A Fidesz által támogatott Kammerer Zoltán maradhat Göd polgármestere

2024. június 9. – 23:49

Másolás

Vágólapra másolva

A szavazatok 62,50 százalékos feldolgozottságánál a Fidesz által támogatott Kammerer Zoltán magabiztosan vezet Gödön. Kammerert a helyi ellenzéki összefogás összeomlása után választották meg polgármesternek tavaly, a momentumos Balogh Csaba lemondása miatt kiírt időközin. Hivatalosan függetlenként indult, de már akkor is a Fidesz hathatós támogatását élvezte. Először egy furcsa biciklizéssel hívta fel magára a figyelmet, aztán harcos nyilatkozatokat tett a gödi Samsung-akkugyár által okozott környezetszennyezés kivizsgálására. A Fidesz szerette volna, ha a kormánypárt színeiben indul, de Kammerer nem szerette volna. Ezt a a kormánypárt tudomásul vette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!