Jön fel a Tisza, a Fidesz igyekszik újraéleszteni a régi ellenzéket
2025. január 8. – 05:09
Kilőtt a pártok költségvetése januárban, a választás előtti évre 70-80 százalékkal megemelték a parlamenti frakciók állami támogatását egy decemberben elfogadott törvénymódosítással. A 115 fős Fidesz-frakció havi 761 millió forintot kap a működésére, de még a legkisebb, 5 fős LMP is 37 millióból gazdálkodhat havonta egészen addig, amíg Csárdi Antal formális kilépésével meg nem szűnik.
A 2022-es választás után a háborúra, az energiaválságra és a törpefrakciók „visszaélés határait feszegető módon” történt megszaporodására hivatkozott Kocsis Máté, amikor javaslatával drasztikusan megvágták a frakciók költségvetését. Most semmivel nem indokolták meg, hogy hirtelen miért lett ilyen sürgős megemelni a támogatásokat.
Mivel a módosítást a szavazás előtt pár nappal a törvényalkotási bizottságban illesztették be a kormánypárti képviselők a 2025-ös költségvetést megalapozó törvény előterjesztésébe, még csak kamuindokot sem kellett keresniük a vitán. A javaslatot csak a Fidesz-KDNP képviselői szavazták meg.
A módosítás után a kilenc parlamenti frakció az eddigi 763 millió helyett 1,34 milliárdból gazdálkodhat havonta, és ez az összeg még növekedni fog márciustól.
A frakciók támogatását – mint később bemutatjuk – a képviselői tiszteletdíjakhoz kötötték. A képviselők a KSH által mért előző évi bruttó átlagkereset háromszorosát vihetik haza minden hónapban, ez február végéig bruttó 1,7 millió forint. Márciustól már a 2024-es átlagkereset háromszorosát kapják meg.
Az Országgyűlés Hivatala a Telex adatigénylésére január elején elküldte a jelenlegi képviselői létszámmal és mostani képviselői tiszteletdíjjal számolva a frakciók havi támogatási összegeit. Szeptemberben szintén a Hivataltól kapott adatok alapján mutattuk be, hogy mennyiből gazdálkodtak akkor a parlamenti frakciók, így össze is lehet hasonlítani az adatokat:
Frakció | Létszám | 2024. szeptember | 2025. január |
Fidesz | 115 képviselő | 419 007 379 Ft | 761 076 377 Ft |
KDNP | 19 képviselő | 82 387 601 Ft | 136 438 802 Ft |
DK | 15 / 14 képviselő* | 56 996 786 Ft | 99 088 975 Ft |
Momentum | 10 képviselő | 40 207 035 Ft | 69 456 541 Ft |
MSZP | 10 képviselő | 40 207 035 Ft | 69 456 541 Ft |
Jobbik | 8 képviselő | 32 519 096 Ft | 54 493 045 Ft |
Mi Hazánk | 6 képviselő | 43 977 363 Ft | 72 932 314 Ft |
Párbeszéd | 6 képviselő | 26 451 221 Ft | 42 121 651 Ft |
LMP | 5 képviselő | 21 797 220 Ft | 37 232 005 Ft |
Összesen | 763 550 736 Ft | 1 342 296 251 Ft |
*A DK-nak szeptemberben még 15 képviselője volt. Decemberben Varju László lemondott, miután jogerősen is elítélték az MTVA-székházban történt dulakodás miatt. Márciusban időközi választás lesz Varju újpesti választókerületében, a DK ismét őt indítja a megüresedett mandátumért.
A fenti táblázatból jól látszik, hogy összességében 70-80 százalékkal nőtt a frakciók támogatása, amely az országgyűlési törvény alapján négy fő tételből áll össze:
- működési keret;
- ellátási keret;
- alkalmazotti bérkeret; valamint
- jutalomkeretet.
A jogszabály szerint a frakciók havonta a képviselői tiszteletdíj tízszeresének, valamint frakciótagonként a képviselői tiszteletdíj 50 százalékának (a decemberi módosítás előtt 30 százalék) megfelelő összegből fizethetik a működési költségeiket. A működési keretből nem kell irodabérletre költeni, a képviselőknek ugyanis az Országgyűlés Hivatala bérel irodát, míg a frakciók ingyen kapnak helyiségeket az Országházban és a Képviselői Irodaházban.
