Orbánt hallgatva úgy tűnhet, hogy a NATO belekényszeríthetné tagjait egy háborúba

„Most a NATO ukrajnai missziót szervez. Nem azért, hogy katonákat küldjön, de elkezdte koordinálni a kiképzést, a fegyverszállításokat, saját pénzügyi forrásokat akar begyűjteni a tagállamoktól. Tehát a NATO is csúszik bele ebbe a háborúba. Azzal, hogy kimondták, hogy katonákat is talán lehet, hogy kell küldeni, egy másik fejezete kezdődött meg ennek a háborúnak. Az első fejezetből ki tudtunk maradni, most az a kérdés, hogy ki tudunk-e maradni a másodikból” – mondta Orbán Viktor Kossuth rádiónak adott, interjú formájú nyilatkozatában másfél hete.

A nyilatkozat azt sejteti, hogy a háborúban való legkomolyabb szerepvállalás, azaz a katonák küldése a NATO tagjai részéről egyrészt közeli lehetőség, másrészt egy tagország akarata ellenére is megtörténhet.

De belekényszeríthető egy tagország a háborúban való közvetlen részvételre a NATO-tagság alapján?

Orbán ezt egyértelműen sosem mondta ki, de a fenti nyilatkozat is erre utalt. A nemzetközi jog, Magyarország EU- és NATO tagságából adódó kötelezettségei alapján azonban ez nincs így. Még a NATO kollektív védelmére vonatkozó, egy tagország megtámadása esetén érvényesíthető 5. cikkely esetén sem, még kevésbé egy nem NATO-tag esetében, mint amilyen Ukrajna.

Mit mond ki az 5. cikkely?

Az 1949. április 4-én kötött Észak-Atlanti Szerződés kollektív védelemről szóló 5. cikkelye kimondja: „A Felek megegyeznek abban, hogy egyikük vagy többjük ellen, Európában vagy Észak-Amerikában intézett fegyveres támadást valamennyiük ellen irányuló támadásnak tekintenek, és ennélfogva megegyeznek abban, hogy ha ilyen támadás bekövetkezik, mindegyikük az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikke által elismert jogos egyéni vagy kollektív védelem jogát gyakorolva, támogatni fogja az ekként megtámadott Felet vagy Feleket azzal, hogy egyénileg és a többi Féllel egyetértésben, azonnal megteszi azokat az intézkedéseket – ideértve a fegyveres erő alkalmazását is –, amelyeket a békének és biztonságnak az észak-atlanti térségben való helyreállítása és fenntartása érdekében szükségesnek tart. Minden ilyen fegyveres támadást és az ennek következtében foganatosított minden intézkedést azonnal a Biztonsági Tanács tudomására kell hozni. Ezek az intézkedések véget érnek, ha a Biztonsági Tanács meghozta a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására és fenntartására szükséges rendszabályokat.”

Ez tehát valójában nem mondja ki, pontosan mit kell tennie a tagállamnak egy másik tag védelmében a kollektív védelem alapján. „Nem ír elő semmilyen konkrét cselekvést, nincs szó arról, hogy feltétlenül katonákat kell küldeni az adott ország területére” – mondta a Telexnek Jójárt Krisztián. A jelenleg a Svéd Nemzetvédelmi Egyetemen is kutató biztonságpolitikai szakértő szerint a védelmi garanciából eredő kötelezettség alapján sok más módon is lehet segíteni egy tagállamot.

„Ráadásul még az 5. cikkely életbe léptetése is konszenzusos politikai aktus, tehát még azt is meg tudná vétózni egy tagállam. De mivel Ukrajna nem is tagja a NATO-nak, így az 5. cikkely eleve nem is jöhet szóba” – mondta Jójárt.

Abban, hogy az 5. cikkely nem jelenti katonák háborúba indítását egy tagország megvédésére, a szakértők között nincsen vita. „Van ugyan tagállami szintű kötelezettség a kollektív védelmet jelentő 5-ös cikkelynél, ám az sem mondja ki, hogy egy megtámadott tagállam megvédésére a többi tagnak feltétlenül katonát kell küldenie. A kötelező védelmi klauzula nem határozza meg pontosan, hogyan kell a tagállamoknak egy megtámadott NATO-tag védelmére kelniük” – erősítette meg Hoffmann Tamás.

A nemzetközi jogász szerint is egyértelmű, hogy több módon is lehet segíteni a védelmi tevékenységet, a fegyverszállítás is lehet kollektív védelmi intézkedés. Ennek alapján tehát „nem rángathatja a NATO semmilyen döntésbe egyetlen tagállamát sem, amelyhez az nem járult hozzá”, nincs olyan NATO-szintű – egyes tagok hozzájárulását nélkülöző – döntés, amely ezt felülírná.

