A mostani családpolitika választóvonalat húz az „érdemesek” és „érdemtelenek”közé

Gall-Horváth Ramóna és férje négy évig eredménytelenül próbálkozott a családalapítással. A nő háromszor is teherbe esett, de két magzattal a hatodik hét környékén, a harmadikkal az első szívhangok után elvetélt. Az orvosok nem találták a vetélések okát, így 2020 elején időpontot kért kivizsgálásra a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Dr. Domány Sándor Humán Reprodukciós Központjába. Fél év várakozás után fogadták Ramónát és férjét, elvégezték a rutineljárásokat, és megállapították: teljesen egészségesek.

Eközben egy távoli, nem vér szerinti rokon elmondta nekik, hogy várandós, de nem akarja megtartani a gyereket, ott fogja hagyni a kórházban. Ramóna igyekezett minden segítséget megadni az édesanyának, férjével közösen is felajánlották a támogatásukat, de a kismama hajthatatlan volt. A házaspár döntött: örökbe fogadják a kisbabát. Ezzel egy időben, hosszú hónapok után Ramóna végre időpontot kapott a Meddőségi Centrum laparoszkópos műtét keretében elvégezhető, petevezeték-átjárhatósági vizsgálatára, de nem ment el, mert ekkorra – majdnem öt sikertelen év után – már belefáradtak az egészbe, inkább maradtak az örökbefogadásnál.

Mivel rokonsági kapcsolatban álltak a kismamával, ez lényegesen mérsékelte az egyébként évekig tartó várakozási időt. Amíg a baba születésére vártak, pszichológiai vizsgálaton vettek részt, és készültek a szülői szerepre. Ramóna közben nem is figyelt a saját teste jelzéseire, ezért egyik nap óriási meglepetés érte: pozitív lett a terhességi tesztje. Férjével nem sokáig gondolkodtak, és úgy döntöttek: vállalják mindkét kisbabát.

Ramóna három hónapos várandós volt, éppen túljutott az első trimeszter rosszullétein, amikor 2021. január 6-án megszületett Hanna. Ott lehetett a születésénél, ő adta a nevét is. Hanna születése után hat hónappal pedig világra jött Maja is, és bár az első év nem volt könnyű időszak a nő számára – főleg mivel a férje külföldön dolgozik –, édesanyja mindenben segítette. Az állami támogatásokat maximálisan kihasználhatta, mindkét gyerek után kapott csedet, gyedet, utóbbiból jelenleg is duplán kap még, kétszer járt neki az egyszeri anyasági támogatás és idén adó-visszatérítést is utaltak a számlájára. Férjével most úgy gondolják: „Ahol két gyermeknek helye van, lesz hely a harmadiknak is.”

A házas nő és családja a jelenlegi magyar családtámogatási rendszer nyertesei közé tartozik, amely főként a középosztály (és nem az összes magyar család) gyermekvállalását segíti. Szikra Dorottya szociálpolitikus tanulmányában ezt a szelektív pronatalizmus fogalmával jellemzi, ami azt jelenti, hogy a mostani családpolitika célja nem a leszakadó, marginalizált csoportok segítése és az itt született gyermekek szegénységtől való megvédése, sokkal inkább a kormány által „megfelelőnek” gondolt családok ösztönzése a (további) gyermekvállalásra.

A családok támogatása ebben a formában teljesen elkülönül a szociális rászorultság alapján működtetett ellátórendszertől. Erre a legjobb példa a gyermekek után járó családi adókedvezmény és az idén tavasszal kifizetett családi adó-visszatérítés. Ezek a támogatási formák – szemben a minden család számára elérhető családi pótlékkal vagy gyessel, gyettel – kifejezetten a jobb anyagi helyzetben lévőket helyezik előtérbe a rászoruló (munka nélküli, feketén dolgozó, mélyszegénységben élő) rétegekkel szemben, ráadásul összegük nemcsak a gyermekek számával arányosan növekszik, hanem a kereset nagyságával is.

Bán Melinda, a Baba-mama pénzügyi tanácsadó oldal alapítója kiemeli: sokan azért nem felelnek meg a csed és gyed feltételeinek, mert az édesanyáknak nemcsak a szülést megelőző két évben van szükségük 365 nap biztosítási időre, hanem biztosítási jogviszonyban is kell állniuk az ellátás igénylésekor, ez pedig legtöbbször éppen a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportoknál nem teljesül.

