„Tisztelt Pintér Sándor! Parancsát végrehajtották: kiiktattak” – üzente a Madách Imre Gimnázium volt igazgatója a belügyminiszternek

2024. december 5. – 10:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Tisztelt Pintér Sándor! Vezérezredes Úr! Parancsát végrehajtották: kiiktattak” – írta ki a napokban Facebook-oldalára Mészáros Csaba, a budapesti Madách Imre Gimnázium volt igazgatója. Mészáros Csabát augusztus végén azonnali hatállyal felmentette a Belügyminisztérium azért, mert bejelentette, hogy az új tanévben a tanárok nem veszik el a diákok mobiltelefonját és más digitális eszközeit a tanítás előtt, hiába kötelezi őket erre a nyáron közzétett rendelet.

A belügyminisztert, Pintér Sándort kedden a parlament kulturális bizottság meghallgatásán arról kérdezték, helyesnek tartja-e, hogy felmentették Mészáros Csabát. Pintér erre azt válaszolta, hogy becsüli, hogy az igazgató „karakánul kiállt”, de ezt rendőri nyelven úgy mondják: lázadás. „Ha nem lesz rend az iskolákban, akkor nem tudnak a diákok tanulni” – tette hozzá.

A volt igazgató szerint a Madách Imre Gimnáziumban rend van. „Az iskola 6. helyezést ért el a középiskolák idei rangsorában és az okos eszközöket sem vesszük el, ahogy erről augusztusban döntöttünk. Nem rendőri nyelven úgy mondjuk, hogy kiállunk az értékrendünk mellett. Hiszen ez egy iskola. Gondolom a politikai közhangulat és az idejáró gyerekek (akár fideszes) szülei is jelezhettek, hogy elhamarkodott volt a döntése” – írta posztjában Mészáros, aki megemlíti a kirúgott kölcseys tanárok ügyét, akiknek novemberben elején a Fővárosi Törvényszék igazat adott, a Belső-Pesti Tankerületi Központot pedig végkielégítés kifizetésére és a perköltség megtérítésére kötelezte. A bíró szerint a kölcseys tanárok kirúgása aránytalan volt. Az ítélet nem jogerős. A feleknek 15 napjuk van fellebbezni. „Legyen Ön is karakán, hogy becsülhesse önmagát” – zárja sorait a volt intézményvezető.

Mészáros Csaba menesztése után a fővárosi intézmény elé tüntetéseket szerveztek, a helyszínen készült videónk itt elérhető:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!