Ázsia
Megjelent Európában az invazív ázsiai vörös törpeméh
Máltán találták az első ilyen méhfészket, amit a faj azonosítása után elpusztítottak.
Először mutatták ki a majomhimlő új variánsát Ázsiában
Egy olyan európai páciens betegedett meg, aki Afrikából utazott Bangkokba.
Szijjártó nem szeretné, ha a NATO Kína-ellenes blokká válna
A tagállamok szerint Kína érdemi részt vállal Oroszoroszág háborús törekvéseinek előmozdításában.
A nagy forróság miatt luxuscikk lett Maliban a jégkocka
A nyugat-afrikai országban rendszeresek az áramkimaradások, így csak a jéggel tudja magát hűteni a lakosság. A forróság nem egyedi eset, hasonló gondokkal küzdenek Délkelet-Ázsiában is.
Elvágtak három kulcsfontosságú adatkábelt a Vörös-tenger alatt
Az Európa és Ázsia közötti kommunikáció több mint 90 százaléka a Vörös-tenger alatti kábelek segítségével valósul meg.
Egy sötét múltú tábornok került a világ legnagyobb muszlim országának élére
Prabowo Subianto sikere biztosra vehető az indonéz elnökválasztáson. Alelnöke elődje fia lesz, akinek a kedvéért a választási törvényt is módosították.
Egy tizennégymillió éve élt rinocéroszfaj megkövesedett maradványait találták meg kínai kutatók
A lelet azt bizonyítja, hogy a Prosantorhinus nevű faj nemcsak Európában, hanem Ázisa egyes részein is elterjedt volt.
Rám esteledett, és egy thai néni kertjében találtam magam
Miért utazna bárki egyedül, ha társasággal is lehet? Egy szóló utazás szólhat a pihenésről, az önismeretről és új kultúrák felfedezésről, miközben megdobhatja az önbizalmunkat, ha sikerül egy...
A legjobb magyarországi teherautó-sofőrök egy része indiai, akár 700-800 ezer forintot keresnek és...
Közel százan dolgoznak már Magyarországon, de hamarosan még többen lesznek. Megkérdeztük a legnagyobb fuvarozó céget az indiaiak szakmai erősségeiről, de válaszolt kérdéseinkre az a vállalkozás is,...
Ázsia falja az orosz olajat Európa helyett
Miközben az Európai Unió próbál szabadulni az orosz olajtól, Oroszország láthatóan elkezdte Ázsia felé áthelyezi az exportját.









