Molnár Csaba: Magyar Péter nem ábrándult ki a Fideszből, csak végigvitte a rendszert

2024. április 29. – 21:04

Molnár Csaba: Magyar Péter nem ábrándult ki a Fideszből, csak végigvitte a rendszert
Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke és EP-képviselője volt Fábián Tamás mai második vendége a Telex előző héten indított választási műsorában. Arról is kérdeztük a politikus, hogy mit gondol Magyar Péterről, miután korábban élesen bírálta és bűnbánó maffiózóhoz hasonlította a Tisza Párt elnökét.

Molnár nem mondott számokat, amikor arról kérdeztük, hogy mennyien írták eddig alá a DK–MSZP–Párbeszéd listáját, de arról beszélt, hogy a szükségesnél jóval többet sikerült gyűjteniük. Már elkezdték összesíteni az aláírásokat, de a DK-nál tradíció, hogy a legutolsó pillanatig gyűjtik, hogy minél több aláírást szerezhessenek.

A politikus arról is beszélt, hogy év elején kezdtek tárgyalni a Párbeszéddel és az MSZP-vel a közös indulásról, miután úgy látták, hogy kell valamilyen összerendeződés az ellenzéki oldalon. Szerinte hatalmas a zaj, és rengeteg a kamupárt, miközben a Fidesz rengeteg szavazót veszített az előző évben. Arról beszélt Molnár, hogy a Jobbikkal nem tárgyaltak, az LMP és a Momentum pedig elutasító volt az együttműködésre.

A DK alelnöke szerint már sok olyat láttunk, hogy a gazdasági helyzet és az infláció miatt gyors csökkenésnek indul egy kormányzópárt támogatottsága, viszont az újdonság, hogy a kegyelmi botrány és az azt követő lemondások miatt még 350 ezer szavazó eltűnhetett a Fideszből. Szerinte összesen így egymillió szavazót veszített a Fidesz az előző választás óta, ezért nagyon jó pozícióba került az ellenzék.

Molnár arról beszélt, hogy minden hónapban több közvélemény-kutatást is rendelnek, és ezek eredményei a Závecz Research áprilisi kutatásához hasonlóak, amelyek a Fideszéhez hasonló támogatottságot mértek a DK-nak. Molnár nem tudott arról, hogy létezik még az Iránytű Intézet, amely Magyar Pétert pártját mérte a legerősebbnek az ellenzékben, és szerinte rajtuk kívül nincs olyan közvélemény-kutató Magyarországon, ami azt mérte volna, hogy nem csökkent a Fidesz támogatottsága. Ez pedig szerinte jól mutatja a kutatás hiteltelenségét.

Szerinte megengedhetetlen, ahogy Magyar Péter a DK-ról beszél, miután legutóbb „Dobrev Klárát tulajdonképpen hülyének nevezte”. A politikus szerint Magyar Péter szájából az a kijelentés is elhangzott egy szokolyai táborban, hogy „megállnak a fejlődésben a gyerekeim, ha ránéznek Dobrev Klárára”, és ez egy „olyan szint, ameddig a Fidesz sem szokott lemenni”. A politikus nem látott olyan mérést, hogy a Tisza Párt az ő szavazóikat érintené, mivel az inkább a DK-n kívüli ellenzékből próbált szavazatokat szerezni.

Molnár szerint ha egy párt nagy, van egy magja és kevésbé elkötelezett szavazói is, szerinte azonban ők sem mennének át egy olyan párthoz, aki Gyurcsány Ferencet szemkilövetőnek tartja, és aki így beszél Dobrev Kláráról.

Arról is beszélt az EP-képviselő, hogy Magyar elmondása szerint már 2007 környékén elkezdett kiábrándulni a Fideszből, de az azt követő négy választáson mégis rájuk szavazott, és kormányközeli cégekben dolgozott. „Én ebben nem látok kiábrándulást, én azt látom, hogy ő végigvitte ezt a rendszert.”

Szerinte előrehozott választásra lenne szükség, ha a Fideszt kisebbségbe tudják szorítani a mostani európai parlamenti választásokon. A politikus arról beszélt, hogy két évvel ezelőtt kétharmada volt a Fidesznek, most pedig 40-45 százalékot sem tudnának hozni, ami azt mutatja, hogy haldoklik a párt. Szerinte ha a Fidesz meg akarja úszni a totális katasztrófát, azt fogják gondolni, hogy ezt egy előrehozott választáson meg tudják tenni, de Molnár szerint már ez sem sikerülne nekik.

Donáth Annáról és a Momentumról is kérdezték a DK alelnökét. Elmondta, hogy kötöttek egy átfogó megállapodást az önkormányzati választásokról a Momentummal annak ellenére is, hogy Donáth Anna arról beszélt, hogy a DK áll a kormányváltás útjában. Szerinte rá is vonatkozhat a mondás, hogy „ne azt nézzék, hogy mit mondd, hanem hogy mit csinál”.

Molnár nem akarta megbecsülni, hogy hány mandátumot fognak kapni az EP-választáson, de szerinte nem is ez a lényeg, hanem hogy annyi százalékot kapjanak, hogy a Fidesz kisebbségbe kerüljön. Ugyanakkor sokkal több szavazatra számítanak, mint amit az öt évvel ezelőtti EP-választáson kaptak.

Szerinte a budapesti polgármester-választás már egy „lejátszott mérkőzés”, és az ő információ alapján semmi nem veszélyezteti Karácsony Gergely biztos győzelmét. A kérdés inkább az, hogy mennyire nagyot tud nyerni. „Aki úgy jár, mint a kacsa, aki úgy hápog, mint a kacsa, az kacsa” – mondta Molnár arra a kérdésre, hogy a Fidesz jelöltje-e az LMP támogatásával induló Vitézy Dávid.

Szerinte a Demokratikus Koalíció nem támadja Magyar Pétert, csak „nem maradnak csendben”, amikor Magyar őket kritizálja. Egyértelműnek tartja, hogy a DK-nak lesz több szavazója az EP-választáson a Tisza Párttal szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!