A leendő kulturális miniszter szerint a világ legjobb dolga magyarnak lenni

2024. június 12. – 13:09

Másolás

Vágólapra másolva

Kinevezett kulturális és innovációs miniszterként első interjúját adta szerdán Hankó Balázs, aki a tárcánál jelenleg a felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkári posztot tölti be. A Csák János hétfői lemondása után a tárca vezetését július 1-én átvevő politikus köztévén és a Kossuth rádióban is leadott interjújának erősebb állításai:

  • A Kulturális és Innovációs Minisztérium három erős pilléren áll: a magyar identitásunkat adó kultúrán, a hivatásformáló felsőoktatáson, szakképzésen és innováción, valamint a jövőt biztosító családügyön.
  • A magyar kulturális támogatási rendszer egyike a legkiterjedtebbeknek a világon a közös működtetésben finanszírozott színházakra – melyekből vidéken 30, Budapesten 70 van – 15 milliárd forintot, a klasszikus zene támogatására pedig 18 milliárd forintot biztosít a kormányzat. Hogy a színházak finanszírozása mennyire kiterjedt, arról az Átrium vesszőfutásával kapcsolatban írtunk.
  • Hankó kulturpolitikájának céljaként jelölte meg, hogy „a magyar minőségi kultúra mindenki számára biztosítva legyen és a mindennapok részévé válhasson”. Szerinte „a családügynek és a kultúrának is arról kell szólnia, hogy jobbá tegyük nemzetünket, erősítsük fiataljainkat és családjainkat”. a kultúrának pedig az a feladata, hogy a – közelebbről nem definiált – „családi életet” és a gyerekvállalást vonzóvá tegye.
  • Fontos a tudás és versenyképesség, de a nemzet érdekében szükség van közösségformáló identitásőrzésre is, ebben pedig a kultúrának és a családügynek kiemelt szerepe van.
  • A jövőben erősíteni kívánja az olyan, Csák János minisztersége időszakában elindult programokat, mint például a Neumann János Program, vagy a Petőfi Kulturális Program.
  • Nem célkitűzésként, inkább eredményként említette, hogy idén már több mint 120 ezren jelentkeztek a hazai felsőoktatási intézményekbe, a magyar egyetemek versenyképesebbek lettek, és egyre jobb helyezést érnek el a nemzetközi egyetemi rangsorokban; az egyetemek forrásai pedig megduplázódtak. A kormányzat 2010 óta ötven családtámogatási intézkedést hozott, 3300 milliárd forintot fordít évente családtámogatásra, ami a GDP 4,5 százalékát teszi ki (hogy milyen hatékonysággal, azzal több cikkben is foglalkoztunk)

Az interjút Hankó Balázs egy pozitív identitásfröccsel zárta:

A világ legjobb dolga magyarnak lenni, legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk és ha ezt bárki kritizálja, vagy bárki el akarja venni tőlünk, azt nem hagyhatjuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!