Jogerősen pénzbüntetésre ítélték Varju Lászlót
2024. december 3. – 10:25
Varju Lászlót kedden bűnösnek mondta ki a Kúria garázdaság, testi sértés és választási rend megzavarása ügyében. Varju 900 ezer forintos pénzbüntetést kapott, az ítélet jogerős. A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjének ügye már több mint hat éve húzódik. Garázdasággal és testi sértéssel az MTVA épületében történt 2018-as dulakodás miatt vádolták, választási rend megzavarásával pedig azért, mert 2018-ban a választások előtt rávett egy független képviselőt Újpesten, hogy lépjen vissza.
A jogszabályok alapján a momentumos Fekete-Győr Andráshoz hasonlóan Varjut is hamarosan megfosztja a mandátumától a parlament. A 2012-ben elfogadott országgyűlési törvény alapján ugyanis „ki kell mondani az összeférhetetlenségét annak a képviselőnek, akit képviselősége alatt bűntett miatt jogerősen elítéltek”. Mivel Varju László egyéni választókerületben (Újpest-Angyalföld) jutott mandátumhoz, időközi választás jön jövő év elején.
A határozathirdetésre teljesen megtelt a Kúria tárgyalóterme. Újságírók és kamerák kereszttüzében hallgatta Varju, hogy milyen ítélet vár rá. A padsorokban ott voltak Varju pártjának vezető politikusai, köztük Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, a DK elnöke és Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője is. A hallgatóság tagjai közül többen felhördültek a határozathirdetéskor és akkor is, amikor az ötfős tanács megindokolta a Kúria döntését.
„Persze” – mondta valaki a padsorokból, amikor a tanácselnök arról beszélt, hogy Varju hogyan is támadta meg 2018-ban az MTVA-székházban dolgozó biztonsági őröket. A hallgatóság tagját rendre utasították, megmondták neki, hogy a következő ilyen alkalommal kivezetik a tárgyalóteremből.
A vád szerint garázdaságot követett el Varju, amikor nekirontott a közmédia biztonsági őrének 2018-ban. A rabszolgatörvény elleni, MTVA-székház előtti tüntetés közben ellenzéki képviselők mentek be az épületbe, hogy beolvassák a követeléseiket. A székházban egy dulakodás után a DK képviselője fekvés közben megszorította az egyik biztonsági őr vádliját. Végül egyébként Varju volt az, akit mentőnek kellett elvinnie. A februári tárgyaláson felolvasták az egyik biztonsági őr tanúvallomását, amely szerint Varju teátrálisan és provokatívan viselkedett a közmédia épületének folyosóján.
Kedden a Kúria ötfős tanácsának elnöke részletesen megindokolta azt, hogy miért hagyták helyben a másodfokú bíróság februári ítéletét. A Varju ellen felhozott garázdaság és testi sértés vádpontok az MTVA-székházban 2018-ban történtekkel voltak összefüggésben. A tanácselnök összességében elmondta, hogy
„a képviselői jog gyakorlásának az erőszak nem eszköze”.
A Kúria álláspontja szerint Varju jogosan tartózkodott ugyan a köztévé épületében, de az már törvénysértő volt, ahogyan az ellen intézkedő biztonsági őrök ellen fellépett. Az indoklásban megállapította a bíróság, hogy a biztonsági őrök megpróbálták felállítani az országgyűlési képviselőt, ő viszont ellenállt. Körbekulcsolta az egyik biztonsági őr lábát, ezzel pedig sérülést okozott neki.
A tanácselnök azt mondta, az ügy elbírálásakor leegyszerűsítve azt a kérdést kellett vizsgálni, hogy ki kezdte a dulakodást. „A vádlott, éspedig jogtalanul” – adta meg a választ.
Az ügy előző ülésén, november 26-án hangzottak el a perbeszédek a vád és a védelem részéről. Ekkor beszélt Varju az utolsó szó jogán is. Szerinte egyértelműen ellenzékisége, kormányellenessége miatt folyt ellene bírósági eljárás:
„Tüske vagyok a köröm alatt ennek a rendszernek.”
Varju László februárban, a másodfokú tárgyaláson azt mondta a Fővárosi Ítélőtábla előtt, hogy nem akartak és nem is követtek el bűncselekményt 2018-ban az MTVA épületében. A képviselő emlékeztetett arra, hogy széles körű társadalmi tiltakozás és tüntetéssorozat volt hat éve a megemelt túlórázásról szóló, rabszolgatörvényként elhíresült törvény ellen. Februárban felolvasta Varju azt az öt követelést, amit a rabszolgatörvény elleni tüntetésen is akartak a közmédia székházában. Varju azt állította, annyit kértek csak, hogy beszélhessenek a közmédia felelős szerkesztőjével. A képviselőnek viszont ezt nem engedték, az esetet pedig, ami miatt garázdasággal és testi sértéssel vádolták, így idézte fel:
„a biztonsági őrök letéptek a korlátról, és végigcibáltak a folyosón”.
Varju álláspontja szerint megválasztott országgyűlési képviselőként joga volt ahhoz, hogy 2018 decemberében ellenzéki képviselőtársaival együtt bemenjen a közmédia épületébe. Felhatalmazást kapott arra, hogy megjelenítse a rabszolgatörvény miatt kialakuló társadalmi igényt, ami a rabszolgatüntetésekhez vezetett.
„Több biztonsági őr megpihent rajtam”
– mondta november 26-án az utolsó szó jogán. Szerinte nem történt az MTVA-székházban sérülés, sőt, a biztonsági őrök provokálták ki azt, hogy védekeznie kelljen. Azt is tagadta, hogy megfélemlítették volna a közmédia dolgozóit, ehelyett odajöttek hozzájuk beszélgetni.
Varju ellen a harmadik vádpont választási rend megzavarása elleni bűncselekmény volt, eszerint a politikus a 2018-as országgyűlési választás előtt találkozott Horváth Imre újpesti képviselővel, aki 2017-ben kilépett az MSZP-ből. Horváth emiatt független jelöltként akart indulni egy újpesti választókerületben a 2018-as választáson. Varju a vád szerint megpróbálta rávenni őt, hogy lépjen vissza, még azt is felajánlotta, hogy ezért cserébe az addigi kampányköltségeit is kifizeti. A DK képviselőjének az az álláspontja, hogy nem történt semmilyen csalás, csak a Fidesz választási törvényei rákényszerítették az ellenzéki képviselőket, hogy a választás előtt visszalépésekről tárgyaljanak.
A Kúria megindokolta, hogy miért volt helytálló a másodfokú bíróság ítélete ebben az ügyben is. A tanácselnök is megállapította, hogy azért bűnös ebben a vádpontban is Varju, mert a törvény szerint nem csak úgy valósult volna meg a választási rend elleni bűncselekmény, ha ténylegesen adott volna pénzt Horváthnak Varju. Már a befolyásolási kísérlet is büntetendő, ez pedig megvalósult azzal, hogy anyagi juttatást ígért neki.
A választási rend megzavarása elleni ügyről is beszélt Varju az utolsó szó jogán november végén: szerinte nem lehet igaz az, hogy Horváth Imre újpesti független képviselőnek kárpótlást ígért. Varju szerint ugyanis a választási törvény miatt eleve nem is keletkezhetett Horváthnak olyan költsége, ami miatt kárpótolnia kellett volna őt.