Hölvényi György elárulta, miért és meddig ül benn a Fidesz szerint háborúpárti Európai Néppártban

2024. június 7. – 04:35

Másolás

Vágólapra másolva

Interjút adott a Mandinernek a KDNP EP-képviselője, Hölvényi György, aki a kormány által mostanában csak háborúpárti politikusok gyülekezeteként emlegetett Néppártban ül. Ennek fényében az interjúból talán azok a részek a legérdekesebbek, amelyekben a Néppárti részvételükről beszél, vagyis hogy miért vannak benne, és meddig maradnak?

Miért maradt a KDNP a Néppártban?

  • Sok barátjuk, harcostársuk és szövetségesük van ott.
  • Ha a Néppártban a kereszténydemokrata és a konzervatív gondolkodás végleg visszaszorul, akkor a párt egysége megbomlik. Itt még nem tartanak, és a KDNP a múltja miatt sem készül a Néppárt elhagyására.
  • Amikor három éve a Fidesz kilépett, a nemzeti posztot nem lehetett csak úgy feladni, valakinek képviselnie kell a magyar érdekeket, a magyar elképzelést a kereszténydemokráciáról.
  • Ha Hölvényi jelen van a vitákon, akkor szerinte a Magyarország elleni támadások lényegesen tompábbak.

Minek kellene történnie ahhoz, hogy kilépjenek?

  • Eljöhet egy pont, amikor nem lesz maradásuk, európai kereszténydemokrata tagpártként felelősséget viselnek az egész európai kereszténydemokrácia jövőjéért.

A KDNP néppárti részvétele többek között azért is téma mostanában, mert a pártcsaládot kereszténydemokrata pártok alapították az 1970-es években, és azóta is alapvetően jobboldali és konzervatív pártok csatlakoztak hozzá. Ehhez képest Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője arról beszélt az ATV-ben, hogy

„a Néppárt egy baloldali párt, és sajnálatos módon erősen háborúpárti”.

Azonban a Fidesz kormánypárti szövetségese, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a mai napig az EPP tagja. Menczer szerint hamarosan ki is fogják zárni őket a Néppártból, mert békepárti álláspontot képviselnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!