Furcsa parlament: a legnagyobb ellenzéki párt sehol, de benn ül öt párt, amire már szinte senki nem szavazna

Legfontosabb

2024. szeptember 29. – 20:06

Furcsa parlament: a legnagyobb ellenzéki párt sehol, de benn ül öt párt, amire már szinte senki nem szavazna
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első plenáris ülése, 2024. február 26-án – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Úgy kezdődik az őszi politikai idény hétfő délután, hogy a legerősebb ellenzéki párt nincs bent a parlamentben, miközben olyan frakciók kérdezhetik Orbán Viktort, amelyek társadalmi támogatottsága gyakorlatilag megszűnt. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Magyar Péter pártja megközelítette a Fideszt, a hét ellenzéki frakcióból pedig legfeljebb a DK és a Mi Hazánk Mozgalom ugraná meg az 5 százalékos bejutási küszöböt egy mostani választáson.

Hiába hozott azonban földrengésszerű átalakulásokat a magyar belpolitikában a június 9-i választás, 2026-ig még biztosan velünk marad a Párbeszéd, az LMP, az MSZP, a Jobbik és a Momentum is. A fennmaradásukban pedig kulcsszerepet játszhat a parlament. Az más kérdés, hogy politikailag mekkora súlya lesz így az Országgyűlés működésének.

Amikor 2022 tavaszán, a Fidesz negyedik kétharmados győzelme után ismét felmerült a kérdés: jó döntés-e, ha az ellenzéki képviselők felveszik a mandátumukat. Hadházy Ákoson kívül mindenki azzal érvelt, hogy semmilyen eszközről nem szabad lemondani a kormány leváltása érdekében. A kétharmad mellett azonban nem osztanak lapot az ellenzéknek az Országgyűlésben, törvényjavaslataikat már a bizottságokban lesöprik az asztalról.

A parlamenti munka így leginkább a pénz és nyilvánosság miatt lehet fontos az ellenzéknek.

A hagyományos ellenzék pártjai – különösen Magyar Péter megjelenése óta – kemény küzdelmet folytatnak azért, hogy magukra irányítsák a figyelmet, és bekerüljenek a médiába. A törvényjavaslatok vitájának a fideszes kétharmad mellett gyakorlatilag semmi értelme, a napirend előtti felszólalás azonban még mindig jó lehetőség az ellenzéki képviselőknek, hogy minisztereket, államtitkárokat kérdezzenek vagy épp támadjanak élőben. Mind a 9 frakció képviselője felszólalhat napirend előtt, és minden negyedik azonnali kérdések órájában Orbán Viktort is lehet kérdezni. Erre Magyar Péternek legfeljebb 1-2 perce lesz Strasbourgban az Európai Parlament október 9-i plenáris ülésén.

Talán ennél is fontosabb érv lehet a parlamenti munka mellett, hogy a képviselők és frakciók bőkezű támogatásokat és juttatásokat kapnak az államtól havonta. Még a legkisebb frakció, az öttagú LMP is 21,8 millió forintnyi forráshoz jut minden hónapban, és ebben az összegben még nincsenek benne a képviselők juttatásai, valamint a párt központi támogatása sem.

Az Országgyűlés Hivatala lapunk kérésére elküldte, hogy mennyi támogatást kapnak a parlamenti frakciók. Összességében havi 763,5 millió forintba kerül a frakciók fenntartása az adófizetőknek. A Fidesz–KDNP havonta több mint félmilliárd forintnyi állami forráshoz jut, de a kisebb frakcióknak sem lehet okuk panaszra. Táblázatunkban összesítettük a frakciók bevételeit:

FrakcióLétszámHavi frakciótámogatás
Fidesz115 képviselő419 007 379 Ft
KDNP19 képviselő82 387 601 Ft
DK15 képviselő56 996 786 Ft
Momentum10 képviselő40 207 035 Ft
MSZP10 képviselő40 207 035 Ft
Jobbik8 képviselő32 519 096 Ft
Mi Hazánk6 képviselő43 977 363 Ft
Párbeszéd6 képviselő26 451 221 Ft
LMP5 képviselő21 797 220 Ft

