„Sajnos egyre több ön- és közveszélyes gyerek van javítóintézetben, otthonban, ellenük védtelen a rendszer” – mondta a Telexnek egy gyermekvédelmi forrásunk, aki úgy látja: hamis kép alakult ki a társadalomban a gyermekvédelmi dolgozókról, miután az állam teljesen magára hagyta őket és kivonult a feladatai mögül.
A Szőlő utcai ügy kirobbanásával a gyermekvédelmi intézmények és javítóintézetek helyzete egy csapásra a közbeszéd középpontjába került. A 21 Kutatóközpont december végén megjelent felmérése szerint a párt nélküliek kétharmada, a politika iránt nem érdeklődők fele hallott a Szőlő utcai ügyről. Tavaly májusban Juhász Péter Pál korábbi igazgatót emberkereskedelem és kényszermunka gyanújával tartóztatták le, azóta egyéb bűncselekmények mellett már szexuális erőszakkal és gyermekprostitúció kihasználásával is meggyanúsították. Még nagyobb médiavisszhang kezdődött, miután nyilvánosságra kerültek azok a felvételek, amelyeken Kovács-Buna Károly lemondott megbízott igazgató bántalmaz két intézeti lakót.
Eddig sem volt megbecsült szakma
Ezután nemcsak a javítóintézetekről, hanem a gyermekotthonokról is megjelentek hasonló hírek: egy budapesti gyermekotthonban négy gyerek állította, hogy bántalmazták őket az otthonban dolgozók. Magyar Péter pedig december végén közzétette a Helsinki Bizottság összefoglaló jelentését, amiben korábbi ombudsmani vizsgálatok alapján több száz lelkileg, testileg és szexuálisan bántalmazott gyerekről írtak.
A közéletben az intézeti bántalmazások napvilágra kerülése után leegyszerűsítve kétfajta nézőpont alakult ki. Az egyik, hogy a gyermekvédelemben, javítóintézetekben bántalmazó, a gyerekeket elnyomó, kizsákmányoló emberek dolgoznak. A másik oldalon a kormányzat igyekezett a sértettekre is áttolni a felelősséget azzal, hogy a Szőlő utcai javítóintézet valójában egy „börtön”, ahol bűnözők vannak. Ezt tetézte Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, aki egy speciális gyermekotthonban történt bántalmazásról azt mondta: ott súlyos pszichés és viselkedési problémákkal küszködő fiatalok vannak, sokszor félelmet keltő, rendszeresen őrjöngő, öngyilkossággal fenyegetőző, gyógyszeres kezelés alatt álló, ön- és közveszélyes fiatalok.
Az általunk megkérdezett gyermekotthonokban és javítóintézetben dolgozók tapasztalatai alapján ez a két nézőpont a két véglet, a valóság valahol a kettő között van. Mindenesetre abban egyetértettek, hogy
az eddig sem túl megbecsült szakmai munkájukat a Szőlő utcai botrány ügye még inkább lerombolta.
Szerintük a társadalom fejében torz kép alakult ki róluk, miközben sokan kitartással végzik az egyébként lelkileg és fizikailag is megterhelő munkájukat.
Fontos különbséget tenni a javítóintézetek és a gyermekotthonok között. Utóbbi helyre olyan gyerekek és fiatalok kerülnek, akiket valamilyen okból kiemeltek a családjukból. A gyermekotthonok különleges fajtája a speciális gyermekotthon, ahol súlyosabb pszichés, viselkedési vagy mentális problémákkal küszködő fiatalok vannak.
A javítóintézetekben olyan fiatalkorúak vannak, akiket bűncselekmény elkövetése vagy annak gyanúja miatt a bíróság helyezett el intézményben. A javítóintézetek az új szabályozás értelmében már nem is a szociális ágazathoz, hanem a büntetés-végrehajtáshoz tartoznak, a cikkben most mégis együtt tárgyaljuk a kétfajta intézményt. Ennek egyik oka az, hogy mindkettőnél hasonló bántalmazási ügyek derültek ki, a másik, hogy gyakran van mozgás a két intézménytípus között, és sokszor a problémák gyökere is hasonló.
