Berlin
Még az Iszlám Állam is felfigyelt a berlini mecsetre, amit egy feminista alapított
Nem tetszhetett nekik, hogy a férfiak és nők egy légtérben imádkoznak. A fenyegetés miatt a mecset egy időre be is zárt.
Bővítené a berlini óriásgyárát a Tesla, de a helyiek egy népszavazáson elutasították a terveket
A népszavazás nem kötelező érvényű, de azon a lakosok majdnem kétharmada a bővítés ellen voksolt.
Ismét százezres tömeg tüntetett a szélsőjobboldali AfD ellen Berlinben
Hetek óta zajlanak a tüntetések a második legerősebb német párt ellen.
Országos útblokádok, traktoros tüntetés Berlinben – tiltakoznak a gazdák Németországban
A német termelők a mezőgazdasági támogatások tervezett csökkentése ellen tüntetnek Németország több városában.
Kiborg vagyok, de hódítani akarok
A spanyol Manel Japánban ültetett be a fejébe egy olyan szerkezetet, amivel hallja az időjárást. Megérti, hogy ez nem megszokott, de neki ez egy teljesen normális élet.
300 embert tartóztattak le Berlinben szilveszter éjjelén, 15 rendőr sérült meg
Négyezer rendőr volt az utcákon, egy banda Molotov-koktélokkal indult bulizni.
Meg kell ismételni a 2021-es szövetségi választást 455 berlini választókerületben
Kaotikus állapotok alakultak ki aznap a városban, több helyen is hiány volt a szavazólapokból.
Tűk vannak mindenhol, félek
Berlinben egyre nagyobb problémát jelent a droghasználat. Az egyik gócpont a Leopoldplatz. A Deutsche Welle riportja.
Négy feltételezett Hamász-tagot fogtak el Berlinben, zsidó célpontok elleni támadásokra készülhettek
Eközben Dániában három férfit vettek őrizetbe, akiket szintén azzal gyanúsítanak, hogy terrortámadásokat akartak végrehajtani.
A zsidó emberek elrejtik a szimbólumaikat, sportolók mutathatnak példát
A Makkabi Berlin először lépett pályára a Hamász terrortámadása óta. A Deutsche Welle riportja.









