Miért nem szüljük tele az országot? És miért is kéne?

Legfontosabb

2022. szeptember 18. – 07:40

frissítve

Miért nem szüljük tele az országot? És miért is kéne?
Fotó: Mónus Márton / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Néhány hete nagy visszhangot váltott ki az Állami Számvevőszék Pink education jelenség Magyarországon?! című tanulmánya, amelynek egyik fő állítása az volt, hogy a diplomás nők túl magas száma miatt csökkenhet a népesség. Sorozatunkban a kutatás néhány vitára okot adó felvetését és azok különböző vetületeit vizsgáltuk meg. Ezúttal azt, mi áll a csökkenő születési ráta hátterében – és mi kellene ahhoz, hogy növeljük a magyar nők szülési kedvét. Már ha valóban erre van szükség. Egyes szociológusok szerint ugyanis már a kérdésfeltevés is félrevisz, hiszen inkább arra kéne felkészülünk, hogyan tudunk egy olyan országban jóllétet elérni, ahol csökken a népesség. Ha mégis a születésszámot szeretnénk növelni, ahhoz nemcsak pénzügyi ösztönzésre, hanem az állampolgárait tudással felruházó, őket felnőttnek és döntésképesnek tekintő államra és egyenlőségre alapuló társadalomra lenne szükség.

Bár az elmúlt napokban a nők reprodukciós jogai főként az abortusztörvény módosítása miatt kerültek szóba, a csökkenő születési szám szintén gyakori téma: elemzések, vélemények, egymásnak ellentmondó adatértelmezések látnak sorra napvilágot. Ezek sokszor önmagában csak a szülés tényét veszik figyelembe, pedig a gyermekvállalás mint döntés komplex folyamat, emocionális, gazdasági, és biológiai tényezők egyaránt hatnak rá, arról nem is beszélve, hogy a férfiakat a legtöbbször teljesen kihagyják a képből. Az azonban tény, hogy bár temérdek pénzt költünk népesedéspolitikai célokra, idén is kevesebb gyerek születik Magyarországon, mint tavaly.

Mi kellene ahhoz, hogy szüljünk? Honnan kell kezdenünk, ha erről akarunk beszélni? Egyáltalán miért fontos kérdés ez ma, amikor túlnépesedés van? És valóban veszélyesek-e a népességszámra a diplomás nők?

Oktatás, gyerekvállalás és nemi sztereotípiák

Ez az ÁSZ-tanulmány vitás kérdéseiről indított sorozatunk harmadik része. Az elsőben azt mutattuk be, hogy tényleg olyan jelentős-e a különbség a fiúk és lányok képességei között, mint ahogyan az elemzés állítja, és hogy milyen hatással vannak a gyerekvállalásra a társadalomban meggyökerezett nemi sztereotípiák. A másodikban azt vizsgáltuk meg, hogyan kerülhet ma itthon egy nő hagyományosan nem nőiesnek mondott, fontos vagy vezető pozícióba.

Bezzegország, bezzeggyerek

Ahogy azt az Állami Számvevőszék tanulmánya is bizonyítja, számos régi demográfiai megállapítás jelenleg is érvényes adatként terjed a köztudatban, pedig az elmúlt évtizedben nemcsak Magyarországon, de Európa-szerte jelentős változások mentek végbe. A tavalyi demográfiai portré alapján biztosan kijelenthető:

  • Európai összehasonlításban a hazai termékenység szintje átlagos.
  • Egyes volt szocialista országok (pl. Csehország és a három balti állam) termékenysége az elmúlt években annyira megemelkedett, hogy elérte az eddig bezzegországnak számító észak-európai országok amúgy csökkenő szintjét.
  • Míg Svédországban a párkapcsolatban élő, gyermeket tervezők fele (50,1%), addig Oroszországban kevesebb mint ötöde (18,9%) valósította meg
    rövid távú gyermekvállalási terveit. Magyarországon rövid távon a tervezők közel harmadának (29,2%) sikerült megvalósítani szándékait.
  • Az elmúlt évtized magyar születésszámaiban nagyon fontos szerepe volt a szülőképes korú nők folyamatosan csökkenő létszámának. A 2008-as világgazdasági válságnak is tagadhatatlanul negatív hatása volt a születésekre, de a krízis elmúltával sokan bepótolták az elmaradt szüléseket, így akkor nőtt a termékenység Magyarországon. A 2010-es évek családpolitikai intézkedéseinek is lehetett némi hatása, de csak hosszabb távon lehet majd megmondani, hogy tényleg több gyermeke születik-e majd egy adott korosztálynak a termékeny életszakaszuk végére, nem csak előrébb hozták a gyerekvállalást.
  • A kutatási eredmények alapján tudjuk, hogy az egyéni döntésekben a stabil párkapcsolatnak és az anyagi körülményeknek igen nagy szerepük van.
  • A szülővé válás és általában a gyermekvállalás 23–25 év körül sűrűsödő gyakorlatát a 29–31 év körüli időszak váltotta fel (ez az adat és a továbbiak Spéder Zsolt demográfus kutatásából származnak).
  • Továbbra is a kétgyermekes családmodell a legelterjedtebb, ám sokat vesztett dominanciájából, megjelent az úgynevezett stopping magatartás (két gyermek előtt megállók).
  • Ma még nyitott kérdés, hogy az 1980-ban és az azt követően születettek gyermekvállalási karrierje hogyan alakul, ám feltételezhető, hogy a mai harmincasok gyermektelensége a húsz százalékot is megközelítheti vagy akár el is érheti majd. Ez európai összehasonlításban is magas gyermektelenségi aránynak minősül.

