Az árvíz miatt már 1400 háztartásban kapcsolták ki az áramot, kővel megrakott vonat védi a HÉV-alagutat

2024. szeptember 19. – 07:19

frissítve

Az árvíz miatt már 1400 háztartásban kapcsolták ki az áramot, kővel megrakott vonat védi a HÉV-alagutat
A budai alsó rakpart a Műegyetem előtt csütörtök reggel – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva
  • A Duna csütörtökön Nagybajcsnál már tetőzés közeli szinten volt. Pénteken reggel várhatóan Komáromnál, este Esztergomban tetőzik a folyó. A budapesti tetőzés szombatra várható.
  • Mindenhol sikerült 9 méteres magasságig felkészíteni Budapestet a tetőzésre, ami szombaton érkezhet.
  • Egy nap alatt több mint egy métert emelkedett a vízszint Budapesten.
  • Kővel megrakott, összesen 400 tonnás vasúti szerelvényekkel védik a HÉV-alagutat.
  • Orbán Viktor ismét árvízinfót tartott reggel, szerinte a helyzet továbbra is komoly, de a védekezés színvonala bizakodásra ad okot.
  • A kormány és a DK is segélyvonalat indított az árvíz miatt.
  • Vác környékén több helyen is le kellett zárni a 2-es utat, Sződligetnél már mobilgát is épült rá.
  • Rendkívüli árvízi fotója vagy videója van? Küldje el nekünk!

Csütörtök reggel másodjára tartott sajtótájékoztatót az árvízvédelemre létrehozott operatív törzs, ahol ezúttal is Orbán Viktor tájékoztatott a legfontosabb fejleményekről. A miniszterelnök szerint az ország a helyzet komolysága mellett is biztonságban van, és hacsak nem történik valami váratlan, akkor a vizet mederben tudják tartani, és jövő hét közepéig az árhullám elhagyja az országot. Emellett bejelentette, hogy nyitottak egy ingyenes árvízvonalat.

A sajtótájékoztatóról szóló összefoglalónkat itt tudják elolvasni, alább pedig visszanézhetik az egészet:

A 2013-as magyar rekordot előreláthatólag nem dönti meg a Közép-Európából érkező, pusztító erejű árhullám. A Dunakanyar fölött repülve azonban már most látszik, hatalmasra duzzadt a folyó – ezt mutattuk meg a csütörtök reggeli drónvideónkban.

A főpolgármester csütörtök reggeli posztjában azt írta, szerdán mindenhol 90 százalékban elkészültek az ideiglenes gátak megépítésével Budapesten, így ma már csak a kisebb kiegészítő munkálatok vannak hátra. A munka éjszaka is folyt, a Margit-szigeten idáig közel 500 ezer homokzsákot helyeztek el. Karácsony szerint ma már minden készen áll a tetőzés fogadására, de a nap folyamán újabb árvízvédelmi kapukat zárnak, és üzembe helyezik a szivattyút a Lánchíd budai oldalán.

A mobilgátak építése mellett folyamatosan és biztonságosan elvezetik és tisztítják a fővárosban keletkező napi durván 500 ezer köbméter szennyvizet, és védekeznek az ivóvíz szennyeződése ellen is. Utóbbi a gyakorlatban egyelőre azt jelenti, hogy minimális mértékben növelték a szabad klór értékét, és lehet, hogy még fogják is, de a lényeg, hogy a víz minősége változatlanul kiváló, nyugodtan fogyasztható.

Karácsony arra kért mindenkit, hogy ebben a helyzetben válassza a közösségi közlekedést. Ehhez kapcsolódóan csütörtöktől a Jászai Mari tértől csak a Kossuth Lajos térig jár a 2-es villamos, péntektől pedig lezárhatják a metró Batthyány téri állomását, a Lánchíd környékén is változik a 19-es és a 41-es villamos közlekedése.

„Újra arra kérek mindenkit, ne menjen közel az áradó Dunához, ne zavarjuk a védekezést! Nincs olyan fénykép, ami többet érne a budapestiek és Budapest biztonságánál” – zárta Karácsony a posztját.

„Péntek környékén már láttuk, hogy baj van. Vasárnap vált biztossá, hogy jön az árvíz, és szerdán lezárják a szigetet. Így két napunk maradt, hogy felkészítsük az épületet, amiről azonnal értesítettük a tagságot, sportolókat”

– mondta Müller Márk, a Budapest Evezős Egyesület klubvezetője a cikkünkben. 2013-ban 130 centi magasan állt a víz az újpesti épületüknél.

A Boris névre keresztelt ciklonnak, illetve az özönvízszerű esőzéseket követő árvizeknek Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában is vannak már halálos áldozataik, többen pedig eltűntek. A térség országaiban több helyen készenléti állapotot hirdettek, hajókkal, csónakokkal, olykor helikopterekkel mentik az embereket. Az erről készült összeállításunkat itt lehet elolvasni.

Orbán Viktor hétfőn reggel arról beszélt, hogy Magyarországon három olyan helyszín van, amelyet veszélyeztet az árvíz: a Szigetköz, a Dunakanyar és Budapest. Előbbit hétfőn el is érte az ár. Elmentünk Dunaszentpálba, megnézni a készülődést, és Gönyűt is útba ejtettük.

  • Európában már 21 halálos áldozata van Boris ciklon által okozott az árvizeknek.
  • Már vonattal sem elérhetetlen Bécs. Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) szerda hajnaltól ismét fogad egyes vonatokat a hegyeshalmi határállomáson keresztül.
  • Baján szükségállapotot hirdetek, szeptember 22-én várják a tetőzést, amit 900 centiméteres vízszintet jelenthet.
  • Az árvízvédelmi operatív törzs arra számít, hogy jövő csütörtökön távozik Magyarországról az árhullám.
  • Szerda délelőtt a budapesti alsó rakpartokat is elárasztotta a víz.
  • A BKK egyre több közlekedési korlátozást vezet be a napokban. Péntektől várhatóan a 2-es metró nem áll meg a Batthyány téri állomáson, mert azt lezárják, de több villamosvonal útvonala is változni fog. A H5-ös hév is csak a felszínen közlekedik.
  • A Dunán levonuló árhullám a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. több fürdőjét is érinti, ezért a társaság megtette a szükséges intézkedéseket a fürdők megvédésére.
  • Az Országos Rendőr-főkapitányság arra kér mindenkit, hogy ne akadályozzák „bámészkodással, fotózkodással” azokat, akik az árvíz elleni védekezésben segítenek.
  • Mosonmagyaróvárnál szükségtározót nyitottak, a Lajta vizének egy részét vezették bele, és ezzel sikeresen csökkentették is az árhullám nagyságát.
  • A Szentendrei-szigeten található Kisorosziba már nem lehet bejutni közúton, és pénteken a Duna bal partján, Vác térségében is teljes zárás lett több úton is.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!