Befejezi az Átrium, 2024 nyara után nem hirdetnek új évadot
Azt írták, hogy nincsen remény arra, hogy méltó és kiszámítható környezetben folytassák a munkájukat.
Az IBM bezárja a váci gyárát, a jövőben Mexikó gyártja a háttértárolókat
Az IBM nem cáfolta a Telex információját, ugyanakkor az elbocsátandó dolgozók létszámáról, illetve a végkielégítésekről nem közölt részleteket.
Vasúti vonalbezárás: „elsorvasztják, rámondják, hogy gazdaságtalan, bezárják, ez megy”
Néhány nap múlva tíz vidéki vasúti mellékvonalat bezár a MÁV. Elutaztunk a Tisza-tó fővárosába, hogy megnézzük, mit szólnak ehhez a helyiek. Nagyjából egyöntetűen azt, hogy „lópikula lesz itt, nem...
Mégis bezárják a csepeli munkásszállót
Tavaly ősszel megmenekült, most viszont a tulajdonos szerint muszáj lesz felújítani, ezért július 31-ig mindenkinek ki kell költöznie.
Perlik az alkalmazottak, lehúzták a kritikusok – bezárt Salt Bae burgerezője
A New York-i éttermet egy repülőgéphangárhoz hasonlították.
Bezárják az óvodát, egyre kevesebb a gyerek, és ők most egy zsúfoltabb helyre kerülnek át
A kispesti önkormányzat szerint a gyerekszám csökkenését jól mutatják az óvodai jelentkezések adatai. Az átszervezéssel a két óvoda maximális létszámmal fog működni. A szülők szerint inkább a...
A világ legnagyobb kóser libavágóhídjának készült, 400 milliót adott rá a kormány, mégsem nyit ki...
Az izraelita hitközség cége szerint csak felfüggesztették a munkát, de nem tudni, mikor nyitnak ki.
Szeptemberben megszűnik a gödi Piarista Szakképző Iskola, az odajáró diákoknak máshol kell...
A legtöbben a környező településekről járnak az intézménybe, ami hiánypótló volt a tanulási nehézségekkel küszködő diákok életében. Az iskolába jelentkezők létszáma évek óta csökken, az intézményt...
A beszerzési árak emelkedése miatt már nem kapható több mint ezer gyógyászati segédeszköz
A segédeszközök beszerzése mellett lassan kihívást jelent működő boltot is találni, az üzletek több mint egyötöde zárt be itthon az elmúlt egy évben.
Bezárt a legendás újlipótvárosi Fischer Cukrászda
A több mint 50 éve működő cukrászda a környékbeliek kedvence volt, vasárnap végleg bezárt.
Kövess minket Facebookon is!