0

Ahogy haladunk felfelé az egyetemi ranglétrán, egyre kevesebb a nő az ELTE-n
A nők aránya csak három karon, illetve a tudományos munkát segítő, alacsonyabb presztizsű és fizetésű állásokban magasabb.
Szerdától kötelező maszkot viselni az ügyfeleknek az OTP bankfiókjaiban
A bank a negyedik hullám erősödése miatt vezeti be ezt az óvintézkedést.
A dél-koreai beoltottak kevesebb mint egy ezreléke kapta el a koronavírust
A két oltást kapott lakosok közül csak 545-en kerültek kórházba.
Az MNB újabb kamatemelése: elég lesz-e az arany középszer?
Hiába a sokkoló inflációs adat, a korábbi pályánál erősebbet, de az elemzői konszenzus-várakozásnál gyengébbet lépett a jegybank. Kérdés, mire lesz elég ez a 30 pontos kamatemelés.
Több százan erőszakolhattak meg egy 16 éves lányt Indiában
A lányt három férfi kényszerítette prostitúcióra, a rendőrség pedig nem foglalkozott a bejelentésével, amikor hozzájuk fordult.
Minden második magyar ismer valakit, aki családon belüli erőszak áldozata volt
Egy felmérés válaszadóinak 60 százaléka szerint az áldozat is felelős az erőszakért, 40 százalékuk szerint sok nő bosszúból vádolja partnerét erőszakkal, ami meg sem történt.
A Hős utcai honvédségi kollégiumban szállásolták el a Honvédkórházba vezényelt ápolókat
A Vasutasok Szakszervezete szerint megalázó körülmények között kellene kipihenniük magukat a vidékről Budapestre irányított ápolóknak.
Újra távozik Balogh Ákos Gergely az Indextől
Ő volt a tartalom- és üzletfejlesztési vezető.
Újabb nemi erőszakkal vádolják a Manchester City világbajnok védőjét
Benjamin Mendyt már korábban letartóztatták, amikor először vádolták meg erőszakkal.
Kövess minket Facebookon is!