Inforádió: Lepkehimlő terjed az óvodások között

2024. február 25. – 12:51

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre több a lepkehimlős óvodás, írja az Infostart. Egy házi gyermekorvos a gyerekszoba.hu-nak megerősítette, hogy Óbudán, a praxisában valóban sok az ilyen jellegű megbetegedés. A betegségtől nem kell megijedni, nem jár súlyos tünetekkel.

Több lap szerint is szerint egyre több a lepkehimlős óvodás. Dr. Adonyi Nóra házi gyermekorvos a gyerekszoba.hu-n elmondta, az ő praxisában, Budapest III. kerületében valóban sok a hasonló megbetegedés.

Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az Inforádióban elmondta, hogy a lepkehimlő gyakori vírusfertőzés az óvodások körében, és általában nem jár súlyos tünetekkel.

A betegség legjellegzetesebb tünete a kiütés, ami elsősorban a két orcán, néha pedig az orrnyergen jelentkezik, innen is kapta az elnevezését, hiszen a pirosodás egy pillangót formál.

A szakértő hozzátette, miután a szél is kifújhatja a gyermek arcát, de mástól is kipirulhat, ezért ha a bőrből nem kiemelkedő, apró elemű kiütéseket talpasztalunk testszerte, akár a végtagokon – amelyek általában alig viszketnek –, jó eséllyel lepkehimlős a gyermek.

A lepkehimlő tünetei – Fotó: Andrew Kerr / Wikipédia
A lepkehimlő tünetei – Fotó: Andrew Kerr / Wikipédia

A lepkehimlő esetében megjelenő kiütések általában néhány nap alatt elmúlnak. A betegség súlyosabb lefolyása nagyon ritka, de várandós kismamák lehetőség szerint kerüljék a lepkehimlős gyermekeket – tanácsolta Havasi Katalin. A betegség általában már a tünetek jelentkezése előtt fertőz, ezért van az, hogy sorban jelentkezhet egy-egy óvodás csoport tagjain, ha egyikük már elkapta. Jó hír viszont, hogy a lepkehimlőt döntően csak egyszer szokták elkapni a gyerekek.

A lakosságnak több mint fele átesik élete során ezen a fertőzésen és általában kisgyerekkorban. A lepkehimlő alapesetben gyógyszerelés nélkül elmúlik, de ha egyéb tünetek is jelentkeznek, akkor mindenképpen forduljanak orvoshoz – ajánlotta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.

Megkerestük a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központot, mit tudnak róla, mennyire terjed a betegség, és hol lehetnek gócpontok. Amint megérkezik a válasz, frissítjük a cikket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!