Karácsony köszöni a pártok ötleteit, de nem engedik fel az autókat a Lánchídra, és nem is lesz ingyenes a BKK

2024. szeptember 19. – 20:13

Másolás

Vágólapra másolva

„Néhol már van vízszivárgás a Batthyány téri megállónál, így most az a legbiztonságosabb, ha átmenetileg lezárjuk” – mondta Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról, hogy péntektől lezárják az egész megállót, így a 2-es metró itt csak áthalad majd. Beszélt arról is, hogy a Duna szombatra várt tetőzését a főváros készen várja.

A főpolgármester reagált a pártok árvízzel kapcsolatos ötleteire, ajánlataira is. A DK azt javasolta, hogy a dugóhelyzet javítása érdekében átmenetileg engedjék vissza az autókat a Lánchídr, a Fidesz pedig ingyenessé tenné az árvíz idejére a közösségi közlekedést. A DK ötletét visszautasította Karácsony: szerinte most az fontos, hogy előnyben részesítsék a közösségi közlekedést. „Persze, meg adjunk mindenkinek ingyen lángost” – mondta a Fidesz javaslatára. A főpolgármester szerint a 14 évnél fiatalabbak és a 65 évnél idősebbek így is ingyen utazhatnak.

A Római part helyzetéről azt mondta, hogy az törvény szempontjából ártérnek számít, ahogy például a Hajógyári-sziget is. Szerinte az lenne a közérdek, hogy a mostani jogszabályok maradjanak, és a most megszabott vonalakban védekezzenek. A főpolgármester szerint a Római parton építkezők egy „jogállami résen” mentek át, mikor engedélyt kaptak az építkezésre. Igazságtalanságnak tartaná, ha itt letarolnák a főváros egyik legdrágább természeti értékét az árvízvédelemért, mert egyesek oda építkeztek. „Egyenrangú állampolgárok élnek itt és ott is, de egy jogállamban az ő házuk nem épülhetett volna meg” – mondta.

Karácsony felhívta a figyelmet, hogy a következő hetekben, az árhullám után is sok lesz munka, például rengeteg csőtérésre számítanak. Az emberektől türelmet kért, amint lehetséges igyekeznek visszaállítani az eredeti állapotokat. Az áradásra kíváncsi emberektől pedig azt kérte: legyenek óvatosak, mert hatalmas a Duna sodrása.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!