Ismét százezres tömeg tüntetett a szélsőjobboldali AfD ellen Berlinben

2024. február 3. – 18:01

Ismét százezres tömeg tüntetett a szélsőjobboldali AfD ellen Berlinben
Fotó: Annegret Hilse / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Mintegy 120 ezer ember vonult az utcára szombaton Berlinben a szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt elleni újabb demonstráción. A tüntetők a Németország szövetségi parlamentjének otthont adó épület, a Reichstag előtt gyülekeztek, ahol a „Mi vagyunk a tűzfal” feliratú transzparensekkel tiltakoztak a jobboldali szélsőségek ellen és álltak ki a demokrácia mellett. Németország más városaiban, például Drezdában, Hannoverben is zajlottak tüntetések.

Olaf Scholz kancellár az X-en üdvözölte a tiltakozásokat, azt írva, hogy az „Erős jel a demokrácia és alkotmányunk mellett”.

A hét elején a Forsa kutatása szerint az AfD támogatottsága – július óta először – 20 százalék alá esett, ám a párt továbbra is a második legnépszerűbb politikai erő Németországban. A népszerűségi listát a jelenleg ellenzéki konzervatívok vezetik, míg Scholz szociáldemokrata pártja a harmadik helyen áll.

A milliók deportálásáról szóló titkos találkozójuk után akár be is tilthatják a második legerősebb német pártot, de hogy ez miért kényes politikai kérdés, arról ebben a cikkünkben olvashatnak bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!