Hiába mondott le 58 év után a veresegyházi polgármester, az utódja is utcahosszal nyert

2024. június 9. – 22:43

Másolás

Vágólapra másolva

Cserháti Ferenc hatalmas fölénnyel, 72,08 százalékos eredménnyel nyert Veresegyházon, így egy átmeneti év után egy teljes ciklusnak is nekiindulhat a város élén. Cserháti tavaly májusban azután nyerte meg az időközi választást, hogy a várost országos rekordot jelentő 58 éven át irányító Pásztor Béla a lemondásakor őt jelölte meg utódjának.

A lemondásakor 85 éves Pásztor Béla legyőzhetetlennek tűnt Veresegyházon, legutolsó választásán, 2019-ben a szavazatok 75,53 százalékát szerezte meg. A jelek szerint azonban utódjának, Cserhátinak sem kellett sokkal jobban megizzadnia a győzelemért: 72,08 százalékkal végzett az élen, a második helyezett, független Szakmáry Sándor 18,84, a Tavirózsa nevű helyi civil szervezet színeiben indult Rekvényi László pedig 9,08 százalékot ért el. A több mint húszezer fős településen egyetlen párt sem indított polgármesterjelöltet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!