El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

„Igen, náci tempó” – üzente Kocsis Máté Daniel Freund német EP-képviselőnek

2024. január 18. – 06:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kedden derült ki, hogy az Európai Parlament perelne azért, amiért részben elérhetővé tették a blokkolt uniós támogatásokat Magyarországnak. Daniel Freund német zöldpárti EP képviselő arról beszélt, hogy szerinte sem teljesítette Magyarország a feltételeket. Erre érkezett a Fidesz–KDNP frakcióvezetőjétől a rövid válasz.

Freund, aki magyar kormány éles kritikusa, arról beszélt az Európai Parlamentben, hogy szerinte a költségvetés kis részét sem lett volna szabad felszabadítani. Majd utalva arra, hogy az EP bíróságra akar menni az ügy miatt, azt mondta: „Találkozunk a bíróságon.” Freund az X-en azt írta, hogy „az Orbánnal kötött decemberi megállapodás piszkos volt, az nem a tényleges reformtörekvéseken alapult”.

Erre érkezett Kocsis Máté válasza, aki miután felidézte Daniel Freund mondatait, röviden csak annyit üzent:

„Ismerjük ezt a reflexet egyes németektől: kisebb ország véleménye nem tetszik, meg fogják valahogy támadni. Igen, náci tempó.”

Nem ez az első alkalom, hogy a Fidesz valamelyik politikusa és a magyar kormányt rendszeresen kritizáló Daniel Freund üzennek egymásnak: Deutsch Tamás korábban „futóbolondnak” nevezte német képviselőtársát, Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár pedig egy Orbánról szóló ChatGPT-rapszöveg miatt feszült össze vele. Freund rendszeresen hangoztatja azon álláspontját, hogy az EU-s forrásokat Magyarországtól vissza kell tartani, de ezen túl is szokott üzengetni a magyar kormánynak.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,58 Ft
USD 371,95 Ft
További élő árfolyamok!