Az új minták azonban nemcsak a népességszámban figyelhetők meg, hanem a demográfia megítélésében is.

Nem a család változott ennyit, hanem az, ahogyan a családra tekintünk

„A családszociológia sokáig dögunalmas téma volt, a kutyát nem érdekelte azon a pár emberen kívül, aki ezzel foglalkozott. Ehhez képest eljutottunk oda, hogy mára a legprovokatívabb témává vált, így lettem punk szociológus – mondja Szalma Ivett családszociológus, az Társadalomtudományi Kutatóközpont Reprodukciós Döntéseket Vizsgáló Lendület-kutatócsoport vezetője. – Pedig nem a család változott ennyit, hanem az, ahogyan tekintünk a családra.”

Szalma Ivett szerint nem az a valódi kérdés, hogy hogyan érhetnénk el, hogy több gyerek szülessen. „Magával a kérdésfeltevéssel sem értek egyet. Az kéne, hogy a kérdés legyen, hogy hogyan alkalmazkodjon a társadalom ahhoz, hogy a családok egyre kevesebb gyereket vállalnak. Több gyerek kell – ezen a paradigmán nem tudunk túllépni. Főleg a kis országokban téma ez, és ez a pronatalista álláspont egyéni szinten is lecsapódik: szülnöm kell a közösségért. Csak egy szűk réteg kérdőjelezi meg ezt. Pedig lehet, hogy az lenne a jobb, ha ugyanolyan érvényes lenne azt választani, hogy valaki nem vállal gyereket, mint azt, hogy igen.

Nálunk azért a népesedésösztönzés az egyetlen válasz az elöregedő társadalom problémáira, mert a többi fontos téma, mint a bevándorlás, a tudásba invesztálás tabu.”

A szociológus szerint Magyarországon mindig is jellemző volt a magas szülési arányt támogató attitűd. Talán még az ezzel kapcsolatos politikai eszközök sem változtak. „Sokáig valóban az volt a jogos kérdés, hogy hogyan születhetne több gyerek, erre pedig ott voltak az északi országok mintaként. Meg is volt a válaszunk a jelenségre: ott sokkal nagyobb a nemi egyenlőség. Nálunk ez a lépcső kimaradt, mi most kezdünk erről beszélni. Állami szinten pedig még mindig nem az egyenlőtlenségek felszámolásánál tartunk, hanem a pénzügyi ösztönzőknél. A rendszerváltáskori válaszok maradtak meg, de újabb problémák vetődtek fel, amelyekre egyáltalán nem reflektálunk.”

„Személy szerint nagyon egyoldalúnak tartom a mennyiségi szemléletet – ért egyet Murinkó Lívia, a Népességtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. – Egyrészt azért, mert

egy ország lakosainak boldogsága, életminősége vagy akár gazdasági termelékenysége nem függ össze azzal, hogy hányan vannak.

Inkább fordítva: egy prosperáló ország teremti meg annak a lehetőségét, hogy több gyermek szülessen, hogy a gyermekvállalási tervek megvalósuljanak – legalábbis a fejlett világban. Másrészt nagyon fontosnak tartom, hogy a csökkenő népesség mint probléma megoldását nem csak a születésszám növelésétől kell várni. A demográfia egyik alaptétele, hogy a népességszám három dologtól függ: születések, halálozások és a vándorlás. A nem túl fényes halálozási viszonyok javítása, az egészségben leélt élettartam növelése mindenki számára előnyökkel járna.”

