Egy ideje már nagyon is jól látható, konkrét jelei vannak az orosz befolyásolási műveletnek Magyarországon, de a Fidesz a saját politikájával menne szembe, ha mindezt elismerné – ezért állítja be a kormánypárt úgy, mintha az orosz befolyásolási kísérletekről beszámoló újságírók és szakértők lennének azok, akik külső megrendelésre akarják megtéveszteni a választókat.
Pedig az orosz titkosszolgálat már hosszú ideje végez befolyásolási műveleteket Európában, azon belül is Magyarországon.
Ezzel a Fidesz nagyon is tisztában van. Olyannyira, hogy az első nagyobb ügyet éppen a kormánypárt szivárogtatta ki 2014 májusában a Magyar Nemzetben. Ekkor derült ki, hogy a jobbikos Kovács Bélát az Alkotmányvédelmi Hivatal feljelentette az Európai Unió elleni kémkedés gyanújával. A Fidesz még törvényt is alkotott, hogy Kovács ellen az ügyészség eljárást indíthasson. Akkor jól jött az egyébként nagyon is valós kémügy a Fidesznek, mert azzal az egyre erősödő Jobbikot lehetett támadni.
Ezek nem olyanok, mint James Bond
Kovács Béla ügye azért is fontos momentum, mert a közbeszédben addig ismert kémkedési, titkosszolgálati tevékenység egy másik, nagyon is létező eszközére világított rá a nyilvánosságban. A kémkedésről ugyanis az emberek többsége azt gondolja, hogy az mindössze abban merül ki, ha valaki államtitkokat szerez meg és ad át egy idegen államnak.
Ám valójában egy idegen titkosszolgálat másképp is árthat egy másik országnak vagy éppen máshogy is hasznot húzhat egy másik államból, annak kárára. Például úgy, hogy olyan, úgynevezett aktív intézkedéseket végez, amivel szisztematikusan aláássa a célország intézményeibe vetett közbizalmat, elmélyíti a társadalmi törésvonalakat, vagy olyan döntéshozatali környezetet teremt, amelyben a helyi politikai elit – akár tudtán kívül is – az idegen hatalom stratégiai érdekeit szolgálja.
Előfordulhat és néha elő is szokott fordulni, hogy a politikai és katonai szövetségi rendszeren belül is kémkednek egymás ellen tagországok, ha a szövetségi rendszer stabil, akkor a szoros kooperáció a jellemző, még akkor is, ha vannak politikai véleménykülönbségek.
Magyarország helyzete éppen azért aggasztó, mert vannak olyan európai államok, amelyeknek a titkosszolgálatai az Orbán-kormány Oroszországgal ápolt kapcsolata miatt már egyáltalán nem működnek együtt a magyar szolgálatokkal – állítólag ezek közé tartoznak a lengyel és a balti államok szervei. Pedig éppen a szövetségi rendszeren kívülről érkező veszélyek és kockázatok elhárítása miatt lenne fontos a kooperáció.
A valódi fenyegetést ugyanis értelemszerűen a szövetségi rendszeren kívülről érkező országok titkosszolgálatai jelentik. Egy ellenérdekelt állam titkosszolgálata ugyanis nem az adott szövetségi rendszer fenntartásában, hanem annak meggyengítésében, lebontásában érdekelt.
A messziről jött ember
Az Oroszországból hazatérő és a Jobbik környékén a kétezres évek elején felbukkanó Kovács sem a klasszikus értelemben vett hírszerzési tevékenységet végzett, hanem a befolyásolási műveletekben játszott kulcsszerepet.
Kovács a Jobbikon keresztül jutott ki Brüsszelbe, ahol EP-képviselőként, orosz érdekeknek megfelelően építgethette európai kapcsolatait és azt a hálózatot, amit az oroszok később több alkalommal is használtak. Kovács köreihez tartozó figurák mentek például a Krímbe, hogy „független választási megfigyelőként” legitimálják az oroszoknak fontos választást.
A magyar bíróság jogerősen el is ítélte Kovács Bélát kémkedés miatt, több év börtönt kapott, de az ítéletet már nem sikerült végrehajtani, mert a jobbikos politikus Oroszországba ment. Nem kellett elszöknie, mivel őrizetbe sem vették. Az eljárás elejétől a végéig szabadlábon védekezhetett. Az ügyre rálátó titkosszolgálati források szerint az, hogy Kovács ilyen módon megúszhatta a kémkedést, egyértelműen politikai döntés volt. A jogerős ítélet idején egyébként már évek óta az oroszokhoz látványosan közeledő Szijjártó Péter volt a külügyminiszter.
