Novák Katalin: Csodálkoznak, hogy én is járok boltba, ilyenkor megkérdezem, mit gondolnak, nálunk miből lesz vacsora?

2023. szeptember 14. – 08:11

Másolás

Vágólapra másolva

A korábbi fideszes politikusból lett köztársasági elnök hosszú interjút adott a Mandinernek az V. Demográfiai Csúcs előtt, így nemigen meglepő, hogy a beszélgetés a család, a gyerekek témájával indult.

Novák Katalin, az anya, a feleség

Novák Katalin azt mondta, hogy

  • gyerekei fel tudják dolgozni, hogy mivel jár pozíciója, egyébként meg úgy élik az életüket, mint korábban, egyetemista gyerekéről például nem tudják az iskolában, ki az anyja, a kisebb gyerekeinek iskolába járását pedig egy-egy BKV-bérlettel támogatják.
  • A gyereknevelésben szerinte a határok és a biztonság a legfontosabbak, de „nem szeretek rózsaszín képet festeni a családunkról, a házasságunkról sem, mert feszültség, összezördülések nálunk is előfordulnak. A gyerekek előtt viszont nem vitázunk a nevelési elveken. Szövetségesek vagyunk. Úgy van ez, mint a diplomáciában: csukott ajtók mögött megbeszéljük, miben nem értünk egyet, de kifelé, jelen esetben a gyerekek előtt egységesen lépünk fel.”
  • A férje amikor kell, részt vesz a protokolláris eseményeken, de nem keresi ezeket a helyzeteket. „A család olyan nekem, mint egy telefonnak a töltő. