Nyirati Klára: Nem én léptem ki a Momentumból, hanem a pártom lépett ki belőlem

Nyirati Klára: Nem én léptem ki a Momentumból, hanem a pártom lépett ki belőlem
Nyirati Klára – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Sokkal jobban működnének az önkormányzatok, ha a pártok szabad kezet adnának a képviselőiknek, a polgármestereknek a pártérdekek helyett a város egészét kell képviselniük, mondja Baja polgármestere. Nyirati Klára múlt héten egy nyilvános rendezvényen kritizálta Donáth Annát, szerinte a párt arca hülyeséget csinált, amikor páros lábbal beleszállt a Demokratikus Koalícióba (DK). A Momentum fegyelmi eljárást indított a bajai polgármester ellen, de ő még a vizsgálat vége előtt kilépett a pártból. Nem bánta meg a döntését, szerinte választania kellett a párt és a város között. Arra számít, hogy függetlenként továbbra is a Fidesz célkeresztjében lesz, a karaktergyilkolás egyik eszköze szerinte, hogy a hatalom negligálja az ellenzéki polgármestereket. A lejáratás azonban néha pont az ellenkezőjét éri el, ezt mutatja az ő története is.

Amikor ez az interjú megjelenik, már egy hete lesz annak, hogy kilépett a Momentumból. Nem bánta meg a döntést? Valóban erre volt szükség, hogy rendezze helyben a konfliktusokat, amiket állítása szerint Donáth Anna DK elleni megnyilvánulásai okoztak?

Nem bántam meg, azt gondolom, hogy törvényszerű volt ez a lépés. Engem egy négypárti összefogás emelt a polgármesteri székbe 2019-ben, az összefogáshoz kell hűnek maradnom. Az, hogy az EP- és az önkormányzati választást egy napra tették, már predesztinálta az ellenzéki pártok konfliktusait, amelyek most felszínre is törtek. Jó döntést hoztam, mert így tudom azon elvek alapján vezetni továbbra is a várost, ahogyan eddig tettem. Nem a Momentumot hagytam ott, hanem azt az irányvonalat, ami az utóbbi hetekben kibontakozott.

A bajai szervezet vezetője volt. Hogy fogadták a kilépését a helyi momentumosok?

Nyilvánvalóan sokkoló volt nekik a kilépésem, de pontosan értik, hogy miről beszélek. A Momentum tagjaként nem szabad szem elől téveszteni a párt irányelveit, városvezetőként azonban nekem a teljes összefogást kell képviselnem.

Ezt a tudathasadásos állapotot nem lehetett hosszabb távon sérülések nélkül fenntartani. Amikor ennyire egymásnak ellentmondó érdekek határozzák meg a hétköznapokat, akkor választani kell.

Ettől még megmaradnak a barátságok, továbbra is nagyon jó kapcsolatban vagyok a helyi momentumosokkal. Hiszek a fiatalokban, a fiatalok megújító szándékában, és teljesen egyetértek azzal, hogy meg kell haladni azt a politikát, közbeszédet és gyűlölködést, ami az országot ma jellemzi.

Többen rögtön a Momentum válságáról, belső konfliktusokról kezdtek beszélni az ön nyilvános kritikája és kilépése után. Ön hogy élte meg ezt belülről? Valóban válságban van a Momentum ma?

Nem gondolom, hogy a Momentum válságban lenne attól, hogy én kiléptem. Mivel én voltam az egyetlen vidéki polgármester, kevesen voltak hozzám hasonlóan tudathasadásos állapotban, amikor választani kell a párt és a város érdekei között. Én biztos vagyok benne, hogy a Momentum is meg fog erősödni, hiszen már a koruknál fogva is óhatatlanul övék a jövő. Nagyon helyesen meg akarják mutatni a saját arcélüket, értékrendjüket, és én remélem, hogy ez sikerülni is fog. Meg kell tisztulnia a magyar közéletnek, és ennek a Momentum a letéteményese.

Az elmúlt négy évben nem okozott problémát a párttagsága? Miért nem döntött a kilépés mellett korábban, ha ön szerint ezzel tudja a város érdekeit szolgálni?

