Meg kell ismételni a 2021-es szövetségi választást 455 berlini választókerületben

2023. december 19. – 17:25

Másolás

Vágólapra másolva

Elrendelte a 2021-es berlini szövetségi választás részleges megismétlését a német alkotmánybíróság. A döntés értelmében a német főváros 2256 választókerületéből 455-ben kell majd újra voksolni. Ez azt jelenti, hogy minimálisan módosulhat ugyan a szövetségi parlament (Bundestag) összetétele, de a jelenleg kormányzó koalíció többsége nem kerülhet veszélybe – írta az MTI.

A 2021 szeptemberében tartott választáson Berlin több választókerületében is hiány volt a szavazólapokból, ezért a szavazókörök előtt hosszú sorok alakultak ki, így a szavazókörök csak jóval később zárhattak be a tervezettnél. Emellett Berlinben azon a napon bonyolították le az országos, a regionális és a helyi önkormányzati választást, továbbá egy helyi népszavazást, és ekkor tartották a berlini maratont is. A futóverseny miatt elrendelt útlezárások, valamint az akkor még érvényben lévő koronavírus-korlátozások miatt kaotikus viszonyok alakultak ki a német fővárosban.

A Bundestag már korábban elrendelte 431 választókerületben a választás megismétlését, de a jelenleg ellenzékben lévő konzervatív pártok az alkotmánybírósághoz fordultak azzal a kéréssel, hogy szélesebb körben rendelje el a választás megismétlését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!