Jelentős összegeket ad az állam „a képviselői tevékenységéhez szükséges irodai berendezésre és felszerelésre”, valamint „az irodák működtetésével összefüggő kiadások biztosítására” is. Az úgynevezett ellátási keretből januártól a frakciók képviselőnként a tiszteletdíj 80 százalékára jogosultak, a módosítás előtt még csak 50 százalékkal kellett számolni. A Fidesz több mint 164 millió forintot költhet nyomtatásra és az irodái fenntartására, de még az LMP-nek is bő 7 milliós ellátási keret jut.
A frakciók munkáját, a törvényjavaslatok kidolgozását és értelmezését, a szakpolitikai programok összeállítását és a felszólalások megírását szakértők, jogászok, kommunikációs szakemberek segítik. Az ő bérüket is az Országgyűlés Hivatala állja.
Az alkalmazottak létszámát ugyancsak megemelték a decemberi módosítással, és a béreket is megduplázták. A Fidesz januártól 435,9 milliót fizethet bérekre, míg az 5 fős LMP-nél 18,5 millió jut erre a célra. A képviselők és asszisztenseik fizetése nem számít bele ebbe a keretbe, arról külön rendelkezik a törvény. A frakcióvezetők ezen felül jutalmat is oszthatnak a hónap dolgozóinak: ez minden frakciónál a bérkeret 10 százaléka. A fideszes Kocsis Máté havonta 43,5 milliós jutalomkeretről rendelkezhet, de a kisebb pártok vezetői is 2-3 milliós jutalmat osztogathatnak.
Az Országgyűlés Hivatala tételesen is elküldte lapunknak, hogy a frakciók mennyit kapnak az egyes keretekre:
Frakció | Működés | Ellátás | Bérkeret | Jutalom |
Fidesz | 117 528 243 Ft | 164 009 338 Ft | 435 944 360 Ft | 43 594 436 Ft |
KDNP | 31 812 156 Ft | 26 863 598 Ft | 70 693 680 Ft | 7 069 368 Ft |
DK | 18 262 534 Ft | 21 208 104 Ft | 54 198 488 Ft | 5 419 849 Ft |
Momentum | 13 844 179 Ft | 14 138 736 Ft | 37 703 296 Ft | 3 770 330 Ft |
MSZP | 13 844 179 Ft | 14 138 736 Ft | 37 703 296 Ft | 3 770 330 Ft |
Jobbik | 12 076 837 Ft | 11 310 989 Ft | 28 277 472 Ft | 2 827 747 Ft |
Mi Hazánk | 22 975 446 Ft | 8 483 242 Ft | 37 703 296 Ft | 3 770 330 Ft |
Párbeszéd | 10 309 495 Ft | 8 483 242 Ft | 21 208 104 Ft | 2 120 810 Ft |
LMP | 9 425 824 Ft | 7 069 368 Ft | 18 851 648 Ft | 1 885 165 Ft |
Összesen | 250 078 893 Ft | 275 705 353 Ft | 742 283 640 Ft | 74 228 365 Ft |
Mi lehetett a célja a Fidesznek azzal, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben éves szinten minimum 7 milliárddal megemelje a parlamenti frakciók állami támogatását? Valószínűleg a kormánypártoknak se jön rosszul a plusz pénz (a két frakció havi 897 milliót kap januártól), de
a valódi indok sokkal inkább az lehet, hogy megpróbálják életben tartani és akár megerősíteni a parlamenti pártokat a Tisza Párttal szemben.
A jelenlegi közvélemény-kutatások alapján önállóan legfeljebb a Mi Hazánk és a DK jutna be a parlamentbe, a maradék öt, parlamenti frakcióval rendelkező párt nagyon messze van az 5 százalékos bejutási küszöbtől. Korábban arról is lehetett hallani, hogy az 5 százalékról lejjebb vinnék bejutási küszöböt az ellenzék szétaprózása érdekében, de a karácsony előtt elfogadott választási csomagban nem szerepelt ez a módosítás.