Törékeny pronatalisták

Szalma Ivett szerint mindehhez az is hozzátartozik, hogy nem igaz, hogy teljes mértékben pronatalista lenne a magyar kormány, mert vannak rétegek, akiket nem bátorítanak a gyermekvállalásra. Azt mondja, számtalan dolgot lehetne még tenni a ennek ösztönzése érdekében. Például:

  • Hozzáférhetővé kéne tenni az egyedülálló szülőknek, a melegeknek a gyermekvállalást. Az emberek általában párkapcsolatban képzelik el a gyermekvállalást. Ugyanakkor ha a társadalom kicsit engedékenyebb lenne, és jobban támogatná az egyszülősöket, ha nem lenne ezen stigma, akkor sokkal többen vállalkoznának egyedül erre a feladatra. Pont őket bátortalanítja el a törvény, ami nehezíti, hogy egyedülállóként fogadjanak örökbe.
  • Be kéne vezetnünk Magyarországon az apakvótát. (Erről bővebben később.)
  • Nem csak a jómódúak gyermekvállalását kéne támogatni.
  • Kiszámíthatóbbá kéne tenni az életet. Erre csak egy példa: Európán belül nálunk jár a legrövidebb ideig, maximum 90 napig a munkanélküliségi járulék.
  • Nemcsak a pénzügyi segítség kellene, hanem sokkal szélesebb támogatása a családoknak. Többek közt segítene a munka-magánélet egyensúlyának támogatása, a bölcsődei és óvodai ellátás színvonalának emelése.
  • Fel kéne számolni a tudásdeficitet. Nagyon komoly tudásdeficit jellemzi a magyar társadalmat. Ezt nemrég egy kutatás is visszaigazolta: a biológiatanárok nagy része nem tanult a mesterséges megtermékenyítésről az egyetemi képzése alatt, pedig ez egyre több embert érint. Az emberek jelentős részének fogalma sincs arról, meddig termékeny egy nő, arról pedig végképp, hogy az életkor előrehaladtával a férfiaknak is csökken a megtermékenyítő képességük.

Murinkó Lívia még egy fontos tényezőt emel ki: „Azokban az országokban, ahol a gyermekvállalást magánügynek, egy pár döntésének tekintik, magasabb a termékenység, mint ahol úgy gondolják, hogy a gyermekvállalás egyfajta társadalmi kötelesség.

Magyarországon 42 százalék tartja társadalmi kötelességnek a gyermekvállalást, míg Európában Hollandiában a legalacsonyabb ez az érték: 4 százalék.

Ez a fajta pronatalista attitűd, ami Magyarországon is igen gyakori, nemcsak a termékenység szintjével függ össze, de Spéder Zsolt és Makay Zsuzsanna kollégáim eredményei szerint kisebb arányban váltották valóra a rövid távú gyermekvállalási terveket azokban az országokban, ahol sokan tartják társadalmi kötelességnek a gyermekvállalást. Kutatásokból tudjuk, hogy a pronatalista szemlélet nagyon erősen jelen van a politikai diskurzusban, aminek nyilván van következménye a közvéleményre is.”

Az apakvóta sokat segítene

A fenti felsorolásból bármelyiket hosszan lehetne elemezni, mi most az Állami Számvevőszék tanulmánya miatt a nemi szerepek és az iskolázottság jelentőségét firtatjuk. Fő állításukat, ami szerint a diplomás nők kevesebbet szülnek, azóta már többen megcáfolták: ennek épp az ellenkezője igaz. De talán nem is a diplomásokkal érdemes a legtöbbet foglalkozni.

„Való igaz, hogy a legalacsonyabb végzettségűek sokat szülnek, a szülések száma leesik a középiskolai végzettségűeknél, majd a felső végzettségűeknél újra erősödik – mondja Szalma Ivett. – De arról, hogy miért középen születik a legkevesebb gyerek, csak hipotézisem van, ilyen kutatásról Magyarországon nem tudok. Szerintem a középfokú végzettséggel rendelkező családoknál – vagy nőknél – már ott az az elvárás, hogy a nő csatlakozzon a munka világába teljes állásban. A középfokú végzettséggel rendelkező férfiak viszont épp az a réteg, akiknek tradicionális az attitűdjük, ők nem vesznek részt a gyermekgondozásban megfelelő mennyiségben. A magasabb iskolázottságú férfiak inkább részt vesznek a gondoskodó feladatokban, ami segítheti a gyermekvállalási tervek megvalósulását. A kormánynak ahhoz kellene egy lökést adni, hogy ez legyen a norma.