Gyorstalpalón végzett nevelők, problémás fiatalok
Az tény, hogy a Magyar Helsinki Bizottság által december 14-én közzétett ombudsmani jelentés lesújtó képet festett a gyermekotthonokról: több helyen verésről, prostitúcióról, elhallgattatott áldozatokról írtak.
Abban a gyermekvédelemben dolgozó forrásaink egyetértettek, hogy
súlyos hiányosságok vannak, és nagyon sok szakmailag alkalmatlan ember dolgozik ezekben az intézményekben.
A gyermekfelügyelők többsége nyolc általánost végzett, és ehhez kiegészítésképp csak valamilyen gyorstalpaló tanfolyamon vett részt. Egyik forrásunk azt mondta: ahol ő dolgozott, ott a 20 nevelőből 2-3-nak volt diplomája.
Nemcsak képzett szakemberből van hiány, hanem egyáltalán dolgozóból is. Főleg, miután sokan felmondtak a gyermekvédelmi rendszerben bevezetett kifogástalan életvitel vizsgálatakor. Ennek következménye például, hogy a gyermekvédelmi dolgozók szerint jellemzően egy ember van beosztva 10-12 gyerekre, ami nagyon kevés. A legtöbb csoport túlzsúfolt, brutális túlórák vannak. Volt olyan, aki a karácsonyi időszakban napi 13-14 órát dolgozott.
„A gyermekotthonban dolgozók nincsenek kiképezve az agresszív, bizonyos esetekben ön- és közveszélyes gyerekek fegyelmezésére. Ehhez szakszerű biztonsági személyzet kellene, akiknek az lenne a dolguk, hogy a szükséges pillanatban, a szükséges erő alkalmazásával hatástalanítani tudják az agresszív gyerekeket” – mondta egyik gyermekvédelmi forrásunk. Míg a javítóintézetekben dolgozik biztonsági személyzet, a normál gyermekotthonokban nem. Ezen a ponton fontos leszögezni: a Szőlő utcai bántalmazásokról kikerült videókon nem látni nyomát annak, hogy az intézeti nevelt agresszívan lépett volna fel, az agresszió a felnőtt igazgatóhelyettes részéről tapasztalható. Az intézet házirendje is azt tartalmazza, hogy testi kényszert csak erre kiképzett rendész alkalmazhat.
Forrásunk szerint a gyermekotthonokban dolgozók gyakran kiszolgáltatottak a problémás fiatalok agressziójának, mivel a szabályzatuk szerint ők gyerekhez nem nyúlhatnak.
Az agresszió főleg a speciális szükségletű gyerekeknél probléma, akik gyakran súlyos pszichiátriai betegséggel küszködnek. Forrásunk azt mondta, ha ezek a gyerekek a pszichiátrián dühöngenek, akkor megfelelő eszközökkel tudják kezelni őket, itt viszont ilyet nem lehet csinálni.
Elmesélt egy példát. Egy gyermekotthonban élő testvérpár összeveszett, mert a fiatalabb fiú meglopta a bátyját. Erre az idősebb testvér olyan dühös lett, hogy a testvérére borította az asztalt. „Két nagyobb gyerekkel tudtuk csak lefogni a dühöngő gyereket, aki magára vágta az ajtót.” Nem akarták bántani a gyereket, de egyszerűen nem volt más eszközük, hárman vetették rá magukat.
„Ha lenne a gyermekotthonokban is biztonsági őr, ilyen esetben lehetne neki szólni, mert ez nem a nevelők dolga” – mondta a forrásunk.
Az ombudsmani jelentés is megerősítette, hogy a dolgozóknak sokszor nincs eszközük az indulatos gyerekek fegyelmezésére.
