Novák Katalin jövő héten Brüsszelbe utazik, a NATO-főtitkárral is tárgyalni fog

2023. november 2. – 15:41

Másolás

Vágólapra másolva

Jövő héten Brüsszelbe utazik Novák Katalin – erősítette meg a Telex kérdésére a Sándor-palota.

A köztársasági elnök három napig – november 8. és 10. között – fog a belga fővárosban tartózkodni, mások mellett találkozni fog Fülöp belga királlyal, Alexander De Croo belga kormányfővel, Roberta Metsolával, az Európai Parlament elnökével, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is.

Az Index brüsszeli források alapján azt írja, „az orosz–ukrán konfliktus, valamint az október 7-én kirobbant izraeli háború miatt több NATO-tagállam vezetője már türelmetlen Magyarországgal szemben, amiért a Magyar Országgyűlés még mindig nem ratifikálta Svédország NATO-csatlakozását” – erről tárgyalhat majd a magyar köztársasági elnök a NATO-főtitkárral. Erre vonatkozó kérdésünkre a Sándor-palota nem válaszolt.

A NATO már tavaly júniusban kimondta: szabad az út a szövetségbe a svédek és a finnek előtt is. A döntés véglegesítéséhez az összes tagország parlamentjének jóváhagyására is szükség van – a 30-ból 28-ban ez már megtörtént. Törökország és Magyarország viszont azóta is halogatja a döntést.

A magyar parlamentben továbbra sincs napirenden a svéd NATO-csatlakozás. Ahogy arról a Telexen részletesen beszámoltunk, a magyar kormány egy éve ül „sértettség” miatt a svéd NATO-csatlakozáson. Sokáig úgy tűnt, valójában Erdoğanra vártak, de időközben már a török elnök is a parlament elé terjesztette a Svédország NATO-csatlakozásáról szóló javaslatát. A magyar országgyűlés viszont – hiába történt ez már meg korábban – továbbra is csak ül rajta. Néhány hete Kövér László házelnök már úgy fogalmazott: Nem biztos, hogy ezt nekünk meg kell szavazni.

A külügyi bizottság fideszes elnöke, Németh Zsolt viszont október elején azt mondta, nem Magyarországon fog múlni Svédország NATO-tagsága, és még a törökök előtt ratifikálni fogjuk a csatlakozási kérelmüket.

A svédek NATO-csatlakozásáról Novák Katalin köztársasági elnök is beszélt a Mandinernek adott interjújában szeptemberben, azt mondta, a svéd NATO-csatlakozás szerinte erősítené a védelmi szövetséget, így „jobb mielőbb meghozni” a hozzájáruló döntést.

A köztársasági elnök már márciusban sürgette az országgyűlést, hogy minél előbb ratifikálja a svéd csatlakozást. Áprilisban a török állami hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, a magyar országgyűlésben „kemény vita” folyik Svédország NATO-csatlakozásáról, mert magas rangú svéd illetékesek korábban elfogadhatatlan kijelentéseket tettek Magyarországról. „Ezek alaptalan, elfogult nyilatkozatok voltak, amelyek még a magyar demokráciát is megkérdőjelezték”. Azt viszont hangsúlyozta, hogy a személyes véleménye az, hogy több érv szól Svédország NATO-csatlakozása mellett, mint az ellen, ezért ő a svéd csatlakozás mellett van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!