A jelenlegi helyzet megértéséhez is fontos visszakanyarodni Kovács Béla ügyéhez. Mert mindaz, amit Kovács a jobboldalon elért, mintaként is szolgált a Fidesz számára. Kiderült ugyanis, hogy szisztematikus politikai munkával még a hagyományosan „oroszellenesnek” tekinthető jobboldali szavazók körében is el lehet fogadtatni azt a narratívát, amit Moszkva már a kétezres évek elejétől kezdve építeni kezdett. 2022 tavaszán a fideszes szavazók többsége is úgy vélte, hogy a háború kirobbanásáért az Egyesült Államokat és Volodimir Zelenszkijt nagyobb felelősség terheli, mint Vlagyimir Putyint. Sőt, ugyanezen Medián-felmérés szerint a fideszesek jobban kedvelték az orosz elnököt, mint a nyugati vezetőket.
A közös hang
Az oroszok sokat tettek azért, hogy ez így alakuljon. Moszkvában már a kétezres években tisztában voltak azzal, hogy olyan értékek képviselőjeként és védelmezőjeként kell fellépniük, amely a konzervatív európai jobboldal fülének is kedves. Ilyen például a keresztény értékek védelme vagy az antiglobalista, Nyugat-ellenes érzelmek felkorbácsolása.
Minderre ráerősített a 2008-as gazdasági válság, amelyre hivatkozva gyökeresen lehetett megkérdőjelezni azt, amire a nyugati szövetségi rendszer politikai és gazdasági alapjai épültek.
Az oroszok stratégiai célja ugyanis az európai, demokratikus intézményrendszerbe vetett általános bizalom megingatása volt – amihez persze a nyugati intézményrendszer szereplői, alakítói akarva-akaratlanul is hozzátették a maguk részét.
A 2008-as gazdasági válság után a 2015-ös menekültválság is az oroszok kezére játszott. Az orosz titkosszolgálatok ki is használták a menekültválság okozta káoszt, még inkább tehetetlennek, rossznak és károsnak állítva be Brüsszelt, megint csak rámutatva, hogy az EU nem képes megvédeni a keresztény Európát. Ebben a narratívában a Nyugat egyszerre hanyatló, lemaradó, vesztes, a Kelet pedig éppen emelkedik fel, miközben a menekülthullám iránya kizárólag Nyugatra tart.
Ez az oroszoknak kedves, de az európai egységre veszélyes narratíva a belső ellentmondásai ellenére is táptalajra lelt, Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin politikai-ideológiai szövetsége pedig egyre jobban körvonalazódott.
Ebben a fázisban már egyértelművé vált, hogy Orbán sem gazdasági, sem politikai fenyegetettséget nem lát Oroszországban. Olyannyira nem, hogy nem is tett érdemi lépéseket az orosz energiafüggőség csökkentése érdekében. Ellenkezőleg: még szorosabbra fűzte a viszonyt.
Noha a 2022 februárjában kirobbant orosz–ukrán háború után sokan arra számítottak, hogy a magyar miniszterelnök talán változtat a politikáján, de nem így történt. Európán belül Magyarország vezetése még inkább oroszpártinak, Moszkva trójai falovának lett elkönyvelve. Elemzések és cikkek százai születtek erről itthon és külföldön egyaránt.
Két szerelmes pár, mindig együtt jár
Annak bizonyításához, hogy mennyire rímel egymásra az orosz és a magyar propaganda, nem kell különösebben nagy kutató-feltáró munkát végezni, elég megnézni a köztévét, az utcai plakátokat, elolvasni a propagandalapokat és a kormánypárti politikusok háborúval kapcsolatos nyilatkozatait, és látjuk: az orosz és a magyar kormány által hangoztatott narratívák fedik egymást. Ahogy a módszerek is.
A kormány kommunikációjában egy ideje már stratégiai szinten is megjelentek azok az elemek, amelyek egybeestek az orosz befolyásolási műveletek tartalmi paneljeivel.
Köztük azokkal a kommunikációs panelekkel is, amelyekkel Oroszország a grúziai választási kampányban operált.
