Rám esteledett, és egy thai néni kertjében találtam magam

Egy szóló utazáshoz nem kevés bátorság kell, főleg nőként. A felmérések mégis azt mutatják, hogy a szóló utazók többsége, egészen pontosan 84 százaléka nő – és nemcsak a fiatalok, hanem az idősebb, 65 év feletti korosztály is szívesen utazik egymaga. Egy másik statisztikából pedig az derül ki, hogy 2020 óta négyszer annyian keresgélnek egyedül utazásról szóló tartalmakat az interneten. Ennek az is oka, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások és a kötelező bezártság után az emberek vissza akarják nyerni a függetlenségüket, és azt az érzést, hogy azt tehetnek, amit akarnak. Egy kutatásban a válaszadók 63 százaléka válaszolta azt, hogy azért szeret egyedül utazni, mert nem korlátozza senki, míg 74 százalékuk megelégelte azt, hogy mindig várjon valakire, aki majd elkíséri.

Egy szóló utat sok minden inspirálhat. Lehet a kaland és a kihívás vonzó, vagy a kíváncsiság, hogy állnánk meg a helyünket egy távoli, más kultúrájú országban, vagy épp egy kis csendre és magányra vágyunk.

A „where are you from?” csodálatos beszélgetésindító

Lilla már gyerekként és tinédzserként is sokat utazott külföldre a szülei barátaihoz Münchenbe vagy épp Olaszországba, hamar megtanult egyedül közlekedni és talpraesettnek lenni. Ez a találékonyság segítette át akkor is, amikor Bangkokból szeretett volna eljutni a tengerpartra, Ko Lanta szigetére.

„A szállásomat már talán le is foglaltam, de buszjegyem még nem volt. Azt mondták nekem a helyiek, hogy a buszpályaudvaron majd tudok venni. Hívtam egy taxit, de a sofőr átvert, mert tettünk egy csomó felesleges kört, és végül háromszor annyit fizettem. Ezen még túl is tudtam lépni, viszont a pályaudvaron szembesültem azzal, hogy elment az utolsó Krabiba tartó járat. Ott álltam busz és szállás nélkül, és közben kezdett sötétedni. Kiderült, hogy van egy járat, ami nem a keleti parti Krabiba megy, hanem a nyugati partra. Végül felszálltam erre a buszra, volt hol aludnom, és innen mentem át Krabiba. Igazából eljutottam oda, ahova akartam, csak kicsit hosszabb volt az út” – emlékezik vissza Lilla, aki nemcsak Thaiföldre, de nyolc másik országba is ellátogatott, amikor egy év rákészülés után 2016 novemberében egyedül nekivágott felfedezni Ázsiát.

Itt történt meg az is, hogy egy idős vietnámi nő segítségével találta meg a szállására vezető utat, amikor elveszve biciklizett a Mekong-delta régió fővárosának földútjain. „Nem gondoltam, hogy a Google Maps korában el fogok tudni tévedni. Viszont amikor Bến Tre városában bicikliztem, a térkép nem mutatta azokat a keskeny utcákat, amiken keresztül próbáltam visszatalálni a szállásomra. Mindeközben rám esteledett, és egyszer csak egy néni kertjében találtam magam. Nem tudott jól angolul, de hamar rájött, hogy eltévedtem. Először lecsapta egy kókusz tetejét, és odaadta nekem, hogy mindenekelőtt igyam ki belőle a kókuszvizet, és utána jöhet a megoldás. Közben eszembe jutott, hogy Vietnámban olyan SIM-kártyát vettem, amivel tudok telefonálni. Felhívtam a szállást, és a tulaj elmagyarázta vietnámiul a néninek, hogy hova kellene mennem, és a néni elkísért robogóval a főútig, majd megmutatta az irányt, hogy merre menjek tovább.”

Lilla egyébként már egyetemista kora óta álmodozott arról, hogy eljusson Thaiföldre. 21 évesen ugyanis elkísérte édesapját Kijevbe, ahol meglátogatták a Pecserszka lavra barlangkolostort. „Volt egy oldalkápolna, aminek a közepére ki volt rakva egy ikon, ami előtt az emberek sorban álltak, hogy megcsókolhassák. Idősebb nénik, bácsik és olyan fiatalok lányok is vártak a sorukra, mint én. Nekik ez teljesen természetes volt, én meg egyszerűen nem tudtam erről levenni a szemem, pedig tudtam, hogy az ortodox vallásban fontos az ikonok tisztelete.

Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy én ezért szeretnék utazni: látni akarom, hogy élik az emberek az életüket a saját közegükben, nekik hogy telik egy átlagos kedd délután, ami totál különbözik az enyémtől.