2019-ben Donáth Anna is itt volt a március 15-i ünnepségen, amikor a többi párt vezetőjével az összefogás jegyében megfogtuk egymás kezét, és fölemeltük a magasba. Azt mondta utána az ATV-ben, hogy ezek az emberek ott Baján tisztelik egymást. Akkoriban még az összefogás volt a Momentum irányelve, mint ahogy 2022-ben is. Az emberek ma is összefogásra vágynak.

Ezt mire alapozza?

Amikor a bajai emberekkel találkozom az utcán, nem egyszer elhangzik az a kérdés, hogy miért torzsalkodnak egymással az ellenzéki pártok. Nem veszik ezt jó néven a választók, békességre és nyugalomra vágynak. Az ellenzéki pártoknak nem egymást, hanem a Fideszt kell leváltaniuk, a Fidesz ellen léptek fel együtt 2022-ben is. Az emberek hittek az összefogásban, még akkor is, ha nem hozta meg a várt eredményt. A saját szempontjából biztosan igaza van a Momentumnak is, hogy meg akarja mutatni a maga arcélét. Erre ott az EP-választás, de elválik egymástól a nagypolitika és a helyi politika.

Nem is ért egyet azokkal a gondolatokkal, amiket Donáth Anna megfogalmazott a publicisztikájában? Arról írt például, hogy a DK nem hallgatja meg a kritikát, nem vállal felelősséget, nem ismeri el a hibáit, a hazugság kultúrájával pedig nem lehet kormányt váltani.

Helyi szinten ezek nem látszanak, itt emberi tulajdonságok, emberi minőségek vannak. Sokszor nem is tudjuk, hogy ki melyik pártnak a tagja. Minden pártban vannak olyan emberek, akikkel könnyű együtt dolgozni, és vannak, akikkel nehezebb. Az az általánosítás, ami az írásban szerepelt, helyi szinten nem működik.

Korábban önnek is volt konfliktusa a bajai DK-val. Az előválasztás alatt a Jelennek adott egy interjút, és akkor nagyon hasonlókat mondott, mint amiről Donáth Anna most beszél. A Fideszhez hasonlította a DK lejárató módszereit, mocskolódását, és úgy fogalmazott, a Jobbik és a DK kamikaze akciót hajt végre az összefogás ellen.

Nem a DK-val volt konfliktusom, hanem a helyi DK egy olyan képviselőjével, aki ma már nem tölt be vezető tisztséget a szervezetben. A helyi DK-n belül is voltak ellentétek, de sokan kiléptek, és mostanra megtisztult a szervezet. Ott is azok maradtak, akik az összefogást képviselik. Pont rosszkor jött Donáth Anna nyilatkozata, hiszen Baján épp addigra tudtunk leülni a DK-val beszélgetni. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem a helyi DK-val van a probléma, hanem egyes emberekkel.

Baja volt az egyik olyan város, ahol nem sokkal a 2019-es önkormányzati választás után felbomlott az ellenzéki koalíció egysége. Ha az emberek összefogásra vágynak, miért nem tudott ez a konstrukció működni Baján?

A tizenöt fős képviselő-testületből kilenc helyet szereztünk meg 2019-ben. A kilencfős többségből aztán négyen kiváltak: két független, egy jobbikos és egy DK-s képviselő. Azért beszélek pártok helyett emberekről, hiszen két független képviselő is úgy gondolta, hogy nem tud beállni abba az irányvonalba, amit én képviselek. Nem a pártokon és a pártfegyelmen múlott tehát.

Én bárkivel, de tényleg bárkivel együtt tudok dolgozni, aki a város érdekeit tartja szem előtt, teljesen mindegy, hogy melyik pártnak a tagja.

Az utóbbi két év költségvetését például egyhangúlag, a fideszes képviselőkkel közös szavazta meg a testület. Igazából én arról álmodom, hogy helyben olyan egység legyen, hogy a párttagságtól függetlenül mindenki a város érdekeit tartsa csak szem előtt.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Azt ideálisnak tartaná, ha a pártok nem is lennének jelen az önkormányzatokban?

Teljesen mindegy, hogy megjelennek, vagy nem, a helyi érdekeket kell figyelembe venni. Nekem a Momentum soha nem diktált, soha nem mondták meg a pártközpontból, hogy helyben nekünk mi a jó.

