Színpadra szólították a Tisza Párt EP-képviselőjelöltjeit

Pályázaton választották ki a Tisza Párt EP-képviselőjelöltjeit. Magyar Péter vezeti az EP-listát, a második Dávid Nóra, a harmadik pedig Tarr Zoltán.

A lista 6. helyén szereplő Gerzsenyi Gabriella szólt pár szót a színpadon. Arról beszélt, hogy gyermekkorában sok időt töltött Debrecenben, később itt szeretett bele egy fiúba, aki mára a férje lett. Szeretet és elfogadást tanítanak a gyermekeiknek.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Azt is mondta, hogy édesanyja féltette attól, hogy beszáll a politikába, de aztán maximálisan támogatta ebben. Ahogy évekkel ezelőtt támogatta, hogy Brüsszelbe ment dolgozni, ugyanúgy támogatta abban is, hogy most hazaköltözött Magyarországra a családjával, és elfogadja, hogy Gerzsenyi szavai szerint „tennem kell valamit”.

„Nagyon fontos, hogy úgy csináljam, hogy jó legyen”

– tette hozzá, és köszöntött minden édesanyát, nagymamát, keresztanyát. „Képviselőtársaimmal nem félünk, haladunk tovább az úton”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!