Ezután pedig véletlenül szembe jött velem egy thaiföldi piacon készült videó, és már akkor elült bennem ez a gondolat, hogy mennyire jó lenne egyszer oda eljutni.”

Az egyetem után Lilla a munkahelye mellett még idegenvezetőként is dolgozott, így egyre több pénzt tudott félretenni az évek alatt. Mindeközben egyre inkább érlelődött benne először egy thaiföldi, majd egy ázsiai út gondolata, főleg azután, hogy elkezdte olvasni Plankó Gergő Vifon Beach blogját. „Eleinte azért féltem, mert olyanokra gondoltam, hogy mi van, ha megtámadnak, elrabolnak, kirabolnak, egzotikus betegségem lesz. De sokat segített, hogy azt olvastam, Plankó Gergő is félt az elején, mert azt éreztem, hogy nem vagyok egyedül ezekkel a parákkal,

másrészt rájöttem, hogy nem kell megvárni, hogy elmúljon ez a félelem. Úgy is neki lehet indulni, hogy félek tőle, és ez rendben van. Idővel eljön az a pont, amikor jobban akarod, mint amennyire félsz tőle.”

A szóló utak során majdnem biztos, hogy elkerülhetetlen a small talk. Ez egy megosztó téma, van, aki gyűlöli, és van olyan, aki ha nem is kifejezetten szereti, de könnyen tud ismeretlenekkel beszélgetésbe elegyedni, ilyen például Lilla is. „A Where are you from? csodálatos beszélgetésindító a mai napig például egy hostelben. Nekem, mondjuk, könnyen megy idegenekkel a kapcsolatteremtés, és szeretek olyasmiket kérdezni, ami több mint egy small talk, rákérdezni valamire, amiről azt gondolom, hogy másikat foglalkoztatja.”

Rendben van, ha valamelyikünk el akar vonulni pár napra egyedül

A Telex grafikusa, Lerch Julcsi eddig kétszer utazott egyedül, mindkét alkalommal belföldön. Egyrészt azért, mert itthon is rengeteg a szebbnél szebb látnivaló, másrészt egy külföldi út egyedül szerinte sokkal stresszesebb lenne. „Megtalálom-e a repülőt és a szállást? Plusz külföldre utazni egy teljesen más árkategória. Szóval nekem nyugisabb a belföld, főleg egyedül, mert azt érzem, hogy itt nagy baj nem történhet.”

Julcsiban először hat éve, a diploma megszerzése előtt nem sokkal fogalmazódott meg a gondolat, hogy jó lenne valahova elvonulni és önmagával tölteni egy kis időt, hátha ez segít neki az alkotásban, amiben akkor úgy érezte, hogy megakadt. A Bakonyban foglalt le magának egy szobát egy hatalmas apartmanban, aminek üzemeltetője először furcsán nézett Julcsira, amikor mindössze egy hátizsákkal, útitárs nélkül lépte át a vendégház küszöbét.

Ahogy sokan mások, Julcsi is tartott attól az út előtt, hogy milyen lesz egyedül a következő pár nap, de ez a félelem hamar elmúlt.

„Eleinte mindig mindenhova vittem magammal a mobilom, vagy szólt a tévé, vagy bekapcsoltam valami zenét, hogy ne érezzem magam magányosnak, de egy-két nap után ez megváltozott, és rájöttem, hogy jól elvagyok egyedül is.”

Julcsi második szóló útja Zebegénybe vezetett, és bár végig nyitva tartották azt az opciót, hogy a barátja is vele tart, végül egyedül látogatott el a Dunakanyarba. „Tudtam, hogy a munkában egy intenzívebb időszak jön, és úgy voltam vele, hogy most még el tudok menni. A barátomnak is mondtam, hogy nagyon szeretnék elutazni valahova, de neki erre akkor nem volt igénye. Ekkor mondtam, hogy egyedül is szívesen elutazom, ő pedig nem érezte magát rosszul emiatt. Amúgy is, négy éve élünk együtt, teljesen rendben van, ha valamelyikünk el akar vonulni pár napra egyedül.”

Az egyedül utazás szólhat a feltöltődésről, olvasásról, túrázásról, városnézésről, és olyan élményekről, amik épp attól lesznek – ahogy Julcsi mondja –

eksztatikusak és örök életűek, mert egyedül éltük át őket és csak a mieink.