Ha minden párt ilyen önmérsékletet gyakorolna, és szabad kezet adna a képviselőinek, akkor sokkal jobban működnének az önkormányzatok.

Sokszor elmondtam, csodákra lettünk volna képesek kilencen, ha megmarad az ellenzéki egység. Ezt az egységet a pártpolitika és az egyéni érdekek érvényesítése tönkretette.

Mi az oka ön szerint, hogy nem Baja volt az egyedüli város, ahol nem működött az ellenzéki együttműködés az elmúlt években? Az ország jó pár városában és fővárosi kerületében voltak konfliktusok 2019 óta. Biztos, hogy annyira ragaszkodni kell az összefogáshoz?

Ha mindenki független lenne egy képviselő-testületben, akkor valószínűleg hajnalig tartó vitáink lennének, de a végén a döntés nem a pártok érdekeit tükrözné, hanem a városéit.

Az ellenzéki egység felbomlásának az lehet az oka szerintem, hogy az ellenzéki pártok úgy tesznek, mintha még demokrácia lenne az országban. De nincs demokrácia!

Az egyik oldalon ott a Fidesz, amely ellenségnek tekinti, és minden eszközzel megpróbálja letarolni a az ellenzéki pártokat. Amikor ezek a kicsi pártok helyben megpróbálnak demokratikusan működni, érdeket érvényesíteni, és egymás ellen versenyezni, az óhatatlanul magas labdát ad a Fidesznek, amit ők le is csapnak. Az egyetlen lehetőségünk, ha megpróbálunk az önkormányzatokban egyfajta szigetként helyi érdekeket és szempontokat figyelembe véve politizálni. A maradék önállóságunkat akkor tudjuk jól használni, ha olyan programokat valósítunk meg, amitől jobb lesz az embereknek. Ez nem mindig pénz kérdése. Sok olyan példát tudnék mondani az elmúlt négy évből Baján, ami javította az itteni életet, és nem került milliárdokba. Ilyen például az ingyenes közösségi közlekedés, ami rengeteg embernek segítség, és hatalmas kincs a városnak. Azt is egyhangúlag fogadtuk el. Ez volt az egyik olyan fényes pont, amikor úgy éreztem, hogy igen, ezek a képviselők tudják azt, hogy nekünk Baja a fontos.

Ha már a helyi érdekekről van szó, milyen a kapcsolata a város fideszes országgyűlési képviselőjével, Zsigó Róberttel?

Szinte semmilyen. Nagyon formális a kapcsolatunk, csak akkor találkozunk, amikor egy-egy rendezvényen ez elkerülhetetlen. A Fidesz megpróbálja totálisan negligálni az ellenzéki polgármestereket.

A karaktergyilkolásnak az egyik eszköze, amikor nem vesznek tudomást arról, hogy van egy megválasztott polgármestere a városnak.

Még csak nem is tudtam arról, hogy Novák Katalin Baján járt pár hete, nem hívtak meg a fogadására.

Miután ezt szóvá tette Facebookon, Zsigó Róbert azt írta, hogy ön több más programra is kapott meghívót, de „ezek egyikén sem tette tiszteletét”.

Novák Katalin kiskőrösi és kiskunhalasi látogatására kaptam meghívót, de én azt gondolom, hogy Baja polgármestereként nekem Baján kell a köztársasági elnököt fogadnom. Nem vendégként kell elmennem egy másik településre, hanem a saját településemen kell üdvözölnöm az ide érkező közjogi méltóságokat.

Ezt jelezték valamilyen módon a Sándor-palotának?

Nem jeleztem, hiszen nyilvánvalóan észrevette Novák Katalin, hogy nem vagyok itt. Ha ez nem jelentett számára problémát, akkor én nem akarok további feszültséget gerjeszteni.

A 2019-es önkormányzati választáson meglepetés volt az ellenzéki győzelem Baján. A tavalyi országgyűlési választáson azonban itt is nagyon simán nyert a Fidesz. Ha csak a listás eredményeket nézzük, Baján 50 százalék felett szerepelt, míg az ellenzéki összefogás listája csak 37 százalékot kapott. Mi az oka, hogy a 2019-es győzelemből Baján, de sok más megyei jogú városban sem tudott profitálni az ellenzék 2022-re?

