Levernék a magánegészségügyön, ha szövődményes eseteket az államnak kellene kezelnie
2024. február 14. – 07:55
Egy új jogszabálytervezet szerint a magánszolgáltatókkal téríttetné meg az állam, ha az általuk kezelt pácienseknek szövődményekkel később állami kezelést kellene kapniuk – vette észre a Népszava a Belügyminisztérium oldalán az új tervezetet. Ennek értelmében a szolgáltatók a fővárosi kormányhivataltól kapnának fizetési meghagyást az említett esetekben.
Ahogy azt a Népszava írja, az ötlet nem új, Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár visszatérően kitér arra, hogy véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az állami egészségügy védőhálója legyen a magánegészségügynek. A cikk szerint a leggyakrabban protézisműtétek szövődményeivel kerülnek be a betegek a magánegészségügyi ellátás után az állami kórházakba – ilyen például, amikor egy frissen beültetett protézis elfertőződik. Ekkor cserélni kell a korábbi eszközt, ami ráadásul nem hagyományos, hanem ún. revíziós darab, ami sokkal drágább, mint amit eltávolítottak.
A magánszolgáltatóknak eddig is szerződniük kellett az állami kórházakkal háttérszolgáltatásokra, ideértve az intenzív ellátásokat vagy azokat a szövődményeket, amiket a magánellátó nem tud kezelni. Ezért, írja a lap, a közintézmények kb. évi 1–5 millió forintot kértek attól függően, hogy pontosan mire szólt a szerződés.
Próbáltak utánajárni, hogy mégis mennyien kerültek kórházba a magánszolgáltatók kezeléseivel összefüggésben, de a NEAK nem tudott pontos számot mondani. A Dr. Rose magánkórház ügyvezetője azt mondta, ők nagyon ritkán kérnek állami kórházi segítséget, és évente legfeljebb pár millió forint lehet az az összeg, amelyet emiatt utalnak közkórházaknak.