A jósok, a korszakváltók és az erős bástyák – érdemes lesz figyelni ezekre a körzetekre a választáson

A jósok, a korszakváltók és az erős bástyák – érdemes lesz figyelni ezekre a körzetekre a választáson
Fotó: Németh Szilárd / Facebook

„Több szavazatot fogunk kapni, mint az ellenfél. Ennyi a terv.”

A fideszes Takács Árpád a Fidesz múlt szombati jelöltállító kongresszusa után vezette be kampánytitkaiba a követőit. Takács Békéscsabát akarja bevenni ezzel a komplex győzelmi tervvel az áprilisi választáson. Mivel az elmúlt években főispán volt, és egyike a kormánypártok 41 új egyéni jelöltjének, még a kampányrutinjára sem számíthat. Tiszás ellenfele Bodóczi István lesz, aki képviselő a helyi önkormányzatban, úgyhogy ha nem is az országos politikában, de a helyiben már van valamennyi tapasztalata. Ő azt írta a követőinek, hogy „ezt a választást nem a fotelből fogjuk megnyerni. Hanem lábon. Utcáról utcára. Emberről emberre.”

Nem csak a békéscsabaiaknak lehet érdekes, hogy végül melyikük terve lesz majd eredményesebb. Békés 1. ugyanis az az egyéni választókerület, ahol a rendszerváltás óta mindig az országos eredménynek megfelelően szavaztak az emberek. 1990-ben MDF-es jelöltet választottak, aztán négy év múlva egy MSZP-snél kerestek vigaszt. 1998-ra megint fordult a kerület, fideszes jelöltet választottak, aztán 2002 és 2010 között végig a szocialisták nyertek Békéscsabán. 2010-től viszont már csak a Fidesz. Ha Békéscsaba megőrzi lakmuszérzékenységét, akkor az eredmény az országos nyertest is előrevetítheti. Ha nem, akkor életükben először kipróbálhatják, milyen ellenzéki választókerületben élni.

Térképünkön megmutatjuk a négy párt egyéni országgyűlésiképviselő-jelöltjeit. A jobb alsó sarokban található +/- jellel bele tud nagyítani a térképbe, így jobban láthatók lesznek a budapesti választókerületek.

Több nagy korszak véget ér

A Fidesz az elmúlt 16 évben sosem cserélt le egyszerre annyi jelöltet, mint most. Olyan rutinos politikusok vonulnak vissza, mint Kontrát Károly, Farkas Sándor vagy Tasó László. A legnehezebb dolguk mégis azoknak lesz, akiknek a Fidesz országosan is ismert politikusainak körzetét kell átvenniük.

Közülük is talán leginkább annak, akinek Csongrád-Csanád 4.-ben Lázár Jánost kell majd pótolnia. Az építési és közlekedési miniszter a Lázárinfókon is rendszeresen anekdotázik arról, hogy amióta belépett a politikába, egyetlen választást sem vesztett el. 2002 óta zsinórban hatszor nyerte el egyéniben a körzetét úgy, hogy az első tíz évben nemcsak képviselő, hanem Hódmezővásárhely polgármestere is volt. Előtte két ciklusban a korábbi főnöke, Rapcsák András volt a körzet képviselője, 1990-ben pedig a kisgazda jelöltet választották meg, úgyhogy ebben a körzetben a rendszerváltás óta csak jobboldali pártok nyertek.

Most viszont Lázár János nem indul egyéniben, a győzelmi sorozatot fideszes utódjának, Czirbus Gábornak kellene folytatnia, aki a választókörzet másik fontos városában, Makón alpolgármester. „A mosoly visszafogott, az elszántság nem” – kommentálta azt a képét, amit a Fidesz jelöltállító kongresszusán állítottak ki róla. Közösségi oldalán egyelőre leginkább a háborúról, Magyar Péterről és a helyi munkájáról posztol. Tiszás kihívója, Ferenczi Gábor ingatlanközvetítő is makói, és bár a Mi Hazánk és a DK is indít jelöltet a körzetben, valószínűleg köztük dől majd el, ki örökli Lázár Jánostól a körzetet.