Én mindent a kommunikációra vezetek vissza. A Fidesz már annyira mélyen benne van a magyar élet minden szegletében, a médiában is annyira leuralt mindent, hogy az emberekhez nem jut el az ellenzék hangja. Mindenhonnan csak a Fidesz propagandája csöpög.

2019-ben is szinte azonosak voltak a viszonyok, akkor mégis eljutott az ellenzék a választókhoz, tíz megyei jogú városnak ellenzéki polgármestere lett.

Nagyon magabiztos volt a Fidesz 2019-ben, és a Facebookra egyáltalán nem helyeztek hangsúlyt. Az ellenzék akkor jó érzékkel a Facebook segítségével nyert, mi is a Facebookon jelentünk meg javarészt. Ki tudtuk használni azt az előnyt, hogy a Fidesz nem volt túl aktív a Facebookon. Most már nincs meg ez az előny.

Azt állítja, hogy a vidéki városokban is a Facebookon nyerte meg az ellenzék a választást?

Nagyon sok mindenkihez jutottak el a videóim, sőt, tulajdonképpen a Facebook segítségével lettem polgármester. Én 25 évig egyáltalán nem politizáltam, miután ’93-ban, a székházbotrány után, Fodor Gáborral és sokakkal együtt kiléptem a Fideszből. Egy keresztény iskolában tanítottam, és öt éve léptem be a Momentumba, hogy segítsem a fiatalokat, a gyerekeim generációját. Aztán részt vettem egy tüntetésen 2019 elején Budapesten, ahol válaszoltam az RTL Klub kérdéseire. Nagyon sok mindent mondtam, elsősorban az oktatásról, és elhangzott egy olyan mondat is, hogy nagyon arrogáns a Fidesz, magas lóról pedig nagyot lehet esni. Még aznap este, ahogy ez a mondat lement a Házon kívül műsorában, a Fidesz helyi trollmédiája, a Bajai Nemzeti Oldal írt rólam egy nagyon hosszú írást. Az egyik mondata így hangzott szó szerint: „a tanárnő nem a katolikus katedrára, hanem a belpesti melegbárok mocskába való”. Ezen én mérhetetlenül felháborodtam, de nemcsak én, hanem azok a kollégáim, tanítványaim, akik ismertek. Az öcsém – szintén angoltanár – írt a védelmemben egy Facebook-posztot, és az is szerepelt benne, hogy aki egyetért ennek az egész helyzetnek a méltatlanságával, az lájkolja, fűzzön hozzá megjegyzést. Ötezer lájkot kapott a poszt, négyezren megosztották, és több mint ezer ember szólt hozzá névvel, arccal. Ezt érte el a Fidesz lejáratása itt Baján. Egy 35 ezres városban nagyon sokan ismerik a középiskolai tanárt, és pontosan tudják, hogy mit tettem le az asztalra. Úgy lettem polgármester, hogy a Facebook megírta ezt a történetet, és én magam is ezt meséltem el a kampányban nagyon sok mindenkinek.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A Momentum már áprilisban bejelentette, hogy a 2024-es önkormányzati választáson is önt indítják polgármesterjelöltként Baján. A kilépése után is elindul a választáson? Támogatják a pártok?

Ha nem változik semmi, én elindulok ugyanúgy, hiszen ugyanazt képviselem, amit 2019-ben. Régen úgy fogalmaztam, hogy nem én léptem ki a Fideszből ’93-ban, hanem a Fidesz lépett ki belőlem, mert én megmaradtam ugyanolyan gondolkodású embernek, csak a Fidesz változott meg. Most is ugyanez történt. Én egy összefogás égisze alatt lettem polgármester a Momentum támogatásával. Én ezt az irányvonalat tartom, csak a pártom lépett ki belőlem azzal, hogy ők már nem az összefogást képviselik. Vidéken csak összefogással lehet nyerni.

Az segíteni fogja, hogy függetlenként indul? Kevesebb támadásra számít emiatt?

Kicsit sem vagyok kevésbé célkeresztben attól, hogy független lettem, én továbbra is a Fidesz ellenzéke vagyok. A Fidesz ellenségnek tartja a függetleneket is, jól látszik ez Vácon vagy Tatabányán is.

Jól láthatóan a 2019-ben megválasztott ellenzéki polgármesterek mindenhol igyekeznek távolságot tartani a pártokról és az országos politikától. Ön szerint van-e a polgármestereknek mulasztásuk vagy felelősségük abban, hogy az ellenzéki oldal nem tudott profitálni a 2019-es győzelmekből?

Én nem gondolnám, hogy ebben a polgármestereknek van felelősségük. A polgármesterek megpróbálják a legjobb tudásuk szerint végezni a feladatukat. Egy városvezetőnek az egész lakosságot kell képviselnie, nem szabad különbséget tennie aszerint, hogy ki hova rakta a választáson az ikszet. Mi nem folyhatunk nagyon bele a nagypolitikába, mert akkor nem tudjuk egységesen képviselni a helyi érdekeket, és megosztókká válunk.

Ezt a magyarázatot nem tartja egyfajta kibúvónak, menekvésnek?

Nem. Hogy a polgármesterek távolságot tartanak a nagypolitikától, az annak a szimbóluma, hogy az összefogást képviseljük. Mi megpróbálunk talpon maradni, és az önkormányzatban tisztességesen gazdálkodni és politizálni. Egy példát is mondok erre: a Bajai Halfőző Fesztiválon a Fidesz vezetése alatt 20 millió forint volt a protokollköltség, mi tavaly csak másfél milliót költöttünk a protokollra. Azt gondolom, ez nagy különbség, és erre van szükség egy vidéki városban.

Tavaly megkapta a megyei jogú városi címet Baja, nemrég megszüntették a Modern Városok Programot, amiből rengeteg forráshoz jutottak a megyei jogú városok. Mit tud így profitálni a város a címből?

Eddig még semmit. Sőt, nemcsak hogy semmi hasznunk nem volt belőle, de a TOP-os pályázataink is csúsznak emiatt. Még nem megyei jogú városként pályáztunk, és miután megkaptuk a címet, a megyei önkormányzatnál azt mondták, újra be kell adnunk, mert kell hozzá készíteni Fenntartható Városok Stratégiát (FVS) is. Gyakorlatilag másfél évet csúsznak ezek a pályázatok emiatt.

Milyen előnyökkel jár az, hogy Baja megyei jogú város lett?

Több kötelező feladatot kell ellátnunk, amihez kapunk forrást is. Az idei költségvetésbe azonban még nem kerültünk be. Nőtt a hivatali dolgozóink létszáma a megyei jogúság miatt, de most még csak a feladatokat érzékeljük. Hosszú távon nyilván lesz előnye is, hiszen a több feladathoz több forrás is jár.

Az országgyűlési választás kampányában ön is kiállt amellett, hogy önálló Bács megyére lenne szükség Bács-Kiskun kettéválásával. Ebben miért nincs meg a kormányzati támogatás, ha a megyei jogú városi címet Zsigó Róbert javasolta a parlamentnek?

Csak azért, mert az ellenzéki oldalon merült fel az ötlet. Erre volt a Fidesz válasza, hogy gyorsan megyei jogú várost csináltak Bajából. Érden két évig tartott ez a folyamat, mi egy hirtelen döntés után megkaptuk a címet. Baja korábban már volt megyeszékhely, Bács-Bodrog vármegye központja. Ha megnézzük Bács-Kiskun megyét, kétszer akkora, mint a többi megye, száz kilométerre van innen a megyeszékhely. Minden észérv azt diktálná, hogy külön megye legyünk. Ha egyszer a fideszes oldalon felmerül ötletként, akkor biztos vagyok benne, hogy el is fogják fogadni. Eddig nem merült fel.

1993-ban a Fideszből lépett ki, 2023-ban a Momentumból. Arra lát még esélyt, hogy a jövőben belépjen más pártba?

25 évig nem volt pártom. Ha az eddigi mintát folytatom, viccesen úgy fogalmaznék, hogy 25 év múlva tegye fel ezt a kérdést újra.

Ehhez a cikkhez fizetett együttműködésben az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást használtuk az interjú hanganyagának legépeléséhez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!