A gyermekvállalást támogató politika e fajtája – amely éles választóvonalat húz az „érdemes” és „érdemtelen” társadalmi csoportok között – Szikra Dorottya szerint a posztkommunista tradicionalizmus jegyében fogant, ahol sokan kerülnek abba a kategóriába, amely érdemtelennek találja őket az állami (társadalmi) támogatásra. Ráadásul a juttatásokat hagyták elértéktelenedni, a gyes összege 2008 óta változatlanul 28 500 forint, ami abban az időben a minimálbér 40, 2020-ban azonban már csak a 18 százalékát tette ki.

Fodor Éva szociológus, a CEU rektorhelyettese úgy látja, már maga a támogatási koncepció is hibás, mert elsődlegesen azt a célt tűzi ki, hogy egyre több gyerek szülessen.

– az egészségügyet, az orvosi ellátást, a szülési körülményeket, az oktatási intézményeket, a bölcsődék, óvodák, iskolák elérhetőségét, működését. Ehelyett egy elképzelt család áll a fókuszban, ahol több gyerek születik, esetleg több generáció él együtt.”

Pedig a jelenleg anyák, apák és nagyszülők számára is elérhető gyed alapvetően jó kezdeményezés lehetne, hiszen már a gyermek 6 hónapos korától jár, a gyedextra pedig azt is lehetővé teszi, hogy a juttatás mellett az édesanya, ha akar, akár vissza is térhessen a munkaerőpiacra. A hátrányos helyzetű országrészek kistelepülésein azonban éppen a gyed az, ami a nők munkalehetőségeit és támogatottságát rontja, ugyanis itt sokszor az apák mennek el gyedre – mivel a nőknél jóval magasabb összegre jogosultak. Valójában azonban továbbra is a nők azok – mindenféle ellátás nélkül, teljes kiszolgáltatottságban –, akik ezekben a családokban otthon maradnak, és a kisgyerek(ek) gondozásával foglalkoznak.

„A közhiedelemmel ellentétben az Orbán-kormány nem egy klasszikus értelemben vett konzervatív politikát folytat, hanem olyan a társadalmi nemre és egyenlőségre ható politikát, amelynek nemcsak az a szándéka, hogy a nők reproduktívabbak legyenek és gondoskodjanak több gyerekről, hanem az is, hogy mindemellett dolgozzanak is a munkaerőpiacon

– ez pedig elmélyíti a nemi egyenlőtlenségeket. Emellett az idősekről való gondoskodás is a nőkre hárul” – jegyzi meg Fodor Éva.
Kutatások bizonyítják, hogy a gyerekvállalási kedvre pozitív hatással van a kisgyerekes nők foglalkoztatottságának növelése, ennek azonban előfeltétele a gyermekek bölcsődei elhelyezésének megteremtése. A bölcsődefejlesztési program nyomán mára 8 százalékkal nőtt a férőhelyek száma, és minden járásban létesítettek intézményt. Ugyanakkor ezek eloszlása nagyon egyenlőtlen, az ország számos részén kevés az állami férőhely, a gyerekeket gondozó szakmákra pedig kínzó munkaerőhiány és a megélhetést veszélyeztető bérezés jellemző.

A rendszernek egyébként vannak minden osztályt érintő hiányosságai is. Bár Ramóna kapja az úgynevezett testvérgyedet (vagyis ebben is szerencsés, mert mindkét gyerek után jár számára az ellátás), ez olyan édesanyákat nem illet meg, akik ikreket hoztak a világra. Bán Melinda felhívja rá a figyelmet: „Ikrek esetén a családok annyi plusz segítséget kapnak, hogy a gyed a gyermekek hároméves koráig vehető igénye (kétéves helyett), majd ezt követően a gyes a gyermekek tankötelessé válási évének végéig jár (hároméves kor helyett). A csedhez és a gyedhez viszont csak egy összegben jutnak hozzá, hiába született egyszerre több gyermekük.”

Az állami intézkedések fontos elemei lettek még a családtámogatások közé kerülő lakhatási támogatások is, amelyek fő célja a gyermekszám növelése és a harmadik gyerekek megszületésének ösztönzése – a szegényebb családok támogatása helyett. Sokatmondó adat azonban, hogy bár a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) 2015 közepén vezették be és 2021 végéig 206 ezer család jutott 656 milliárd forinthoz, statisztikák szerint a három gyerekre csokot igénylő családok 82 százalékának már az igényléskor volt három gyereke. A támogatás kezdete óta a kérelmezők 65,4 százaléka kizárólag meglévő gyerekei után kérte a csokot, a jelenleg gyerek nélküli házaspároknak pedig mindössze 2 százaléka vállalta igényléskor legalább három gyermek világrahozatalát. Abban azonban kétségtelenül sikeres a projekt, hogy az igénylők 34,6 százaléka újabb gyereket vagy gyerekeket ígérve igényelte a kedvezményt.