A fenti számok mutatják meg, hogy miért maradnak meg a frakciók még akkor is, ha közben többen otthagyják a pártot. A közvélemény-kutatásokban mérhetetlen Párbeszéd 6 fős frakciójában mára csak ketten – Szabó Tímea és Szabó Rebeka – maradtak a párt tagjai. Tordai Bence a június 9-i választás napján, az urnazárás után pár perccel jelentette be, hogy kilép a Párbeszédből. Ettől függetlenül marad ő a párt parlamenti frakcióvezetője, mert Berki Sándor és Mellár Tamás is kilépne a frakcióból, ha Tordait leváltanák. Ha megszűnne a frakció, a Párbeszéd havonta 26,4 milliótól esne el, továbbá el kellene küldeni a frakció munkáját segítő 8 embert is.

Keresztes László Lóránt is kilépett LMP-ből augusztusban, ám a frakció tagja maradt. Jó oka van erre: távozásával megszűnne a frakció, és ő is elvesztené az elnöki pozícióját a fenntartható fejlődés bizottságában, amiért havi 1,3 millió forintot kap pluszban. Keresztes független képviselőként nem tudna napirend előtt felszólalni, és az azonnali kérdések órájában sem kérdezhetné Orbán Viktort.

Havonta 101 milliót költhet a Fidesz nyomtatásra és tűzőgépekre

A frakciók havi támogatása négy fő tételből áll össze:

  • működési keret;
  • ellátási keret;
  • alkalmazotti bérkeret; valamint
  • jutalomkeretet.

A jogszabály szerint a frakciók havonta a képviselői tiszteletdíj (az előző év havi bruttó átlagkeresetének háromszorosa, jelenleg 1,7 millió forint) tízszeresére, és ezen felül frakciótagonként a képviselői tiszteletdíj 30 százalékának megfelelő összegre jogosultak.

A 2022-es választás után azonban Kocsis Máté javaslatára drasztikusan csökkentették a frakciók működési támogatását. Az országgyűlési törvénybe került egy olyan kitétel, hogy a közösen induló pártok listája a képviselői tiszteletdíj tizenhétszeresére jogosult, amit a lista frakciói között egyenlő arányban kell felosztani. A számokra lefordítva ezt azt jelenti, hogy a Fidesz és a KDNP között feleződik a 30 milliós összeg, míg a hatpárti összefogásnál hatfelé kell osztani a pénzt. Az összeghez azonban még hozzájön képviselőnként 530 ezer forint (a tiszteletdíj 30 százaléka).

FrakcióLétszámMűködési keretEllátási keret
Fidesz115 képviselő75 995 752 Ft101 622 165 Ft
KDNP19 képviselő25 096 264 Ft16 789 749 Ft
DK15 képviselő12 960 514 Ft13 255 065 Ft
Momentum10 képviselő10 309 499 Ft8 836 710 Ft
MSZP10 képviselő10 309 499 Ft8 836 710 Ft
Jobbik8 képviselő9 249 093 Ft7 069 368 Ft
Mi Hazánk6 képviselő20 854 638 Ft5 302 026 Ft
Párbeszéd6 képviselő8 188 687 Ft5 302 026 Ft
LMP5 képviselő7 658 484 Ft4 418 355 Ft

Irodabérletre nem kell költeniük a frakcióknak: a képviselőknek az Országgyűlés Hivatala bérel irodát, míg a frakciók ingyen kapnak helyiségeket az Országházban és a Képviselői Irodaházban. Ezen felül jelentős összegeket ad az állam „a képviselői tevékenységéhez szükséges irodai berendezésre és felszerelésre”, valamint „az irodák működtetésével összefüggő kiadások biztosítására”. Az úgynevezett ellátási keretben a frakciók képviselőnként a tiszteletdíj 50 százalékát (883 ezer forint) kapják meg. A Fidesz több mint 101 millió forintot költhet nyomtatásra és tűzőgépekre, de még az LMP-nek is majdnem 4,5 millió jut az ellátási keretből.

