Pressman: Ha a szuverenitásvédelmi törvény a civil társadalom és médiumok megfélemlítésére irányul, az nagyon veszélyes

2023. november 16. – 20:51

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államokat aggasztja a Fidesz által tematizált, bár még a parlamentnek be nem terjesztett szuverenitásvédelmi törvény ügye – erről beszélt a Reutersnek David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete.

„Amennyiben ez a törvényjavaslat a független civil társadalom és a médiaszervezetek kriminalizálására és/vagy megfélemlítésére irányulhat, az nagyon veszélyes. Remélem, hogy Magyarország nem ezt az utat választja” – mondta.

Pressmant kérdezték azzal kapcsolatban is, hogy a svéd NATO-csatlakozást Magyarország még nem szavazta meg, erről azt mondta: „A kormány legfelsőbb szintjein ismételten biztosítottak arról, hogy Magyarország nem utolsóként ratifikálja Svédország NATO-csatlakozását.” A NATO bővítéséhez a magyar mellett a török parlamentnek is meg kell szavaznia a svéd csatlakozást.

A szuverenitásvédelmi törvénytervezet szövegének benyújtását eredetileg keddre ígérték, de ez eddig még nem történt meg, mindenesetre a téma az EU-ügyi miniszterek tanácskozásán is felmerült. Volt, aki szerint az kedvezőtlenül hathat például a civil társadalom működésére, Bóka János uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkár válaszában erre úgy reagált, hogy a jogszabálytervezet még vita tárgya, elfogadása pedig összhangban lenne az EU küzdelmével a politikai folyamatokba való külföldi beavatkozás ellen.

Az elmúlt hetekben a Telexen több cikkben is jeleztük, mennyire komoly a tétje a Kocsis Máté által szeptemberben bejelentett szuverenitásvédelmi törvénycsomagnak, amivel a Fidesz „borsot akar törni” „a külföldről finanszírozott újságírók, álcivilek és dollárpolitikusok” orra alá. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón megerősítette a Hvg.hu információját, hogy egy szuverenitásvédelmi hatóság felállítása is felmerült. A legfontosabb szabályként ugyanakkor azt emelte ki, hogy a büntető törvénykönyv módosítása után büntetik azokat a pártokat, amelyek külföldről kapnak pénzügyi támogatást.

A készülő törvényről Rogán Antal propagandaminisztert is megkérdeztük a Parlamentben, erről készült videónkat itt nézheti meg:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!