0

Az egri színház igazgatójának leváltását követeli Mirkóczki Ádám
A polgármester szerint Blaskó Balázs gyalázatos kijelentéseket tett a színház koronavírusban meghalt színészére, Kelemen Csabára.
Náci ereklyékkel telezsúfolt lakásán erőszakolhatott meg egy gyereket egy brazil férfi
Ezernél is több náci egyenruhát, Hitler-fotót és fegyvereket is találtak nála.
Abdulrazak Gurnah kapta az idei irodalmi Nobel-díjat
A zanzibári származású írót a kolonializmusról és a menekültélményről írt regényei miatt méltatták.
Idén nyáron is gyakran keresztezte egymás útját a NER kedvenc magángépe és a Lady Mrd luxusjacht
Az OE-LEM lajstromjelű Bombardier egész nyáron hordta az Orbán Viktorhoz szorosan kötődő üzletembereket a hajóhoz.
Nem várta meg, míg felmentik, inkább lemondott a karlendítős fotója miatt az ózdi alpolgármester
Október 31-vel már nem alpolgármester Farkas Péter Barnabás, akinek a tette a polgármester szerint elfogadhatatlan, de az is, hogy három évvel később, az előválasztáson dobják be a fotót.
Már háromszor volt büntetve, legutóbb szeptember 29-én szabadult a jánossomorjai gázoló
A bíróság elrendelte a szlovák állampolgárságú férfi letartóztatását. A férfi egy 20 éves nőt gázolt halálra, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott.
Összesen 70 év börtönt kaphatnak a nógrádi drogmaffia tagjai
Iskoláknál, játszótereknél, sőt még az ügyészség épülete mellett is árulták a szlovákiából szerzett drogot, előfordult, hogy fillérekért.
A közlekedési tábla kezdte a kötekedést, és a bosszúban nem volt köszönet
Almásfüzitőn egy nő beleütötte a fejét a táblába, élettársa gyorsan visszavágott ezért. Aztán a rendőrök is intézkedtek.
Daniel Craig csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán
A James Bond-filmek sztárja a 2704. híresség, aki csillagot kapott a sétányon.
Húszezer forintot is kaphat az, aki jövőre lecserélné régi mobilját
Azok ne reménykedjenek, akik iPhone 12-esről váltanának 13-asra.
Kövess minket Facebookon is!