Íme, néhány példa:
- Grúziában a kampány központi eleme a „globális háborúpárt” narratívája volt. Ez azt sulykolta, hogy ha az ellenzék nyer, a Nyugat (főleg az USA és az EU) „második frontot” nyit Grúziában Oroszország ellen, belerángatva az országot az ukrajnaihoz hasonló pusztító háborúba.
- Az oroszpárti grúz kormány a „szuverenitásvédelmet” tette meg kampánya tartóoszlopának. A szuverenitás fogalmát a kampányban egy közvetlen egzisztenciális fenyegetéssel, a háború rémével kapcsolták össze.
- A grúz közösségi médiát elárasztották az orosz típusú dezinformációs üzenetek, amelyek a „hagyományos értékek” védelmét állították szembe a „dekadens Nyugattal”.
- Ugyancsak Grúziában MI-generált tartalmakkal és trollfarmokkal erősítették fel a kormányoldal üzeneteit.
- Még a választások előtt a kormányzó Grúz Álom párt elfogadta a hírhedt „külföldi ügynöktörvényt” (hivatalosan a külföldi befolyás átláthatóságáról szóló törvényt), amely szinte szóról szóra az orosz minta alapján készült. Ez lehetővé tette a független civil szervezetek és a szabad média megbélyegzését, ellehetetlenítve a pártatlan választási megfigyelést.
- Oroszország a választások előtt „mézesmadzag és bot” politikát alkalmazott: egyszerre lebegtette meg a vízummentességet és a kereskedelmi könnyítéseket a grúzok számára, miközben világossá tette, hogy egy nyugatos fordulat esetén gazdasági blokádra és katonai feszültségre számíthatnak.
Még ha az ellehetetlenítési törvényt tavaly nyáron végül nem tudta is lenyomni a Fidesz még a sajátjai torkán sem, valószínűleg sokaknak ismerősek lehetnek a grúziai példák.
Ahogy ismerős lehet az orosz „mézesmadzag és bot” politikája is. Nemrég Putyin ugyanis elég látványosan zsarolta meg a magyarokat (is), amikor megüzente: földgázt csak azok kaphatnak, akiknek a politikájával Moszkva elégedett.
Az is jól látható, hogy a kormány „kommunikációs titkosszolgálata”, a Szuverenitásvédelmi Hivatal éppen az orosz befolyásolási műveletekre vak, noha csak az elmúlt időszakban jó néhány a szemünk előtt zajlott, például itt és itt.
Ahhoz, hogy az oroszoknak könnyebb dolguk legyen, nem kell együttműködniük a magyar kormánnyal. Elegendő annyi, ha a kormány szemet huny a ténykedésük felett, vagy ha ugyanazt csinálják, párhuzamosan. Kormányzati források ezt azzal intézik el, hogy ez csak politika és a kampányban mindenki kavar, így az ukránok és az oroszok is.
Kettős mérce
De ha elfogadjuk is ezt, van egy árulkodó különbség azzal kapcsolatban, hogy mire hogyan reagál a kormányzat. Mert amíg az ukrán pénzszállító autók ügyét Orbán Viktor nemzetbiztonsági ügyként kezeli és a kormány külön rendeletet szövegez meg, az orosz befolyásolási műveletet ignorálja. A kormánypropaganda és a kormányzat még azt is letagadja, hogy egy külföldi társszervtől a magyar szolgálatok figyelmeztetést kaptak a Budapestre érkező orosz ügynökökről, noha a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésen ez elhangzott.
Mindezek fényében egyáltalán nem csoda, hogy a kormány és a hozzá kötődő szereplők álhírnek tartják a hazai és külföldi független sajtóban megjelent értesüléseket, miszerint Oroszország befolyásolni akarja a magyarországi választást. Sőt, a Fidesz és szellemi holdudvara mindezt meg is fordította: szerintük éppen az orosz befolyásolásról szóló hírekkel akarják befolyásolni „külföldi körök” a választást.
A kormányzat tagadása valójában a fent ismertetett előzményekből, a Putyin és Orbán között bizonyíthatóan fennálló politikai szövetségből fakad. Valójában az lenne meglepő, ha az előzmények ismeretében Oroszország nem tenne meg minden tőle telhetőt azért, hogy Orbán Viktort hatalomban tartsa.