„A szakdolgozók, főleg a gyermekfelügyelők között nagy a fluktuáció. Előfordulnak kellő pedagógiai tapasztalat nélkül dolgozók, akik nem jártasak az agresszió kezelésében, illetve nem rendelkeznek megfelelő pedagógiai eszközökkel a gyermekek magatartási, viselkedési, beilleszkedési zavarainak hatékony kezelésére, megoldására” – olvasható a dokumentumban.
Forrásunk úgy látja, jelenleg „nagyon ingoványos terület” ez, hiszen hozzá is jöttek már sírva lányok, hogy az egyik nevelő ököllel ütötte meg őket, aztán kiderült, hogy ez nem így történt. A gyermekvédelmi dolgozó azt mondta: az első mindig az, hogy hisznek a gyereknek, de alaposan ki kell vizsgálni az eseteket.
Forrásunk szerint ugyanis többször előfordult már hasonló példa, ilyenkor mindig kiderült, hogy valójában az adott kollégától szerettek volna megszabadulni a bentlakók, ezért nem mondtak igazat. „Én a 18 év alatt több ilyennel találkoztam, mint amikor tényleg bántalmazás történt” – tette hozzá.
Tehetetlenek a szökésekkel szemben
A gyermekotthonokban dolgozók tehetetlenségét jól jelzi, hogy az iskolai hiányzásokkal és a szökésekkel sem tudnak mit kezdeni. „Ha nem kel föl egy gyerek és nem indul el a suliba a többiekkel, akkor nem tudok semmit tenni. Van olyan gyerek, aki másfél éve nem jár iskolába” – mondta egy másik gyermekvédelmi forrásunk. Van ugyan házirend, ami szerint este 8-ig vissza kell érni az otthonba, de akkor sem tudnak mit tenni, ha valaki nem megy vissza, így gyakran a 14-16 éves gyerekek 2-3 napokra eltűnnek. „Nem tudom bezárni az ajtót, mert az a személyiségi jogok megsértése.”
Ehhez érdemes tudni, hogy alapvetően a gyermekotthonok nyitottak, viszont vannak olyan speciális fajtái, amik zártak. Ide a problémásabb gyerekek kerülnek, viszont ezekben az intézményekben még kevesebb hely van. A forrásunk azt mondta:
náluk van olyan gyerek, akinek egy éve zárt otthonban kéne lennie, de egyszerűen nem találtak neki szabad helyet.
A hivatkozott ombudsmani jelentés szerint a szökések visszaszorításához összevont képzésekre lenne szükség a gyermekotthonok munkatársai és a jelzőrendszer más tagjai (rendőrség, gyermekjóléti szolgálat, gyámhatóság) között. Forrásunk szerint a jelenlegi gyakorlatban nem is tudnának elmenni ezekre a képzésekre, mert egy-egy napra sem találnak helyettesítő embert.
Egy másik forrásunk a javítóintézetek belső működésére lát rá. Korábban pedagógusként dolgozott hátrányos helyzetű gyerekekkel, így sok tapasztalata van a traumatizált, nehéz sorsú fiatalok oktatásában. Ő is megerősítette, hogy gyakran van átmenet a gyermekotthon és a javító között: a hozzájuk került gyerekek nagy része gyermekotthonokból érkezik.
Azt mondta, náluk is nagyon sok az alkalmatlan, képzetlen nevelő. „A javítóintézetek áthelyezése a büntetés-végrehajtáshoz pont ennek a hibásan működő rendszernek a visszaigazolása.” Hozzájuk sokszor olyan gyerekek kerülnek, akik nem tudnak kötődni, akikkel senki sem foglalkozott. „Ettől még ők nem szörnyetegek, nem bűnözők, csak jövőkép nélkül maradt 12-13 éves gyerekek” – mondta a javítóintézeti forrásunk.
Ő úgy látja, hogy a gyerekek nem bántják a nevelőket, de az igaz, hogy sokaknak indulatkezelési problémáik vannak, agresszívak. „Erőszakrendszerben szocializálódtak. Aki nem ezt a nyelvet használja, azt gyengének nézik, de én például tudok úgy érdemben dolgozni, hogy nem emelem fel a hangomat.”