Nem lesz kisebb feladata annak sem, aki megnyeri Hajdú-Bihar 1-es választókörzetét. A Debrecen egyik felét felölelő választókörzetnek 2014 óta Kósa Lajos a képviselője, a politikus előtte négy ciklusban a szomszédos Hajdú-Bihar 3-as körzetben nyert. A Fidesz Barcsa Lajost, Debrecen alpolgármesterét indítja, akinek Tárkányi Zsoltot, a Tisza Párt debreceni származású sajtófőnökét kell majd legyőznie, hogy megtartsák a körzetet. Akármi lesz a végeredmény, egy korszak zárul le Debrecenben azzal, hogy Kósa Lajos nem indul már egyéniben.

„Bármi is lesz majd a választás kimenetele, azzal, hogy Németh Szilárdot Király Nóra váltja, mi, csepeliek, máris nyertesek vagyunk” – mondta egy másik fontos fideszes cseréről az egykor fideszes, ma már független Borbély Lénárd. Csepel polgármestere szerint

„a Fidesz jó döntést hozott, amikor lezárta Csepelen a Németh Szilárd-korszakot”.

Az előzőekhez mérve kevésbé impozáns korszak ez, Németh Szilárd ugyanis úgy uralta Csepelt, hogy 2010 óta egyetlen választást sem tudott megnyerni, így a Fidesz új jelöltjének, Király Nórának is nehezebb dolga lesz, mint Kósa és Lázár utódjának. Már csak azért is, mert a Budapest 9-es választókerületben függetlenként elindul a Németh Szilárdot az elmúlt három választáson legyőző Szabó Szabolcs is. A Tisza Párt jelöltje Kátai-Németh Vilmos ügyvéd, aki látássérült, fekete öves aikidómesterként a tiszás jelöltállítás során országosan is ismert lett. Egyik legutóbbi posztját, amiben arról mesél, hogyan gyűjtöttek neki pénzt hajléktalanok, amikor megmérgezték a kutyáját, közel hatezren lájkolták.

A nagyágyúk

Vannak olyan választókörzetek, amikre azért lesz érdemes figyelni, mert kormánytagoknak vagy ismert kormánypárti politikusoknak kell bizonyítaniuk. Navracsics Tibor politikai karrierje is múlhat azon, hogy le tudja-e győzni a Tapolca központú Veszprém 3-as körzetben a Tisza Párt jelöltjeként induló Balatincz Pétert, az ajkai kórház főorvosát. A szomszédos Veszprém 4.-ben Takács Péter egészségügyi államtitkár, a Dunakeszi központú Pest 5-ös választókerületben pedig az igazságügyi miniszter, Tuzson Bence indul.

Azok a választókerületek is érdekesek, ahol a Tisza ismert arcaira szavazhatnak majd: Magyar Péter a XII. kerületben (Budapest 3.), Ruszin-Szendi Romulusz Hajdúszoboszlón (Hajdú-Bihar 5.), Radnai Márk pedig Esztergomban (Komárom-Esztergom 2.) indul.

De mind közül az egyik legizgalmasabb a pilisvörösvári központú Pest 3-as választókerület lesz, ahol mindkét nagy párt ismert arcot indít: a Fidesz Menczer Tamást, a Tisza pedig az EP-képviselő és fővárosi frakcióvezető Bujdosó Andreát. Menczer Tamás már el is kezdte a kampányolást, és többször üzent a tiszás ellenfelének, hogy vitázni szeretne vele. Ráadásul az erőviszonyokat is nehéz felmérni előzetesen, mert ez az egyik olyan Pest megyei körzet, amit az előző választás óta teljesen átrajzoltak. Menczer a 2022-es választáson az akkor Budakeszi központú Pest 2-es körzetben indult, és kevesebb mint két százalékkal, 1378 szavazat különbséggel tudta csak legyőzni Széll Bernadettet, az ellenzéki összefogás jelöltjét.

A dunaújvárosi központú Fejér 4-es választókerületben indul a Tisza Párt egyik legnépszerűbb arca, Nagy Ervin, aki a Telexnek azt mondta: nem operettképviselő akar lenni, aki „néhanapján leszambázik, és odatartja az arcát”. Dunaújvárosban tavaly bezárt a Dunaferr, és közel 2 ezer ember vesztette el a munkáját. A várost évek óta ellenzéki polgármester vezeti, a helyiek ennek tulajdonítják azt is, hogy a kormány jókora forrásokat vont el a várostól.

