Közös EP- és fővárosi listát állít a DK, az MSZP és a Párbeszéd

2024. március 28. – 12:10

Közös EP- és fővárosi listát állít a DK, az MSZP és a Párbeszéd
Dobrev Klára kezdte a sajtótájékoztatót – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hosszabb távú, stratégiai együttműködést kötött a DK, az MSZP és a Párbeszéd, baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adnának a jelenlegi belpolitikai krízisre. A három párt közös európai parlamenti- és fővárosi listát állít a június 9-i választáson, és a 2026-os országgyűlési választáson is együtt indulnak – jelentette be Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Kunhalmi Ágnes csütörtök délben.

Dobrev arról beszélt a csütörtöki sajtótájékoztatón, hogy a megállapodás az Orbán-rendszer leváltásáról szól, és utána egy tisztességes, baloldali, szociáldemokrata, zöld kormányzással vezetnék ki az országot abból a megélhetési, erkölcsi és politikai válságból, ami Orbánnak köszönhető. Miközben rég nem látott belpolitikai válság van, az ellenzéki oldal szétesése, szétforgácsolódása nem teszi lehetővé, hogy politikai erővé formálják az elégedetlenséget. Azt ígérte, a három párt hosszabb távon is együtt fog működni a kormányváltás érdekében, a 2026-os országgyűlési választáson közös miniszterelnök-jelölttel, közös jelöltekkel és programmal indulnak.

„Örülnék, ha most még többen állhatnánk itt” – fogalmazott Karácsony Gergely, de elfogadja a Momentum döntését, hogy az önkormányzati választáson külön fővárosi listán indulnak. A főpolgármester szerint nem elég csak azt mondani, hogy nemet mondanak Orbánra, hanem konkrét ajánlatot is kell adni. Öt éve azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy a köztársaságpárti koalíciót végigvigye, és után újra a választók bizalmát kérje. Ez sikerült szerinte, az önkormányzatok az ellenséges maffiakormánnyal szemben egyértelmű alternatívát mutattak. „Budapest ma egy zöldebb, igazságosabb és szabadabb város.”

Az együttműködésnek nincs alternatívája, nincs 2026 2024 nélkül – mondta Kunhalmi Ágnes, aki szerint az együttműködéssel a választók akaratát testesítik meg. „Most már van hova szavazni.” Az MSZP társelnöke szerint az EP-választás legfontosabb tétje, hogy Orbán Viktor és a szélsőjobboldali barátait vissza tudják-e szorítani, míg az önkormányzati választáson meg kell akadályozni, hogy a Fidesz visszavegye Budapestet „fehér lovon vagy trójai falovon.”

A sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy a közös EP-lista vezetője Dobrev Klára lesz. Kunhalmi arról beszélt, a lista első négy helyét a DK kapta, az ötödik mandátum az MSZP-s Tüttő Katáé lehet, a hatodik a DK-é, és a hetedik helyen szerepel majd a Párbeszéd jelöltje. Ez a mintázat folytatódik aztán a lista egészén.

„Ez nem bedarálás, hanem megnyitottuk a lehetőségét annak, hogy együtt több mandátumot szerezzünk”

– válaszolta az MSZP társelnöke arra az újságírói kérdésre, hogy a lista felosztása alapján a DK bedarálta a többi pártot.

Még nem biztos, hogy a Párbeszéd-Zöldeket Jávor Benedek fogja képviselni a közös EP-listán. Karácsony azt mondta, a megállapodás után újraértékelik a személyi kérdéseket, és a párt kongresszusa dönt majd arról, kit delegálnak a közös ellenzéki listára.

Az MSZP hónapok óta lobbizik a közös EP-listáért, de a többi ellenzéki párt, így a DK és a Párbeszéd is elzárkózott eddig ettől. Kunhalmi Ágnes, a szocialisták társelnöke többször is arról beszélt, hogy az ellenzéki pártoknak muszáj együttműködnie ebben a rendszerben, mert a Fideszt csak közösen győzhetik le, és a külön listákkal akár 10-15 százaléknyi szavazatot is kidobhatnak. A DK korábban azt mondta, az EP-választáson nincs együttműködési kényszer, és mindenki megmérettetheti magát. A Párbeszéd egy ideig az LMP-vel tárgyalt egy közös zöld listáról, ám nem sikerült megállapodniuk, és január közepén ők is bejelentették, hogy Jávor Benedek lesz a listavezetőjük.

Karácsony Gergely – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Karácsony Gergely – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A Závecz Research novemberi felmérése azt mutatta: az ellenzéki választók 81 százaléka azt szeretné, hogy a 2022-ben közösen induló hat párt közös EP-listát állítson. A kutatás adatai szerint a választók 35 százaléka szavazna a 2022-es országgyűlési választáson együtt induló ellenzéki pártok listájára, míg a Fidesz–KDNP listája csak 34 százalékot kapna, és 6 százalékos támogatottságot érne el a Mi Hazánk Mozgalom. Ha valóban így alakulna a választás, az ellenzéki lista 11 képviselőt küldhetne Brüsszelbe, a kormánypártok 9 mandátumot érnének el, míg a Mi Hazánk választóit egy politikus képviselné az Európai Parlamentben.

A hat párt azonban jelenlegi állás nem áll össze, közülük csak hárman indulnak együtt. A Momentum vezetése március elején döntött arról, hogy az önkormányzati választáson önálló fővárosi listát állítanak, de támogatják Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti indulását. Az EP-választásnak ugyancsak önállóan vágnak neki, Donáth Anna és Cseh Katalin lesz a két listavezetőjük. Az LMP és a Jobbik-Konzervatívok szintén külön-külön indul.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!