A szerda fontosabb árvízi hírei

2024. szeptember 19. – 07:18

Másolás

Vágólapra másolva
  • Európában már 21 halálos áldozata van Boris ciklon által okozott az árvizeknek.
  • Már vonattal sem elérhetetlen Bécs. Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) szerda hajnaltól ismét fogad egyes vonatokat a hegyeshalmi határállomáson keresztül.
  • Baján szükségállapotot hirdetek, szeptember 22-én várják a tetőzést, amit 900 centiméteres vízszintet jelenthet.
  • Az árvízvédelmi operatív törzs arra számít, hogy jövő csütörtökön távozik Magyarországról az árhullám.
  • Szerda délelőtt a budapesti alsó rakpartokat is elárasztotta a víz.
  • A BKK egyre több közlekedési korlátozást vezet be a napokban. Péntektől várhatóan a 2-es metró nem áll meg a Batthyány téri állomáson, mert azt lezárják, de több villamosvonal útvonala is változni fog. A H5-ös hév is csak a felszínen közlekedik.
  • A Dunán levonuló árhullám a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. több fürdőjét is érinti, ezért a társaság megtette a szükséges intézkedéseket a fürdők megvédésére.
  • Az Országos Rendőr-főkapitányság arra kér mindenkit, hogy ne akadályozzák „bámészkodással, fotózkodással” azokat, akik az árvíz elleni védekezésben segítenek.
  • Mosonmagyaróvárnál szükségtározót nyitottak, a Lajta vizének egy részét vezették bele, és ezzel sikeresen csökkentették is az árhullám nagyságát.
  • A Szentendrei-szigeten található Kisorosziba már nem lehet bejutni közúton, és pénteken a Duna bal partján, Vác térségében is teljes zárás lett több úton is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!