Düledező, romos rozsdazóna van most a mini-Dubaj tervezett helyszínén

A sűrű erdőt kettéválasztó széles ösvényen egy vadul ugató kutya tűnik fel velünk szemben. Hátunk mögött egy másik, az imént nagy nehezen kikerült kóbor kutya csahol dühösen. Ránézek Bődey kollégára, aki fájdalmas arccal közli, hogy nem szeretne egy kis harapást sem a lábikrájába. Bevetjük magunkat oldalt a sűrűbe, hátha az ebek nem jönnek utánunk. Korhadt talpfákon, rozsdás, tüskés aljnövényzettel benőtt síneken bukdácsolunk.

Hogy hol vagyunk? A térkép szerint nagyjából a majdani budapesti mini-Dubaj felhőkarcolójának helyén, Rákosrendező vasútállomás elvadult egykori területén. Célunk, hogy bejárjuk a kormány és egy meg nem nevezett arab milliárdos közösen tervezett giga-ingatlanbefektetésének területét, és megnézzük, milyen állapotok uralkodnak ott most.

Az egykor hatalmas területen fekvő, de mára alaposan megkarcsúsodott rákosrendezői pályaudvart/állomást körülbelül a közepén vágja ketté keresztben a Rákos-patak a föld alatt, és a nem túl bizalomgerjesztő gyalogos betonfelüljáró a föld felett. Itt hatolunk be az elmúlt évtizedekben spontán mód beerdősült vágányterületre.

A majdnem Pest közepén fekvő, düledező, romos rozsdazóna jelentős része tényleg erdő. A fák és bokrok szépen megélnek a jelenlegi vasúti forgalomnak fenntartott pár vágány két oldalán. Nem vicc, egy korábbi zuglói tanulmány szerint a rákosrendezői kiserdő oxigénkibocsátása megközelíti a Városligetét. Egyaránt van benne őshonos faj, így homoki fehér nyárfa vagy borókás, de özönnövény is, akác, bálványfa, zöld juhar, sőt foltokban kivadult gyümölcsös.

Persze ne kultúrerdőt várjunk. A terület teljesen gondozatlan, az ösvényeket hajléktalanok és kóbor kutyák járták ki. Az erdő aljában rengeteg a szemét, a játék babától a bukósisakig minden van itt. Lassan kiérünk a tüskés sűrűből egy kijárt részre. A liánok mögött egy kunyhó sejlik fel, az előtérben egy bevásárlókocsi parkol. Fekete kutya tör előre, lábikrám vadul viszketni kezd. Egy nő jön ki az ajtón, visszahívná az ebet, de az nem nagyon hallgat rá.

Szerencsére kiderül, hogy egy nagydarab kölyökkutyáról van szó. Az összes bajunk annyi vele, hogy lelkesen felugrálva összevissza sározza a nadrágunkat. Szóba elegyedünk a gazdájával, aki, mint mondja, már egy éve él az erdei kunyhóban. Nagyon nyugodt hely ez, közli. Szavait nem éppen támasztja alá az erdőn túl, de mindössze 50-60 méterre elhaladó vonat kerekeinek csattogása, de mikor kétkedve nézek rá, legyint, hogy már megszokta.

Megkérdezem, tudja-e, hogy hamarosan toronyházak nőhetnek ki a kunyhója mellett, amire azt válaszolja: erről nem is hallott még. Hozzáteszi, hogy harmincan-negyvenen élnek az erdőben, de ha el kell hagyniuk a helyet, nem tudják, hova menjenek.

Elbúcsúzunk a nőtől, valamint kedves, de sáros kutyájától, és kimegyünk az erdősávból, hogy egy rövid darabon a sínek mellett haladjunk a hatalmas telek északnyugati része felé. Beérünk a vágányok által körülzárt, nagy megtisztított területre, ami most egy sivár, üres tér a jelenleg is üzemelő Vasúttörténi Park és a Marcheggi híd (felüljáró) között. Ezt a részt már több mint öt éve előkészítették valamilyen ingatlanfejlesztésre. A MÁV korábban is csak annyit árult el, hogy Rákosrendezőhöz addig nem akarnak hozzányúlni, amíg a Nyugati pályaudvar százéves, rozoga bevezető vágányait és biztosítóberendezéseit nem újították fel. Az erre betervezett uniós forrást viszont elvitte a 3-as metró. Majd talán most, az emirátusi dirhamokból.