Magyarország előnye is lehet, hogy nem elég erős

Az 5. cikkely eleve nem merülhet fel Ukrajna esetében, hiszen az ország nem NATO-tag, és az Oroszország által ellene indított háború miatt jó ideig nem is lesz, még akkor sem, ha együttműködésből adódó közeledés nyilvánvalóan van. A NATO főtitkára a közelmúltban jelezte, hogy a szövetség nyári csúcstalálkozóján sem számíthat Kijev arra, hogy meghívót kapna. Jens Stoltenberg azzal biztatta az ukrán vezetést, hogy közölte, mind a szövetség, mind Ukrajna abban érdekelt, hogy az ország mielőbb megfeleljen a NATO előírásainak, így amint a politikai feltételek lehetővé teszik, Ukrajna csatlakozhat – feltéve, hogy azt a NATO mind a 32 tagja támogatja, hiszen ez csak konszenzussal lehetséges. Az ugyanakkor beszédes, hogy Stoltenberg nem tett említést arról, hogy egy ország eleve nem csatlakozhat abban az esetben, ha területi vitája van szomszédjával.

Az 5. cikkely esetében – amely tehát csak egy NATO-tagország esetlben jöhet számításba – a katonai erő alkalmazásánál, amennyiben ez felmerül a tagország védelmében, fontos szempont az is, hogy az adott ország katonailag képes-e megvédeni saját magát. „Magyarország erre nem képes, így abszurd kérés lenne, hogy ennek a haderőnek egy részét máshová küldjék” – mondta Hoffmann.

Bizonyos fokig tehát Magyarország kimaradását bármilyen közvetlen háborús részvételből épp viszonylagos gyengesége biztosítja.

„Magyarországon óriási hiányosságok vannak tüzérségi szinten és a páncélosok szintjén. Igaz, látszik is a kormányzati igyekezet, hogy ezeket a hiányosságokat pótolják. Most azonban objektíve kijelenthető, hogy a magyar haderő nem alkalmas arra, hogy annak egy részét külföldön vessék be.”

Ez alól kivételt jelenthet a légierő, amely jelenleg is teljesít NATO szintű szolgálatot, a Baltikum légvédelmében. Ez valóban speciális helyzetben lévő haderőnem, amely azonban Gripenjeivel el sem férne a magyar légtérben, így érdemi bevetése épp ilyen, szövetségi szintű szolgálatoknál képzelhető el. (És képzelhető el a jövőben is, miután a Svédország NATO-tagságát utolsóként megszavazó Magyarország svéd gépekre épülő légiereje a jövőben is onnan vásárolna gépeket.)

Egy dolog azonban a jogi kötelezettség, egy másik a külső politikai nyomás, amely elméletben mégis rákényszerítheti Magyarországot a fegyveres részvételre. Hoffmann szerint itt jön képbe a magyar haderő korlátozott ereje. „Valószínűtlen, hogy ez a politikai nyomás arra irányulna, hogy a fantasztikus erejű magyar haderőt küldjék egy másik ország megvédésére, amikor saját magát sem lenne képes megvédeni.”

Ennek alapján tehát lehet, hogy a politikai nyomás célja akár csak az lenne, hogy a radikális külpolitikát hirdető Orbán-kormány ne ellenezze hangosan a többi tagállam Ukrajnának szánt segítségét, és ne a NATO-t, a kollektív Nyugatot nevezze háborúpártinak, már-már a háború okának, szót sem ejtve arról, hogy Ukrajnát Oroszország támadta meg, tartja keleti területeit és a Krímet megszállva, a Kreml rúgta fel a nemzetközi megállapodásokat, és nem a Nyugat miatt nincsenek tárgyalások, hanem azért, mert tűzszünetben, érdemi tárgyalásokban az orosz vezetés nem is gondolkodik.

Az EU sem vihetné háborúba tagjait

Az Európai Unió eleve nem is katonai szövetség, így esetében még kevésbé merülhet fel, hogy egy tagállam akarata ellenére, egy szövetségi szintű elhatározás nyomán vegyen részt külföldi katonai akcióban, egyenesen háborúban.

Más, Magyarországot közvetlenül nem érintő tény, hogy az EU-ban vannak tagok, amelyek hadereje alkalmas külföldi bevetésre. Legkézenfekvőbb példa erre a nukleáris arzenállal is rendelkező Franciaország, így volna olyan európai haderő, amelynek egy bizonyos szintjét át lehetne csoportosítani.

A francia elnök politikai szinten tett is ilyen utalást, „ám a kijelentése valójában nagyon homályos volt, nem tisztázta, hogy pontosan mire gondolt” – mondta Hoffmann. „Nem mindegy ugyanis, hogy harcoló francia katonákról van szó vagy technikai személyzetről, akik bizonyos fegyverrendszereket üzemeltetnének. De még ha kifejezetten katonákról is szól, az sem jelent feltétlenül harci feladatot. Emmanuel Macron kijelentése valószínűleg szándékosan volt homályos, inkább befelé szólt.”

Itt írtunk arról részletesebben, milyen okok állhatnak amögött, hogy Macron ilyen súlyos tabut döntögetett a felvetésével.

Azt tehát, hogy előállhat olyan helyzet, hogy Magyarországnak akaratán kívül kellene részt vennie az Oroszország által indított, Ukrajna területén zajló háborúban, „jogilag nem állja meg a helyét” – mondta a nemzetközi jogász. „A politikai nyomásgyakorlás gondolata persze felmerülhet ellenérvként, a magyar haderő azonban nem elég erős ahhoz, hogy ezzel komolyan számolni kelljen.”