A Rákosrendezőre tervezett mini-Dubajról indít újabb lakógyűlést a főváros

2024. március 14. – 12:07

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb Budapesti Lakógyűlést indít a főváros: áprilisban a Rákosrendezőre tervezett mini-Dubajról mondhatják el a véleményüket a fővárosiak – jelentette be a főpolgármester. A kormány szerdán aláírta szerződést: ötmilliárd euróból építi fel a Rákosrendezőre tervezett új városrészt az emírségekbeli fejlesztő.

Az újabb kérdőívet április elejétől a hónap végéig lehet majd kitölteni. Hasonlóan a Lánchíd jövőjéről indított lakógyűléshez, most is a 14 évnél idősebb fővárosiak vehetnek majd részt. „Itt az ideje, hogy a budapestiek hallassák a hangjukat” – mondta Karácsony. A főpolgármester szerint a beruházás egész Budapestet érinti, ezért fontos, hogy a fővárosiak elmondhassák a véleményüket. A tavaly nyári, Lánchíddal kapcsolatos ívet 136 ezren töltötték ki, ezután döntették el, hogy autómentes marad a híd.

A Szijjártó Péter által aláírt államközi megállapodásról azt mondta a főpolgármester, hogy a főváros ellenzi, hogy Rákosrendező területén megvalósuló fejlesztéseket ilyen jogi formában valósítsák meg. Karácsony szerint több korábbi példa is van arra, hogy a kormány más országok érdekeit akarja megvalósítani, ez történt például a Fudan-beruházásnál is. Szerinte egyszer már sikerült megállítani egy hasonló beruházást, a Fudant, most itt az ideje, hogy újra így tegyenek. Karácsony elmondta:

Tiltakozni fog az ellen, hogy arab, orosz vagy „ki tudja milyen nemzetiségű” befektetőknek rendeljék alá a város érdekeit.

Karácsony szerint amennyiben úgy csinálna a kormány, mint egy európai demokráciában, akkor előbb lenne koncepció, majd pályázat és végül a beruházó. Szerinte az nagyon rossz irány, hogy előbb van befektető. A főpolgármester azt állítja, hogy Rákosrendező kérdésében nem volt egyeztetés, nem érkezett megkeresés hozzájuk a kormány részéről.

A főpolgármester felidézte, hogy ugyanez az arab befektető Belgrádban már megvalósított egy „urbanisztikai rémálmot”. Szerinte Orbán Viktor barátjának, Aleksandar Vučić szerb elnöknek ezen beruházása szerepelni fog majd a történelemkönyvekben, mint „elfuserált projekt”. Karácsony arról is beszélt, hogy Budapestnek szüksége van a rozsdaövezetekben megvalósuló fejlesztésekre, de nem ebben a formában. Új és minőségi lakóhelyekre van szükség ahhoz, hogy megállítsák az elvándorlást Budapestről. A beruházással kapcsolatos fejlesztésekkel egyetértenek, támogatják például a kisföldalatti meghosszabbítását is.

Még tavaly novemberben írtunk arról, hogy egy dubaji üzletember már tárgyal a kormánnyal arról, hogy a Mol-toronynál is magasabb felhőkarcolót építsen Rákosrendező környékére. Az a Mohamed Alabbar jelentkezett be, aki a világ legmagasabb és Dubaj leghíresebb épületét, a 828 méteres Burdzs Kalifát is építtette. Alabbar cége, az Emaar Properties a zuglói területre egy 220-240 méteres felhőkarcolót tervezett, de végül más cég fog fejleszteni Szijjártó mondatai alapján, így nem tudni, lesz-e torony, és ha igen, mekkora.

A később mini-, majd maxi-Dubajnak is becézett terv nem nyerte el a főváros és a környező kerületek osztatlan tetszését, amelyek sokmilliárdos infrastrukturális fejlesztéseket is kérnek cserébe. A terület kiürítése már meg is kezdődött, a MÁV zuglói szolgálati lakásaiban élőknek is menniük kell, mindössze 30 napot kaptak rá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!