Adó 1%
A 20 milliárdot is meghaladta az 1 százalékos felajánlások összege idén
A Telex és a Partizán alapítványa után a Mentőszolgálaté kapta a harmadik legtöbb felajánlást.
A NAV egyelőre nem kommentálja az ellehetetlenítési törvényt és a már felajánlott 1 százalékok...
Az adóhivatal csak a már kihirdetett jogszabályok alkalmazásáról ad tájékoztatást.
Felajánlod az adód 1 százalékát valakinek, aztán jönne az állam, és odaadná másnak
Ez nem Románia, hogy utólag találnak ki jogszabályokat, mondta nemrég Orbán Viktor, aztán most már az idén felajánlott 1 százalékokat is elvennék a Szuverenitásvédelmi Hivatal által megbélyegzett...
Az alkotmányjogász szerint ha így elfogadják az ellehetetlenítési törvényt, az Alkotmánybírósághoz...
Az adózók közvetlen alkotmányjogi panasszal is élhetnek, hogy a jogszabály, ha így elfogadják, korlátozza az önrendelkezésüket.
Állami tízmilliárdokból működő alapítvány kaphatja az adó 1 százalékokat, amit utólag vennének el...
Az ellehetetlenítési törvény jelenlegi tervezetéről kedden tárgyal az igazságügyi bizottság, eszerint a Batthyány-Strattmann László Alapítvány kapná az elvett pénzeket.
Már az idén felajánlott adó 1 százalékos támogatásokat is elvenné a Fidesz a jegyzékbe vett...
A Fidesz módosító javaslata szerint az állam nem utalná ki a pénzt a megbüntetett szervezeteknek, a május 20-ig felajánlott támogatásokat a Batthyány-Strattmann László Alapítvány a Gyógyításért...
Gulyás Márton: Nem tudnak olyan helyzetet előállítani, ami miatt becsuknánk a Partizánt
A Partizán főszerkesztője szerint ez a törvény nem a gumicsont, hanem a pisztoly esete, azonban a kormány valószínűleg nem azonnali kivéreztetésre, hanem kifárasztásra játszik. Gulyás Márton a...
Ennél nyilvánosabban már nem tudunk működni, nincs semmi takargatnivalónk – élő az életben...
Egész napos élő műsorunk utolsó blokkjában Német Tamással, a Telex főszerkesztőjével és Pusztay Andrással, a Telex vezérigazgatójával beszélgettünk az ellehetetlenítési törvény hatásairól.
Az, amit a hatalom nem kontrollál, útban van nekik
Egész napos élő műsorral jelentkeztünk az adó 1% leadásának utolsó előtti napján: vendégünk volt Karácsony Gergely, Gulyás Márton, Tapasztó Orsi, Rácz András, Nemes Jeles László, Schwab Richárd, Ács...
Extrém terhelésre számít a NAV az adó 1 százalékok felajánlásának utolsó napjaiban
Voltak, akiknél már akadozott a rendszer, a NAV-nál nem érzékeltek leállást.









