A Belügyminisztérium szerint „fake news”, hogy a kis létszámú iskolák bezárását tervezi a kormány
„Fake news” – válaszolta tömören kérdéseinkre a sajtóosztály.
BM: Kész a pedagógusok béremelését pontosító rendelet
A minisztérium közlése szerint februártól már az emelt bért kaphatják a tanárok és óvodapedagógusok, a rendeletben pedig az is szerepel, hogy a teljesítményértékelés alapján nem csökkenthető a...
A Belügyminisztérium szerint az iskolaigazgatók dönthetik majd el, hogy melyik alsós tanár mit...
Már szakos tanárnak sem kell lenni ahhoz, hogy egy tanító tarthassa meg a felsősöknek az órákat.
Felmentik a harmadik országbeli sportolókat az új idegenrendészeti törvény alól
A nemrégiben bevezetett szabály értelmében ugyanis január 1. és február 29. között nem nyújthatnának be kérelmet tartózkodási engedélyre. A tilalom azonban egybeesik a téli átigazolások időszakával.
Sorvezetőt küldött Maruzsa Zoltán a nem állami iskoláknak arról, hogyan szedjenek úgy pénzt, hogy...
Valaki kapcsolt a minisztériumban, így az iskolák végre megtudhatták, mire kell figyelniük, hogy jogszerűen írhassák elő a fizetési kötelezettséget és felhasználhassák az állami támogatásokat,...
Fagyos éjszakák jönnek, hétfő este életbe lép a vörös kód
A szociális intézményeknek ilyenkor kötelező befogadnia a hajléktalan vagy bajba jutott embereket.
Miközben a katonák akár bruttó 750 ezer forintot is kaphattak év végén, a rendőröknek semmi sem járt
Bárdos Judit, a rendvédelmi szakszervezet vezetője szerint ez elfogadhatatlan. A rendőröknek is járó pótlékemelést már elvitte az infláció.
Nagyot, de nem elég nagyot lépett a kormány a pedagógusbér-emeléssel
A státusztörvénnyel hozott béremelés csökkenti a pedagógusfizetések elmaradását más szakmák átlagbéréhez képest, és nemzetközi szinten is hoz némi javulást, de még többet kell tenni a tanárhiány...
2025 szeptemberétől csökkenhetne a rosszul teljesítő tanárok fizetése
A munkáltatók az alacsony szintű teljesítményt nyújtó pedagógusok illetményét a rendeleti sávhatár alatt, de még a törvényi sávhatáron belül állapíthatják meg.
Feljelentés, bocsánatkérés és pénzvisszautalás – következménnyel járó cikkeink 2023-ból
Idén is sok cikkünk jelent meg, aminek meglett a hatása: valaki milliókat kapott vissza, 140 gyerek az iskolája tetejét, míg másoknak szimplán egy receptet sikerült megvalósítania. Az év két nagy...
Kövess minket Facebookon is!