Szoros a helyzet Győrben, Borkai a harmadik

2024. június 9. – 19:43

Laczó Balázs
Laczó Balázs
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Ahogy sejthető volt, nagyon kiélezett verseny alakult ki a három esélyes polgármesterjelölt között. Ami meglepő lehet – bár maga az illető azt mondta, számára nem az –, hogy Pintér Bence és nem Borkai Zsolt áll a második helyen 63 százalékos feldolgozottságnál. Az állás: Dézsi: 30,73 százalék, Pintér Bence: 30,21 százalék, Borkai: 27,44 százalék.

Pintér Bence a Herman Ottó úti székházban tartja a szavazatszámláló eseményét, és lévén friss politikusról van szó, nála nincs nagy tömeg a meglepően jó eredmény ellenére sem (körülbelül 30 támogató lehet jelen).

Viták kísérték a kampány kezdetén, hogy Győrben ellenzéki összefogás esetén a DK által delegált polgármesterjelölt, Glázer Tímea is visszalépjen-e, ez nem történt meg, és most látszik igazán, az apró különbségeknél, hogy minden szavazatnak meghatározó súlya lehet.

Fotó: Laczó Balázs / Telex
Fotó: Laczó Balázs / Telex

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 403,64 Ft
USD 356,15 Ft
További élő árfolyamok!