Nem érti az északi bojkottot a világ egyik legnagyobb csokicége, a Pilóta keksz gyártója
A Mondelezt azért támadják Svédországban és Norvégiában, mert nem vonult ki Oroszországból. A cég azt mondja visszafogta az aktivitását, de nem érti, hogy miért pont ő kap támadásokat.
Politico: Informális EU-bojkottot tört a magyar és lengyel nagykövet Iránban
Az uniós nagykövetek a lap szerint tartózkodni szoktak a magas szintű nyilvános ünnepségektől az országban, ahol több vezetőt és szervezetet szankciókkal sújtott az EU.
Légi összeköttetésen összeveszve maradhat távol Marokkó az Afrikai Nemzetek Bajnokságáról
A házigazda Algéria a rossz viszony miatt nem nyitja meg légterét a nemzeti csapatát szállító Marokkó légitársasága előtt.
Fél másodperces leszbikus csók miatt több országban is betiltották az új Toy Story-filmet
A Lightyeart Indonéziában, Kínában és Szaúd-Arábiában sem lehet majd vetíteni.
A Momentum képviselői nem vesznek részt az Országgyűlés alakuló ülésén
Hajnal Miklós szerint így tiltakoznak az ellen, hogy az ellenzéki képviselőknek kevesebb jogkörük van, mint korábban.
Kína üzent a téli olimpiát bojkottáló országoknak: Megfizetnek lépésükért
A kínai külügyminisztérium szóvivője elhibázott lépésnek nevezte, hogy az Egyesült Államokon kívül egy sor ország nem küld diplomatákat a jövő évi eseményre.
Az Egyesült Királyság, Ausztrália és Kanada is csatlakozott a téli olimpia diplomáciai bojkottjához
Az Egyesült Államok és Új-Zéland mellett ezek az országok sem küldenek diplomatákat a jövő évi pekingi eseményre.
Az Egyesült Államok után Ausztrália is diplomáciai bojkottot hirdetett a pekingi téli olimpiára
És gyakorlatilag az Egyesült Királyság is. Az emberi jogok megsértése, benne az ujgur autonóm területtel szembeni kínai politika a bojkott oka.
Kína nem hagyja annyiban a téli olimpia diplomáciai bojkottját
Peking szerint az Egyesült Államok megfizet majd a helytelen lépésért.
Az USA félig bojkottálja a pekingi téli olimpiát, a Nemzetközi Tenisz Szövetség nem függeszti fel...
Sportolók mehetnek, csak diplomatákat nem küldenek, ezzel is tiltakozva a kínai állampárt tevékenységei ellen.
Kövess minket Facebookon is!