„Mikor a Bakonyban voltam, elmentem futni, és bár majdnem elsírtam magam, mert 40 fokban futottam hegynek fel, a látvány, ami fent fogadott, mindenért kárpótolt. Elképesztően szép volt, és nagyon jó érzés volt ezt egyedül átélni. Szintén hasonló volt, amikor a harmadik napon erőt vettem magamon, hogy meglátogassam a tavat a közelben, aminek a környékén sokféle állat él. Eleinte kicsit tartottam tőlük, de legyőztem a félelmem, és végül az állatokkal együtt sétáltam le a tópartra. Így az egész sokkal maradandóbb élmény volt.”

Az egymáshoz alkalmazkodás fárasztó

Julcsihoz hasonlóan Simor Dani videós kollégánknak is volt már eksztatikus szóló utazós élménye, amikor hét hónapon keresztül járta Ázsia országait. „Elmentem Indonéziába az Ijen vulkánhoz, ahova éjszaka ajánlott ellátogatni, mert akkor látja az ember, hogy szinte lángol a föld. Én hajnalban értem oda, nagyon kevés időm volt, úgyhogy hegynek felfelé futottam le egy tíz kilométeres távot, hogy legyen időm körülnézni.

Majdnem belepusztultam, de nem lehetett levakarni a vigyort az arcomról, olyan csodálatosan szép látvány fogadott.”

Több hétre-hónapra egyedül elutazni még ijesztőbbnek tűnhet azok számára, akik azért nem mernek ebbe belevágni, mert félnek, hogy magányosak lesznek. Az egyedül utazás azonban nem feltétlenül egyenlő az állandó egyedülléttel.

„Ha van egy útitársad, akkor az jelent egyfajta kényelmet, mert ott van végig melletted. Viszont, ha egyedül utazol, akkor muszáj nyitnod a világ felé és barátkozni. Ázsiában én is mindenkivel haverkodtam az elején, volt olyan is, akivel egy hétig együtt utaztunk, de utána

megbeszéltük, hogy ez mindkettőnknek elég volt, és egyedül folytatjuk tovább, majd minden rossz érzés és sértődés nélkül elváltunk.”

Daninak egyébként nem a több hónapos ázsiai trip volt az első szóló útja, korábban már járt egyedül Athénban is. Bár az eredeti terv az volt, hogy ott az egyik barátjával találkozik majd, a sors mégis úgy hozta, hogy végül egyedül látogatott el a görög fővárosba. „Nekem már megvolt a repülőjegyem, amikor kiderült, hogy a haverom nem is akkor lesz ott, amikor én utazom. Végül elmentem, és igazából jól elvoltam egyedül.”

De a legfőbb érv az egyedül utazás mellett talán az, hogy így utazni sokkal egyszerűbb is, hiszen egyetlen emberrel kell egyeztetnünk az útitervről: saját magunkkal. „Azt vettem észre, hogy mikor másokkal utazom, akkor rengeteg időt és energiát vesz el a szervezés és az egymáshoz alkalmazkodás. 0–24-ben ott vagytok egy új környezetben, el kell dönteni, hogy hova és mikor induljatok, mit egyetek, melyik irányba menjetek. Persze ha az ember megtalálja az utazótársát, akkor mindez gördülékenyebb” – mondja Dani.

Jó lehetőség arra, hogy megtanuljunk kiállni magunkért

Egyedül nekivágni a nagyvilágnak néha okozhat nehéz pillanatokat, de ha egy rizikósabb szituációból egyedül is ki tudunk mászni, az sok plusszal megdobhatja az önbizalmunkat, önállónak és mindenre képesnek érezhetjük magunkat, és ezeket a képességeket később, a hétköznapi életünkben is tudjuk kamatoztatni, mondja Noémi, aki az elmúlt hat évben már 44 országban járt. Eleinte csak Európán belül utazgatott, majd ahogy egyre tapasztaltabb lett, úgy tervezett egyre hosszabb utakat, távoli országokba is.

„2017-ben próbáltam ki először a szóló utazást, amikor az egyik ismerősömmel tervezgettük, hogy elmegyünk Szarajevóba. Viszont bizonytalan volt, hogy ő el tud-e jönni, és egy idő után meguntam a várakozást, hogy kiderüljön, jön-e, vagy sem, és mivel jó áron volt a repülőjegy és nagyon szerettem volna eljutni Szarajevóba, végül egyedül mentem” – meséli Noémi, aki a Papírszárnyak néven futó Instagram-oldalán osztja meg saját tapasztalatait, jó és kevésbé jó élményeit a szóló útjairól. Írt arról a nemrég történt incidensről is, ami miatt meg kellett szakítania a több hónapos latin-amerikai útját, amire fél éven át készült. „Nem sokkal azután, hogy megérkeztem Kubába, kiraboltak, még egy papír zsebkendőm sem maradt, így kellett eltöltenem ott még egy hetet. Egy kubai rendőr srácon keresztül tudtam kapcsolatba lépni a családommal, és végül a konzulátus segítségével jutottam haza.”

