Narancsszínű marad Kőbánya, könnyebb dolga lesz a polgármesternek

2024. június 10. – 00:30

Másolás

Vágólapra másolva

72,06 százalékos a feldolgozottság, de nagyon sima a verseny a X. kerületben: D. Kovács Róbert fideszes polgármester 48,26 százalékon áll, őt jó húsz százalékponttal lemaradva, 28,09 százalékkal követi a DK-s Mustó Géza. A Tisza Párt jelöltje, Barna Judit a harmadik helyen áll 18,39 százalékkal. Öt éve D. Kovács valamivel nagyobb arányban, 51,5 százalékos eredménnyel nyert, de akkor a második helyezett 44,7 százalékra futott be mögé. Az, hogy ezúttal simább volt a verseny, minden bizonnyal a tiszás jelölt megjelenésének is köszönhető, ugyanakkor az öt éve összefogó pártok közötti viszály is hozzájárulhatott: bár mindannyian beálltak Mustó mögé, a képviselő-testületben a Momentum ráindult a többi párt közös jelöltjeire. Ennek a jelek szerint meg is lesz az eredménye: míg az elmúlt öt évben szavazategyenlőség nehezítette a polgármester dolgát, ezúttal bőséges fideszes többség érik a testületben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!