Újabb nemi erőszakkal vádolják a Manchester City világbajnok védőjét
2021. november 16. – 14:45
Két újabb nemi erőszakkal vádolják Benjamin Mendyt, a Manchester City védőjét, írja a Sky Sports, így már hat vádpontban folytatnak eljárást ellene. A 27 éves Mendyt augusztusban négyrendbeli nemi erőszakkal és egyrendbeli szexuális erőszakkal vádolták meg. A rendőrség közleménye szerint a vádak három, 16 évnél idősebb panaszosra vonatkoznak, és állítólag 2020 októbere és 2021 júliusa között történtek
Mendy legutóbb – harmadszor – októberben indítványozta, hogy óvadék ellenében szabadlábon védekezhessen, de a bíróság ezt elutasította, így a játékos maradt a liverpooli börtönben. A balhátvédet szerdára a stockporti bíróságra idézték be.
Mendy játékjogát a Manchester City felfüggesztette.
A francia válogatottal 2018-ban világbajnoki címet szerző Mendy 2017-ben igazolt a Monacótól a Manchester Cityhez 58 millió euróért, amivel akkor a világ legdrágább védőjének számított. Azóta három bajnoki címet és két ligakupa-győzelmet szerzett Manchesterben.