Tapasztalt utazóként tudja, hogy egy szóló út járhat kisebb-nagyobb nehézségekkel, de a Kubában történtek – érthető módon – olyan szinten megterhelők voltak, mind mentálisan, mind érzelmileg, hogy Noémi egy darabig inkább barátokkal vagy barátokhoz utazik, akikre tud támaszkodni, bármi történik is. „Bennem maradt a kalandvágy és az egyedül utazástól sem vette el kedvem, csak a jövőben még átgondoltabban fogom csinálni. Eddig is sok energiát tettem bele abba, hogy utánajárjak a helynek, ahova megyek: a tömegközlekedésnek, a közbiztonságnak, vagy hogy nőként egyedül hova nem szabad menni. De ezentúl még körültekintőbb leszek.”

Noémi szerint fontos tudatosítani, hogy a szóló utazás sem mindig felhőtlen, ennek a műfajnak is megvannak a maga nehézségei és buktatói, de ezekből is mindig lehet tanulni. „Vannak helyzetek, amiket nem egyszerű megoldani egyedül. Például ha el akarsz menni mosdóba egy vasútállomáson, azt csak úgy tudod megtenni, hogy viszed magaddal az összes cuccod, mert nincs kire rábíznod, vagy ha lemerül a telefonod vagy nem találod az úti célt a térképen, akkor sincs ott melletted senki. Viszont minél több ilyen kihívással szembesül az ember, annál talpraesettebb lesz. És ezekben a nehéz helyzetekben is lehet találni valami jót, például megismerkedhetünk idegenekkel.

Én egy hétig utaztam együtt egy francia lánnyal Kolumbiában, akivel akkor kezdtünk el beszélgetni, mikor a gépünknek kényszerleszállást kellett végrehajtania Párizsban.”

A szóló utazásnak tehát az is pozitívuma, hogy találkozhatunk egy csomó más utazóval a világ minden tájáról, megismerkedhetünk különböző élettörténetekkel, életfelfogásokkal, de az is lehet, hogy a helyiek lesznek inkább kíváncsiak ránk. „Tőlem gyakran kérdezgetik a pincérek, taxisok, hogy merre utazom, mit csinálok az országban, érdekli őket, hogy működik a szóló utazás. Nyilván vannak olyanok is, akik furán néznek azokra, akik egyedül utaznak, de többségében inkább kíváncsiak az emberek” – teszi hozzá Noémi.

Az új élmény- és kapcsolatszerzés mellett az egyedül utazás nagyon jó lehetőség arra is, hogy megtanuljunk kiállni magunkért és helytállni bizonyos helyzetekben, hiszen kerülhetünk olyan szituációba, ami jócskán kívül esik a komfortzónánkon.

„Cipruson béreltem autót egyedül, mert ha valaki körbe szeretné járni a szigetet, akkor ahhoz célszerű beszerezni egy kocsit. Nem volt könnyű külföldön vezetni, ráadásul a másik oldalon. De megcsináltam, és most már tudom, hogy ha bárhol bérelt autót kell vezetnem, akkor sem lesz semmi gond, meg fogom tudni oldani.”

Persze nem kell és nem is biztos, hogy minden elénk gördülő akadállyal egyedül is meg tudunk küzdeni. Noémi szerint ilyenkor bátran kérjünk segítséget a környezetünktől, akár a szállás recepciósától, akár más utazóktól. „Másokra is számíthatunk, ugyanis valaki mindig lesz, aki segíteni fog. Természetesen mindenhol vannak kevésbé kedves emberek, de a többség szívesen segít. De fordulhatunk más utazókhoz is, például ha nem akarunk este egyedül mászkálni egy városban” – mondja Noémi, aki azt javasolja, hogy ha valakiben mocorog a szóló utazás gondolata, az mindenképpen próbálja ki.

„Nézz ki egy közeli úti célt egy rövidebb időre, akár egy hosszú hétvégére, válassz olyan országot, ahol beszélnek angolul, ami komfortossá teheti az első élményt. Nézd meg, hogy a szóló utazás illeszkedik-e a személyiségedhez vagy sem. Én tudok olyan utazóról, aki kipróbálta és rájött, hogy ez nem az ő világa, és ez teljesen rendben van. De az a jellemző, hogy aki kipróbálja, az beleszeret.”