Náluk a Szőlő utca kirobbanása óta még inkább érvényes, hogy nem lehet fizikailag érintkezni a gyerekekkel, de sokaknál az üvöltözés bevett gyakorlat maradt. Szerinte a gyerekeken is az csapódik le, amit a felnőtteken látnak:
ha őket bántalmazzák, ők is bántalmazni fogják a gyengébbet, például a náluk fiatalabb társukat.
A rendőri jelenlét „csak olaj a tűzre”
Bár a Szőlő utca egy javítóintézet, az ott történtek a gyermekotthonokba is leszivárogtak. Egyik gyermekvédelmi forrásunk szerint a Szőlő utcai botrány kirobbanása óta „ijedtség és kapkodás van”, és a rendőröknek is nagyon nehéz ez a helyzet. Naponta többször mennek ki az intézményekbe, látogatják a gyerekeket. A gyerekek tudják, hogy a rendőrök a felnőtteket ellenőrzik. Egy másik forrásunk is azt mondta, hogy a gyerekek pontosan tudják, mi zajlik, miért jönnek a rendőrök, és ha a gyerekek valakit nem kedvelnek, vagy valaki határozottan rájuk szól, akkor most azt mondják, feljelentik, szólnak a rendőröknek.
Szerinte a rendőri jelenlét és a büntetés-végrehajtás nagyobb felügyelete csak „olaj a tűzre”, nem megoldás.
Az általunk megkérdezett gyermekvédelmi dolgozók a saját bőrükön is érzik, hogy szakmájuk társadalmi megítélése romlott a Szőlő utca ügye óta. „Nem mondanám azt, hogy büszke vagyok arra, hogy gyermekotthonban dolgozom” – mondta egyikük, akitől az ismerősei, barátai rendszeresen megkérdezik, hogy náluk is a Szőlő utcához hasonló dolgok történnek-e, hiszen a médiából az jön le, hogy „aki a gyermekvédelemben dolgozik, az gyerekverő vagy pedofil”.
És milyen valódi változtatásokra lenne szükség? Forrásaink szerint a gyermekfelügyelői munkakört érettségihez kellene kötni, a nevelőknél pedig komolyan kellene venni a pedagógusi végzettséget. Ezek mellett ott van az anyagi megbecsültség, hogy a „hónap végén ne azon kelljen gondolkodnia egy gyermekfelügyelőnek, hogy rezsit fizessen vagy egyen”. Ebben segítene a munka presztízsének helyreállítása, a társadalmi párbeszéd. Szükség lenne speciális képzésekre, több pszichológiai ismeretre, és arra, hogy egyszerre ketten dolgozzanak egy gyerekcsoportban, így tudnának segíteni egymásnak, és kevésbé lenne lehetőség a visszaélésekre.
A gyerekek oldaláról meg kellene erősíteni az alapellátást. „Sok gyerek azért kerül otthonba, mert szegények a szülők, meg kellene erősíteni a nevelőszülői hálózatot” – mondta az egyik gyermekotthonban dolgozó forrásunk, aki szerint a gyermekvédelem funkciója már bedőlt, sok gyerek vár kiemelésre, akiket azért nem tudnak eltávolítani a számukra veszélyes környezetből, mert nincs hova tenni őket. Több férőhelyre lenne szükség, főleg a speciális (tanulási nehézség, autizmus, ADHD) szükségletű gyerekeknek.
„Nem tudom azt mondani, hogy a gyermekvédelem működik: van, de nem működik. A rendszer már évek óta működésképtelen és csak az elhivatott dolgozók tartják még életben, csak nem akarták meghallani a hangjukat.”
Szerinte ha megváltozna a gyermekvédelemben dolgozók és a rendszer szemlélete, akkor végre a javítóintézetekben és a gyermekotthonokban is elkezdődhetne a nevelő szemléletű, valódi pedagógiai munka.