A frakciók munkáját, a törvényjavaslatok kidolgozását és értelmezését, a szakpolitikai programok összeállítását és a felszólalások megírását szakértők, jogászok, kommunikációs szakemberek segítik. Az ő bérüket ugyancsak az Országgyűlés Hivatala állja. A jogszabály alapján a képviselőcsoport méretétől függ, hogy hány munkatársat lehet alkalmazni, de az említett Kocsis Máté-féle módosítás a frakciók bérkeretét is durván megvágta.

Tavaly év eleje óta a korábbi hatpárti összefogás frakciói 15 munkatárson osztozkodnak mandátumarányosan, és ezen felül képviselőnként kapnak még egy-egy főt. A frakcióvezetők havi jutalmat is oszthatnak: ez minden frakciónál a bérkeret 10 százaléka. A fideszes Kocsis Máté havonta 21,9 milliós jutalomkeretről rendelkezhet, de a kisebb pártoknak is jut 1-2 millió ezen a jogcímen.

FrakcióLétszámAlkalmazotti keretBérkeretJutalomkeret
Fidesz115 képviselő149 fő219 444 965 Ft21 944 497 Ft
KDNP19 képviselő25 fő36 819 625 Ft3 681 963 Ft
DK15 képviselő19 fő27 982 915 Ft2 798 292 Ft
Momentum10 képviselő13 fő19 146 205 Ft1 914 621 Ft
MSZP10 képviselő13 fő19 146 205 Ft1 914 621 Ft
Jobbik8 képviselő10 fő14 727 850 Ft1 472 785 Ft
Mi Hazánk6 képviselő11 fő16 200 635 Ft1 620 064 Ft
Párbeszéd6 képviselő8 fő11 782 280 Ft1 178 228 Ft
LMP5 képviselő6 fő8 836 710 Ft883 671 Ft

Iroda, lakás, benzinkártya – aranyéletük van a képviselőknek

Eddig csak arról volt szó, hogy miért éri meg frakciókat működtetni. A képviselők azonban egyéni jogon is szép támogatásokat kapnak az Országgyűlés Hivatalától. A képviselői tiszteletdíj az előző év bruttó átlagkeresetének háromszorosa, idén 1 767 342 forint. Legtöbbet az Országgyűlés elnöke, Kövér László keres: havi 4,77 millió forintot, míg a frakcióvezetők 3,4, helyetteseik 3 millió forintot zsebelnek be minden hónapban. A képviselői alapdíjakhoz is százezrek jönnek még a különböző bizottsági helyekért és parlamenti tisztségekért.

Nem sok mindenre kell költeniük a képviselőknek. Az Országgyűlés Hivatala lakást bérel azoknak a képviselőknek, akiknek nincs Budapesten ingatlanuk. Erre a havi keret képviselőnként 618 570 forint. Az irodabérletet is az állam állja a képviselők helyett: havi 1,76 millió forintos keretből jó pár irodát ki lehet venni az ország különböző pontjain. A képviselők munkáját asszisztensek segítik, nettó bérkeretükre havonta 3,5 millió forint áll rendelkezésre. Ezen kívül a képviselők mobiltelefonját, a havi 88 ezer forintos mobilszámláját, és üzemanyagköltségeit is az állam fizeti.

A frakciótámogatások mellett a legutóbbi országgyűlési választáson egy százalék felett teljesítő pártok éves támogatást kapnak a központi költségvetésből, amely így néz ki most:

  • Fidesz: 1,014 milliárd forint;
  • DK: 268,6 millió forint;
  • Jobbik: 236,4 millió forint;
  • Momentum: 185,1 millió forint;
  • Mi Hazánk: 183,3 millió forint;
  • MSZP: 183,3 millió forint;
  • KDNP: 160,5 millió forint;
  • Párbeszéd: 135,9 millió forint;
  • LMP: 105,6 millió forint.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!