El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Huszár Viktor: Szakemberek kellenek

2024. május 30. – 19:35

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a bejegyzés egy közvetítés része.

Tovább a közvetítéshez

Az utolsó kör következik, minden résztvevő egy percet kap.

Magyarország jövőjéről már nem viccelhetünk, és nem politikai-ideológiai kérdés, hogy lesz több pénz az egészségügyre és a gazdaságra, mondta Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom listavezetője. Ehhez szakemberek kellenek, és szakmai megoldások, nem jobb- vagy baloldali politikusok. Ezt garantálja szerinte a Megoldás Mozgalom.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 402,34 Ft
USD 371,37 Ft
További élő árfolyamok!