Petíciót indított a Momentum a Budapest-bérlet megvédéséért

2024. január 9. – 12:11

Másolás

Vágólapra másolva

Kampányba kezd és aláírásokat gyűjt a Momentum a Budapest-bérlet megvédéséért. „Aki rövidlátó politikai célok alapján zsarolja a fővárost és rombolja a közösségi közlekedés használhatóságát, az nemcsak a budapestiek, hanem az agglomerációban élők ellen is dolgozik” – írta a párt keddi közleménye.

A Momentum szerint a kormánynak egyetlen célja van a Budapest-bérlet jelenlegi formájának megszüntetésével: „Ellehetetleníteni Budapest működését, megkeseríteni a fővárosban és az agglomerációban élő közel 3 millió ember életét.” A párt honlapja azt írja, hogy 2024 első megszorításaként a kormány január 1-től fizetőssé tette az M0-s teljes szakaszát, márciustól pedig majd várhatóan érvényteleníti a Budapest-bérletet a MÁV-hoz tartozó HÉV-en, valamint a MÁV és a Volán budapesti szakaszain.

„Ez jelentősen, a másfél-kétszeresére emeli meg minden érintett számára a közlekedési költségeket. A Fidesz és Lázár János miniszter mindezt csupán azért teszi, hogy az önkormányzati választások előtt ártson a Budapesten élőknek, dolgozóknak és tanulóknak” – írták az ügyben indított petíciójuk mellé.

Az LMP eközben felhívta a figyelmet arra, hogy ők már tavaly december végén elindítottak egy petíciót azért, hogy a Budapest-bérlet érvényessége maradjon meg minden HÉV, MÁV és Volán járaton. Azt is tudatták, hogy már több ezren aláírták.

Amit a bérlet-ügyről tudni kell

  • 2023 utolsó napjaiban merült fel, hogy megszűnhet az egységes Budapest-bérlet, azaz külön bérletet vagy jegyet kellene váltani a főváros közigazgatási határán belül közlekedő, de állami fenntartású járatokra, azaz a MÁV és a Volán járataira, valamint a HÉV-vonalakra.
  • Erről egy kiszivárgott minisztériumi dokumentumból értesült az ország, de a BKK nem sokkal később bejelentette, hogy sikerült megállapodni, így mégsem szűnik meg a bérlettípus.
  • Ezután viszont a MÁV is beszállt az üzengetésbe, és bejelentették, nem pont arról szól a megállapodás, amiről a BKK tájékoztatott, így március 1-jétől mégis megszűnik a Budapest-bérlet, az RTL értesülései szerint viszont a MÁV dokumentumaiban nincs ilyesmire utalás.
  • Közben a kormány és a főváros egymásra mutogat, amikor az kerül szóba, ki miatt szűnhet meg ez a bérlettípus, a kormánymédiához egyre közelebb kerülő Index egy kiszivárgott BKK-s levelezés nyilvánosságra hozatalakor azt írta, a főváros akarja megszüntetni a bérletet, Karácsony Gergely főpolgármester azonban ezt cáfolta. A BKK vezérigazgatója Walter Katalin a Telexnek arról beszélt, hogy a BKK-s levelezésben egy 2022-es elszámolásról volt szó, a BKK pedig ajánlatot sem kapott a minisztériumtól Budapest-bérletről szóló megállapodás folytatására.
  • Lázár János építési és közlekedési miniszter január 9-én, egy debreceni sajtótájékoztatón bejelentette, hogy megszűnik minden bérlettípus a MÁV és a Volán járatain, csak az ország- és vármegyebérlet marad, és átalakítják a kedvezmények rendszerét. Emellett egy új ajánlatot tett: az Építési és Közlekedési Minisztérium elfogadja azt, hogy a MÁV és a Volán járatain lehet használni a Budapest-bérletet, cserébe fogadja el a BKK is az ország- és vármegyebérleteket. „Nincs szándékunk arra, hogy bárkit megkárosítsunk, nem akarjuk szívatni a budapestieket, de még csak a főpolgármestert sem” – mondta Lázár.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!