Orbán Viktoréknak stratégiai fontosságú kérdés, hogy ne két nagy tömb legyen versenyben a 2026-os választáson, hanem az ellenzéki szavazatok több párt között aprózódjanak szét. Ha az ellenzéki választók azt látják, hogy pártjaiknak esélye sincs bejutni a parlamentbe, hamar átmennek a Tiszához. Épp ezért vált mostanra fontossá a Fidesz számára, hogy a kisebb pártok is életben maradjanak. Az „újraélesztés” egyik eszköze, hogy a decemberi törvénymódosítással teletömik a parlamenti pártokat pénzzel a kampányra, miközben a Tisza Párt továbbra sem kap egy forintnyi állami támogatást sem.
„Nincs szükség olyan pártokra, amelyek csak az adófizetői pénzek kiszivattyúzására jönnek létre. Vagy el tudnak tartani egy pártot a tagjai és a szimpatizánsai, vagy el lehet menni a piacra dolgozni”
– lapunk keddi megkeresésére Magyar Péter a Facebook-oldalán reagált. Azt is írta: a Tisza Párt megváltoztatná a pártfinanszírozási szabályokat, de pontos részleteket nem közölt.
Decemberben megkérdeztük a parlamenti pártokat is, hogy mire költik azt a pénzt, amivel megemelték a támogatásukat. „A frakciótámogatások növelése ilyen gazdasági helyzetben teljes aránytévesztés” – válaszolta a Momentum, amely képviselői a többi ellenzéki frakciókhoz hasonlóan nem szavazták meg a törvényjavaslatot. A párt a különbözetből a rendszer által cserben hagyott gyerekeket, családokat, vállalkozókat és közösségeket szeretné segíteni. „Kulturális és szociális alapok létrehozásában, támogatásában, fiatalok számára oktatási szolgáltatások indításában gondolkodunk.”
„A Jobbik mindig is a felelős gazdálkodás fenntartásának szem előtt tartásával használta fel az egyes kereteket, és ezután is ennek megfelelően fogunk eljárni” – válaszolta a párt sajtóosztálya. A Párbeszéd frakciója pedig a források felhasználásáról a 2025-ös költségvetésük elfogadásakor dönt, de mint írták: alapelvük „továbbra is a közpénzek észszerű és felelős felhasználása a képviselőcsoport szakmai munkájának biztosítása és a pártállami rezsim megbuktatása érdekében”.
„A megnövelt frakciókeretet az MSZP alapértékeinek – a szolidaritás, igazságosság és társadalmi felelősségvállalás – szellemében használjuk fel” – írta lapunknak az MSZP. A párt a keret egy részét olyan kezdeményezésekre szánja, amelyek segítik a választók hiteles tájékoztatását és a szakmai szervezetekkel folytatott érdemi párbeszédet. Erősítenék a szakpolitikai munkát és a közösségekkel való szorosabb együttműködést. „Az összeg lehetőséget biztosít arra, hogy még alaposabban képviselhessük a választók érdekeit, különös tekintettel a hátrányos helyzetű csoportokra és a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére.”
A havi 761 millió forintnyi állami támogatásból működő Fidesz-frakció megkeresésünkre mindössze annyit bírt válaszolni: „Magyar Péter elfogult propagandalapjának semmilyen kérdésben nem kívánunk tájékoztatást adni.”
Eddig csak a frakciókról volt szó, de a képviselők egyéni jogon is szép támogatásokat kapnak. A képviselői tiszteletdíj február végéig havonta bruttó 1,76 millió forint forint. Legtöbbet az Országgyűlés elnöke, Kövér László keres: havi 4,77 millió forintot, míg a frakcióvezetők 3,4, helyetteseik 3 millió forintot zsebelnek be minden hónapban. A képviselői alapdíjakhoz is százezrek jönnek még a különböző bizottsági helyekért és parlamenti tisztségekért.
Az Országgyűlés Hivatala lakást bérel azoknak a képviselőknek, akiknek nincs Budapesten ingatlanuk. Erre a havi keret képviselőnként 618 ezer forint. Az irodabérletet is az állam állja a képviselők helyett: havi 1,76 millió forintos keretből jó pár irodát ki lehet venni az ország különböző pontjain. A képviselők munkáját asszisztensek segítik, nettó bérkeretükre januártól már havonta 5,83 millió forint áll rendelkezésre. Ezen kívül a képviselők mobiltelefonját, mobilszámláját és üzemanyagköltségeit is az állam fizeti.