A dunaújvárosi születésű színésznek pedig nemcsak a Fidesz jelenlegi képviselője, Mészáros Lajos volt kórházigazgató lesz az ellenfele, hanem a helyben népszerű alpolgármester is. Szabó Zsolt a DK támogatásával indul, és már karácsony előtt elkezdte a kampányt, családokat látogatott Dobrev Klárával, és óriásplakátról kívánt kellemes ünnepeket a városba érkező autósoknak.

Az erős bástyák

Gyopáros Alpár 71,22 százalékkal nyerte meg a választást 2022-ben az ország legfideszesebb választókerületében. A Tisza Párt nagy feladata lesz a Csorna központú, Győr-Moson-Sopron 3-as választókerület, amelynek fideszes képviselője öt ciklus óta kirobbanthatatlan. Igazi vidéki csata várható itt, hiszen a Magyar Falu Programért felelős kormánybiztos fő kihívója Bóna Szabolcs agrármérnök, a Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. elnök-igazgatója, a Tisza agrárszakértője lesz. Az előző három választáson itt volt a legnagyobb különbség a győztes fideszes jelölt és a második helyezett között, ám Magyar Péter novemberben azt mondta: feltett szándékuk, hogy ezt a körzetet is behúzzák.

Vajon ki lesz a NER szívcsakrájának, Felcsútnak és Hatvanpusztának az országgyűlési képviselője 2026-tól? A bicskei központú, Fejér vármegye 3-as körzetet 2010 óta fegyelmezetten hozza a néptáncos múltú fideszes, Tessely Zoltán, aki legutóbb a szavazatok 57,34 százalékával nyert. „Nem marad más, mint menni, menni és beszélgetni” – mondta a kampánystratégiáról Tessely tiszás kihívója, Bögi Viktória ügyvéd. Arra számít, hogy főként a körzet északi része lesz kemény dió, idetartozik a korábban Mészáros Lőrinc által vezetett Felcsút is. Tessely kormánypárti politikusoktól szokatlan módon gratulált Böginek a Tisza Párt előválasztása után, majd rögtön össze is fideszezte a Facebook-bejegyzésében. Azt írta: korábban a martonvásári polgármesteri hivatalban „jószándékú, polgári értékrendű, a Fideszt minden törekvésében lelkesen támogató embernek” ismerte meg a Tisza jelöltjét, és reméli, hogy most is az emberek szolgálatára jelentkezik.

Az ellenzék legerősebb vidéki bástyája lett az elmúlt 24 évben Szeged Botka László polgármester vezetésével. Csongrád-Csanád vármegye 1-es választókerülete az egyetlen olyan vidéki körzet, ahol az ellenzék az elmúlt három választáson nyerni tudott. Az MSZP-s Szabó Sándort legutóbb több mint 13 százalékpontnyi különbséggel választották meg harmadszor. Most is elindul a választáson.

„Bízom a szegediek bölcsességében, akik képesek választani: kire bízzák képviseletüket a parlamentben, és kire bízzák az ország kormányzását”

írta Facebook-posztjában Szabó, aki elkötelezettnek tartja magát a kormányváltás mellett. A kampányában kulcsfontosságú lesz, hogy ismét beáll-e mögé Botka László, vagy a polgármester ezúttal nem foglal állást. A választókerületben indul a Fidesz legfiatalabb képviselőjelöltje, a 29 éves fidelitasos Farkas Levente, a Tisza Párt jelöltje pedig Stumpf Péter politológus, egyetemi adjunktus.

Akik elronthatják a nagyok örömét

Nem Szeged lesz az egyetlen hely, ahol bezavarhat a korábbi ellenzéki jelölt a Tisza és a Fidesz csatájába. A 2022-es országgyűlési választáson győztes 19 ellenzéki képviselőből 13-an jelezték, hogy most is elindulnak.