Az adatok viszont mást mondanak. Bár 2020–2021-ben a születésszám egész Európában figyelemre méltó növekedést mutatott (a 2017 és 2019 közötti időszakkal ellentétben, amikor a kormány már anyagilag is jelentősen támogatta a gyerekvállalást), 2022 első negyedévére drámai, 12 százalékos visszaesés látszik az egy évvel korábbihoz képest – az élve született gyermekek száma 20 ezer alatt volt, ami a modern kori statisztikai nyilvántartás bevezetése óta negatív rekord. Bár ezt sokan az oltásfélelemnek tulajdonítják, valójában egyre kevesebb szülőképes korú nő él az országban, és a számuk jelenleg arra sem elég, hogy a 2000-es évtized szintjére visszahozzák a születésszámokat, nemhogy az az előttiekre. Másrészt a gyerekvállalási kedvet nagyban befolyásolhatja, hogy a szülés után meglehetősen romlik a nők munkaerőpiaci helyzete: a kieső időszakban a karrierjük lendülete gyakran megtörik, behozhatatlan hátrányba kerülnek. Ráadásul a munkahelyek túlnyomó része a visszatérő nőknek ma sem kínál rugalmas munkaidő-beosztást.

Az állam mindeközben nemcsak a kormányzati intézkedésekkel, de erőteljes társadalmi szemléletváltással is ösztönözné a családalapítást. Ehhez a férfi és nő házasságán alapuló (heteroszexuális és nukleáris) családmodell (ahol „az anya nő, az apa férfi”) és a nemi szerepek védelmében látják a megoldást (no nem mindenki, az egyik kormánypárti képviselő szerint például inkább a kevés zöldterület okolható a kevés születésszámért).

Nagyon úgy tűnik viszont, hogy a támogatások (első házasok adókedvezménye, csok feltételei a vállalt gyerekek után, babaváró) a házassági kedv növelésében elérték céljaikat. A KSH adatai szerint 2021-ben 35 éves rekord dőlt meg, a házasságkötések száma utoljára 1986-ban volt olyan magas, mint ebben az évben. Már az ezt megelőző évben, 2020-ban is Magyarországon kötötték a legtöbb házasságot az Európai Unióban, ebből 51 ezer esetében korábban egyik fél sem volt még házas. Sikerként könyvelhetjük el azt is, hogy a termékenységi arányszám – vagyis az, hogy egy nő életében átlagosan hány gyereket szül – az egy évvel korábbi 1,56-ról 1,59-re nőtt, ennél magasabb utoljára 1994-ben volt. Ezen belül a házasságon kívül született gyermekek aránya 2020-ra 30,5 százalékra csökkent, ami nagy változás, 2015-ig ugyanis növekvő tendenciát tapasztalhattunk. Ekkor az újszülöttek majdnem fele (47,8 százalék) tartozott ebbe a kategóriába, de még 2018–2019-hez képest is erősen látszik a gyerekvállalás előtti növekvő házasodási kedv, hiszen 2018-ban még az édesanyák 44,3, 2019-ben viszont már csak 38,9 százaléka szült „papír nélkül”. Ez a trend a házassági kapcsolathoz kötött, gyerekes családoknak szóló támogatások közül leginkább a 2019 júliusában bevezetett babaváró hitellel hozható összefüggésbe, amelynek sikerét jól mutatja, hogy a folyósítás összege már tavaly átlépte az 1500 milliárd forintot. Mindamellett éppen ennek a hitelformának tulajdonítható az is, hogy sokan ragadnak egy rosszul működő házasságban, csak azért, mert válás esetén nem tudnák kifizetni a hatalmas büntetőkamatokkal megemelt kölcsönt.

