Lengyelország: Tuskék nyerhettek, Kaczynskiék a nyakukban

2024. június 9. – 23:32

Másolás

Vágólapra másolva

A puskaporos lengyel közhangulatban úgy tűnt, a parlamenti választásokhoz hasonlóan kiélezett küzdelmet hozhat Lengyelországban az EP-választás. Azonban elég alacsony érdeklődés kísérte a voksolást, amit a kormányzó Polgári Koalíció vezette szövetség nyert meg az előzetes becslések szerint 38,2 százalékkal. A Jarosław Kaczyński fémjelezte, évekig kormányon lévő, a Fidesz-kormányzatot európai fronton sokszor bevédő Jog és Igazságosság (PiS) a projekció szerint második lett 33,9 százalékkal.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök, a Civil Platform (PO) párt elnöke (j) és Rafal Trzaskowski varsói polgármester, a párt alelnöke a győzelem V-jelét mutatja a párt varsói eredményváróján az európai parlamenti választások estéjén, 2024. június 9-én – Fotó: Leszek Szymanski / PAP / EPA / MTI
Donald Tusk lengyel miniszterelnök, a Civil Platform (PO) párt elnöke (j) és Rafal Trzaskowski varsói polgármester, a párt alelnöke a győzelem V-jelét mutatja a párt varsói eredményváróján az európai parlamenti választások estéjén, 2024. június 9-én – Fotó: Leszek Szymanski / PAP / EPA / MTI

A kormánykoalícióban részt vesz még a Harmadik Út, ami viszont most negyedik lett 8,2 százalékkal, a Baloldal pártszövetsége pedig 6,6 százalékot szerzett. Az ultranacionalista Konföderáció 11,9 százalékkal jelezte, hogy van még jobbra a PiS-től is tér. A két nagy párt szereplése cirka 20 mandátumot jelent majd az Európai Néppártnak, és 19-et a konzervatív tömbnek (ami ugye kérdéses, egyben marad-e még az EP-választás után).

A remény jelzőfényének nevezte Lengyelországot Donald Tusk emiatt a varsói eredményvárójukon a BBC szerint. Ez azért nagy dolog, mert a tavalyi parlamenti választásokat voltaképp a PiS nyerte, ahogy 9 éve mindegyiket, bár nem tudott koalíciós kormányt alakítani elég partner híján. Így majd' egy évtizede először veszthetett el választást a PiS.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!