A legnagyobb figyelmet Hadházy Ákos kapta, aki a zuglói választókerületben (Budapest 6.) újrázna. „Nem lottón nyertem a mandátumomat Zuglóban, 30 ezer szavazótól kaptam legitimációt a munkámhoz. Zuglóban véghez vittem azt, amit a Tisza Párt országosan ígér: legyőztem a Fideszt és a kompromittálódott ellenzéki politikusokat” – mondta a képviselő lapunknak tavaly márciusban. Mivel várhatóan egyik párt országos listáján se lesz rajta, azon múlik a politikai jövője, hogy sikerül-e egyéniben győznie. Szeretett volna elindulni a Tisza Párt előválasztásán, de Magyar Péter kizárta az együttműködést az általa „óellenzékieknek” nevezett pártokkal és politikusokkal. Az erősen ellenzéki választókerület sorsa így nagy eséllyel a Tisza Párt és Hadházy között fog eldőlni, és könnyen elképzelhető olyan forgatókönyv is, hogy a Fidesznek be kell érnie a harmadik hellyel.

A Tisza jelöltje Zuglóban a korábbi hírek szerint Bódis Kriszta lett volna, de végül ő a szomszédos, józsefvárosi körzetben indul. Az előválasztást Velkey György László, Magyar Péter kabinetfőnöke nyerte, akinek az apja, Velkey György János, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, tagja az egyik digitális polgári körnek. A tiszás Velkey biztos benne, hogy az apja gratulálni fog neki a választás estéjén, megölelik egymást, és gyorsan elfelejtik ezeket a hónapokat. A Fidesz Radics Béla fővárosi önkormányzati képviselőt, a DK pedig Komáromi Zoltán volt háziorvost indítja. Ezt a választókerületet is alaposan átszabták a legutóbbi választás óta. Zugló maradt a központja, de idetartozik már Erzsébetváros fele, illetve Józsefváros és Újpalota egy-egy szelete is.

A Csongrád-Csanád vármegyei Ásotthalmon bontott zászlót a Mi Hazánk Mozgalom 2018-ban. A párt elnöke, Toroczkai László volt kilenc évig a település polgármestere, mielőtt 2022-ben bejutott a parlamentbe a Mi Hazánk listavezetőjeként. Toroczkai 9,49 százalékot ért el Csongrád-Csanád vármegye 2-es választókerületében a legutóbbi választáson, most áprilisban pedig megpróbál javítani. A 21 Kutatóközpont december eleji felmérésében 14 százalékon állt a választókerület teljes népességében, így meglepő lenne, ha érdemben bele tudna szólni a Fidesz és a Tisza párharcába. A Fidesz jelöltje a 2022-es választáson győztes KDNP-s Mihálffy Béla lesz, a Tisza Párt Gajda Attila testnevelőtanárt indítja, aki a decemberi közvélemény-kutatásban 6 százalékponttal vezetett a kormánypárti jelölt előtt.

„Aki szembemegy Varju Lacival, az alul fog maradni”

– üzente Gyurcsány Ferenc Magyar Péternek és más ellenzéki pártoknak a tavaly márciusi újpesti időközi országgyűlési választás után, amit nagyon simán hozott Varju László. A Demokratikus Koalíció képviselője korábban azért mondott le a mandátumáról, mert a Kúria jogerősen elítélte az MTVA-székházban történt dulakodás miatt, és emiatt a parlament legkésőbb februárban megfosztotta volna a parlamenti helyétől. Az időközi választáson nem indult a Tisza, Varju pedig a korábbiaknál is nagyobb győzelmet aratott: a szavazatok 51,92 százalékával kapta meg harmadszor is a bizalmat. „Ennek a körzetnek 2026-ban egyetlenegy jelöltje lehet: Varju László” – jelentette ki Gyurcsány, és arról beszélt, hogy nem lehet elvenni Varjutól a mandátumot csak azért, mert valaki óellenzékinek tartja. Aki megkérdőjelezi Varju tisztességét, az a DK volt elnöke szerint „csak egy hajszálnyival jobb annál, mint akik ezt a mocskos rendszert fenntartják”.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke a héten egy háttérbeszélgetésen azt mondta: Varju mindenképp nyerni fog a Tiszával szemben is a Budapest 12-es számú választókerületében, amit nem alakították át olyan drasztikusan, mint a többi fővárosi körzetet. A választókerület központja Angyalföld lett, de továbbra is idetartozik Újpest jó része. A Tisza Párt Jakab Zsuzsanna egészségügyi szakembert és pedagógust indítja, a Fidesz jelöltje Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára, Újpest egykori alpolgármestere lesz. A Fidesz utoljára 2010-ben tudott nyerni Újpesten, négy éve Varju a szavazatok 50,82 százalékát kapta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!