Deutsch Tamás szerint a Politico irányítja a „bolondok házára hasonlító” EP-t

2024. január 22. – 19:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„Néha már az EP működése bolondok házára hasonlít. Ha valaki nem tartozik az ápoltak sorába (...) akkor nehezen talál logikát abban, ami ott történik”

– foglalta össze gondolatait az Európai Parlamentről Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője az Inforádió adásában. Deutsch azután adott interjút a rádióban, hogy az EP úgy döntött, pert készít elő az ezermilliárdokat érő magyar igazságügyi reform miatt az Európai Bizottsággal szemben.

Deutsch arról is kifejtette véleményét, hogy az EP ezzel szerinte azt akarja elérni, hogy Magyarország „változtasson az illegális migrációs álláspontján”. A képviselő ezután genderideológiáról és LMBTQ-ról beszélt, majd végül arra jutott, hogy „a sorosista hálózatnak van humorérzéke”: utalva ezzel ismét az EP-perre. Deutsch arról is beszélt, hogy

„szokták mondani a kommunistákra, hogy a kommunista gondolkodás egyik fontos attribútuma, hogy vádold meg a riválisodat azzal, amit te csinálsz.”

Deutsch ezután azt is levezette, hogy szerinte nem más irányítja az EP-t, mint a Politico. Erre a gondolatra úgy jutott, hogy kifejtette:

Mit mondanak Magyarországról? Hogy „Magyarország zsarol, Orbán zsarol”.

Kik mondják ezt? „Az az európai baloldal, amely zsarolja Magyarországot”.

Miért mondják ezt? Mert „Von der Leyen állítólag bejelenti heteken belül, hogy újra kandidálna”.

És még miért mondják? Mert „az európai politika betegesen úgy működik, hogy nem az emberek véleménye számít”, hanem Deutsch szerint az, „amit a Politico ír”.

Deutsch szerint miért számít a Politico? Mert az EP-ben „jó fiúk és jó lányok akarnak lenni” szerinte a Politico szemében. Deutsch később hozzátette, hogy neki „nem mániája a Politico” egyébként, hiszen „olvassa is mindennap”.

Mi volt még?

  • Deutsch Tamás szerint nem kell Magyarországnak tartania az EP-pertől, mert „nincs már további érv a pénz visszatartására”.
  • Beszélt arról, hogy reméli, a következő lépcső az Erasmus-megállapodás lesz. Hozzátette, ha nem, akkor magyar forrásból fogják megoldani a támogatást.
  • Deutsch arról is beszélt, hogy Magyarország szerint „szülői beleegyezés nélkül az LMBTQ-aktivisták nem szambázhatnak be a gyerekekhez”.
  • A képviselő szerint „a brüsszeli buborékban virgonckodók igyekeznek úgy tenni”, mintha a Katar-gate nem történt volna meg, miközben „mindent és mindennek az ellenkezőjét mondják”.
  • Végül pedig kifejtette, hogy európai parlamenti képviselőként szeretné folytatni továbbra is a munkáját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!