Ebben segíthet például az apakvóta bevezetése. Ha csak úgy kapnák meg a családok a gyedet, hogy ebből három hónapot a férfi vesz ki, és 100 százalékos fizetést kapnának eközben, a középréteg is ezt a megoldást választaná, mert ez lenne a racionális döntés.”

Szalma Ivett szerint mindez megreformálná a mostani helyzetet, és mind a férfiaknak, mind a nőknek hatalmas megkönnyebbülést hozna. „A mai magyar társadalomban egy család úgy tudja fenntartani magát, ha két kereső van. A nők általában kiveszik a részüket a munkából, ám ami még nem történt meg, hogy a férfiak is pont ugyanannyi részt vállaljanak a gondoskodásból, mint a nők. Ennek nemcsak a nőknek, a férfiaknak is súlyos hátrányaik származnak. Nem véletlen, hogy a férfiak hamarabb halnak. Hiszen amikor gondoskodsz valakiről, akkor magadról is megtanulsz valamiféleképpen gondoskodni. Mindez a párkapcsolatok stabilitását is segítené és a további gyermekvállalást is ösztönözné.”

A gyermektelenség legfőbb oka a párkapcsolat hiánya

Ugyan egyre kevesebb gyermek születik, és nő a gyermektelenek száma, az önkéntes gyermektelenség egyáltalán nem jellemző választás Magyarországon, sem a mai huszonévesek, sem a harmincasok körében. „Amikor Takács Judittal vizsgáltuk a gyermekteleneket Magyarországon, egyértelműen kiderült, hogy a legtöbben egyáltalán nem tudatosan lettek azok – mondja Szalma Ivett. – Bár ma már ez biztosan változna, még mindig igaz, hogy a legtöbb nőnek nem azért nem születik gyereke, mert nem akar, hanem mert úgy alakul az élete. A legfőbb ok a párkapcsolat hiánya.” Szalma Ivett hangsúlyozza, hogy a közhiedelemmel ellentétben a gyermektelenek sem maradnak ki a gondoskodási láncból. Van köztük sok gondoskodó szakmát választó, például tanár, de gyakori, hogy a testvérek gyerekeinek gondozásában segítenek.

Szintén tény, hogy a gyermekvállalási kedvre hatnak a tágabb környezetünk eseményei, például hogy a szomszédban háború van, vagy a klímakatasztrófa – de sem az idősebbek, sem a huszonévesek nem mondanak le csak ezért a terveikről.

Felteszik a kérdést az emberek: alkalmas-e a jövő arra, hogy gyereket vállaljunk? Milyen világba születik majd a gyerekem?

De a magyar huszonévesekre máshogyan hat a klímaszorongás, mint nyugati társaikra. Érdekes, hogy nálunk az a hangsúlyosabb, hogy „aggódnak a megszületendő gyerek jövője miatt”, és nem az, ami inkább a nyugatiakra jellemzőbb, hogy „nem akarok egy újabb karbonlábnyomot hagyni, és inkább lemondok a gyermekvállalásról”. „Úgy tűnik, annyira magukévá tették, internalizálták azt, hogy gyermek nélkül nem lehet teljes életet élni, hogy ez fontos életcél legtöbbjük életében – mondja Szalma Ivett. – Sőt a gyermekvállalásra mint a bolygót megmenteni képes forgatókönyvre tekintenek: azért is kell gyereket szülni, mert annak a generációnak már olyan értékeket tudnak átadni, ami megvédi a Földet. Ami nagyon érdekes, mert ha belegondolunk, mindig ebben bíztunk, hogy majd az új generáció mást hoz, ha már mi alkalmatlanok vagyunk a változásra vagy adaptálódásra – úgy tűnik, hogy ez a kiinduló hipotézisünk.”

És hogy milyen megoldások lehetnek, ha arra koncentrálunk, hogy fenntartható társadalmat építsünk? „A tudásba muszáj invesztálni, mert elkerülhetetlenek a technikai változások – mondja Szalma Ivett. – A bevándorlásra nem valami ördögtől való dologként kell tekinteni, hanem látni a jelenség jó oldalát. El kell fogadnunk, hogy egy olyan társadalomban élünk majd, ahol egyre több lesz a bevándorló. Valamint fenntarthatóvá kell tenni az életet: megfelelő minőségű levegőre, vízre van szükség. Meg kell tanulni, hogy amiket mi adottságként fogunk fel, azok nem azok, vigyáznunk kell rájuk. Ez nem a fiatalok dolga csak, a mi generációnknak kell adaptálódni.”

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!