A területre készült egy szimpatikus szabadtér-építészeti koncepció, ami több diplomadíjat is nyert korábban. A terv legérdekesebb eleme a vasúti területet kettészelő Rákos-patak részbeni felszabadítása, kivezetése, és 6 ezer négyzetméteres tóvá duzzasztása. Csizmadia Dóra terve zöld szabadidő- és témaparkká varázsolta volna a Rákosrendező síndzsungelét.

Kiindulópontunkhoz, a gyalogos hídhoz már kívülről, a Tatai utcán sétálva térünk vissza. Elég volt a dühös kutyákból. Felhágunk a felüljáró málló betonlépcsőin a vágányok fölé, és szétnézünk. A belváros felé, a síneken túl domborodik a Biodóm kettős buborékja, mögötte a Gellért-hegy a Szabadság-szoborral. És természetesen a távolban a Mol-toronyház, ami szinte mindenhonnan látszik. Az ide álmodott új felhőkarcoló még annál is magasabb lenne állítólag.

A vágányok befelé tartva megsokasodnak, de kétoldalt itt is kiserdő szegélyezi a síneket. Az erdőt fémtelepek, lerobbant ipari épületek tarkítják. Az M3-as felőli oldalon szintén aránylag már megtisztított telek fekszik: a talpfák, sínek felszedve, szépen egymásra rakva várják a sorsukat. Álmodtak már ide új vidámparkot, Lego-parkot, P+R parkolóházakat, de túl drága volt a száz évig szennyezett talaj kármentesítése, és valószínűleg ezen a területen maradt a legtöbb nem hatástalanított háborús bomba is.

Azt, hogy a dubaji milliárdos pontosan mit tervez, egyelőre nem tudni. Amit lehet, azt ebben a cikkünkben próbáltuk összeszedni. Szó van irodákról és luxuslakásokról, valamint egy vagy több 220-240 méteres felhőkarcolóról is. Lázár János építési miniszter sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, hogy a dubaji Burdzs Kalifát is építő Emaar Properties vállalattal tárgyal a kormány a projektről.

Ehhez számos infrastrukturális beruházás kapcsolódna, amit korábban a Vitézy Dávid által vezetett Budapest Fejlesztési Központ dolgozott ki. Ám, mint Vitézy egy mostani Facebook-posztjában kiemelte, a bejelentett kormányzati tervek hitelessége megkérdőjelezhető, mivel azok tervezését részben nemrég maga Lázár János miniszter állította le, aki közben most már maxi-Dubajról beszél. A Fővárosi Önkormányzatnak pedig nem tetszik, hogy kihagyták az előzetes tervezésből.

Az biztos, hogy a Rákosrendező állomás valamilyen szűkített formában megmarad, de régi fényét már sosem nyeri vissza. Mint az Iho.hu szakblogja írta, a Rákosrendező valamikor Magyarország egyik legforgalmasabb vonalának legnagyobb rendező pályaudvara volt. Az 1800-as évek végén erre, a Budapest Nyugati–Párkány–Pozsony–Bécs vonalon bonyolították le a két főváros közötti személy- és áruforgalom többségét, és itt, Pest határában építették ki az ország akkori legnagyobb teherpályaudvarát.

Bár Trianon után jelentősége valamelyest csökkent, továbbra is nagy volt itt a vasúti forgalom. Az 1990-es évekig ide érkeztek és innen indultak többek között a dorogi szénvonatok, a pilisvörösvári kő, a Szob felől érkező rengeteg teherkocsit itt rendezték a rakományuk rendeltetésének megfelelő irányvonatokba (innen a rendező pályaudvar név).

A pályaudvarnak a rendszerváltás adta meg a kegyelemdöfést. Azóta nagyrészt rohad, benőtte a vegetáció, hajléktalankunyhók jelentek meg benne. Hogy a bódékat felváltják-e a hirtelen a földből kinövő toronyházak, vagy a maxi-Dubaj-koncepció is csak egy be nem teljesedő vízió lesz a sok közül, az hamarosan elválik.