Nem monitorozza a lepkehimlő terjedését a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

2024. február 26. – 22:41

Másolás

Vágólapra másolva

A lepkehimlő nem tartozik a jelentendő fertőző betegségek körébe, ezért a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központhoz (NNGYK) nem monitorozza a terjedését – válaszolta lapunknak az NNGYK.

Az elmúlt napokban több portál is arról írt, hogy egyre több a lepkehimlős óvodás. Az ügyben megkerestük az NNGYK-t. Válaszukban azt írták, hogy a lepkehimlő egy enyhe lefolyású betegség, sokszor tünetmentes, és általában kezelés nélkül is gyógyul. A humán parvovírus B19 okozta fertőzés az 5-10 évesek körében a leggyakoribb, de előfordulhat felnőtteknél is.

„Tünetek megjelenése esetén (láz, hányinger, fejfájás, orrfolyás, arculcsapásra emlékeztető vörösség a két arcfélen, csipkeszerű kiütés) mindenképpen vigye el gyermekét gyermekháziorvosához, felnőtt esetén forduljon háziorvosához” – írják. A betegség legjellegzetesebb tünete a kissé viszkető kiütés, ami elsősorban a két orcán jelentkezik, innen is kapta az elnevezését, hiszen a pirosodás egy pillangót formál.

Ahhoz, hogy megakadályozzuk terjedését, fontos a gyakori, gondos kézmosás. Illetve az, hogy ha valaki beteg, akkor ne menjen közösségbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!