Fodor Éva szerint „a jelenlegi koncepciók rövidlátók, a hosszú távú hatásokat nem lehet még kiszámolni, sokan bele sem gondolnak abba, milyen eredményei lehetnek ezeknek. Az intézkedések nagyon fontos princípiuma a család, a gondoskodás, ez alapján adja az állam a támogatásokat. Ez az úgynevezett »carefare-modell«, egy gondoskodási kényszeren alapuló, elképesztően kizáró mechanizmus, amely nem az egyéneket segíti, hanem a heteroszexuális, kiskorú gyerekeket nevelő, minimálbérnél jóval magasabb bevételű, formális munkaerőpiacon dolgozó férfiakból és nőkből álló egységeket, ezeket nevezik csak családoknak. Ebbe viszont csupán a magyar népesség kevesebb mint harminc százaléka tartozik. A kormány mindössze azt tartja szem előtt, hogy több gyerek szülessen. Nagyon kevés intézkedést vezettek be viszont arra, hogy ha ez megtörténik, akkor segítsenek a családoknak hároméves koruk után is felnevelni őket.”

Azzal egyidejűleg, hogy az ország gazdasági felemelkedésének gondolatát összekötötték a hagyományos családmodell helyreállítására tett lépésekkel és a gyerekek számának növelésével, a kormány harcot indított a nemek közötti egyenlőség („genderideológia”) és a szexuális kisebbségek ellen. 2021 márciusában hatályba lépett a törvény, miszerint csak azokat a gyerekeket lehet „kiajánlani” egyedülállóknak, akikre az egész országban nemet mondtak az örökbe fogadni akaró házaspárok, ezután már egyedül a családügyi miniszter, Novák Katalin írhatta alá, hogy egy állami gondozott kisgyerek egyedülálló szülőhöz kerüljön. Novák Katalin államfői kinevezése után a családjogi feladatokat Miniszterelnökséget vezető miniszter, azaz Gulyás Gergely veszi át. Az örökbefogadás feltételeit módosító tavalyi kormányrendelettel pedig rettenetesen megnehezítették a gyerekre vágyó egyedülállók dolgát, közvetve pedig ellehetetlenítették, hogy az azonos nemű párok örökbe fogadhassanak. Tették mindezt arra hivatkozva, hogy a házaspárok „preferálásával” az örökbe fogadott gyerekek „valóban tartós szeretetközösségben nevelkedhessenek fel”.

A gyerekvállalás kérdése olyannyira nem magánügy többé, hogy a meddőségi centrumok is állami kézbe kerültek, a magánintézmények számára pedig meghiúsították a további működést. A kormány arra hivatkozva szüntette meg őket, hogy ne történhessenek visszaélések, de valójában ennek nincsen szakmai megalapozottsága.

Pedig az állami intézményekben jóval kevesebb idő jut a páciensekre, ráadásul az ellátás színvonala sem magas szintű. Ahogyan Ramóna példája is mutatja, a legtöbb helyen hosszú várólisták vannak, éppen ezért érthetetlen, hogy az állam veszni hagy két jól felszerelt klinikát, hiszen a meddőséggel küszködő nőknek éppen az idő a legnagyobb ellenségük. Nemzetközi tendencia, amely Magyarországon is érvényesül, hogy az első gyerekvállalás ideje egyre kitolódik: a nők átlagos életkora az első gyerek születésekor 2020-ban 28,92 év volt, a születések összességét nézve pedig egy nő átlagosan 30,3 évesen hozta világra gyerekét. (Az 1980-as években a nő 22,86 éves korában született az első gyerek, átlagosan pedig 24,95 éves volt, amikor szült.) A meddőséggel kapcsolatos intézkedések nyomán sokaknak nem marad más lehetőségük, mint külföldre menni az áhított kezelésért, a magánklinikák elmondása szerint ugyanis sokan már úgy érkeztek hozzájuk, hogy kimerítették az öt ingyenes állami kezelést, vagy kicsúsztak a 45 éves korhatárból. Ráadásul a szektor legnagyobb problémája, hogy nincs elég, a témában jártas szakorvos, képzésük Magyarországon ugyanis teljesen esetleges és szervezetlen, sokan az államosítások óta külföldre távoztak, így az állami intézményekben a szokásosnál is nagyobb túlterheltség várható. Az egyedülállók számára pedig – elnézve a mostani családpolitikai intézkedéseket – biztosan nehezített lesz a meddőségi eljárások igénybevétele, vagy egyenesen ellehetetlenül.

A cikk a Telex a nők helyzetét bemutató sorozatának ötödik, záró része. Az elsőt itt, a másodikat itt, a harmadikat itt, a negyediket pedig itt olvashatják.