Kaposvár: árad a Szita

2024. június 9. – 19:01

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Kaposváron úgy tűnik, hogy Szita Károly regnáló polgármester verhetetlen. A szavazatok közel felének feldolgozottságánál 52 százalékkal vezet, Pintér Attila, a legjobb ellenzéki jelölt 22 százalékot ért el.

Kaposváron 2019-ben Szita Károly fideszes erős ember szintén viszonylag magabiztosan, 56,4 százalékkal nyert. Horváth Ákos Ervin az akkori második most egy civil szervezet színeiben szintén elindul. Szita Károlyt innen már aligha szorongatják meg a megosztott ellenzéki jelöltek, akik összesen öten indultak.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 404,24 Ft
USD 359,16 Ft
További élő árfolyamok!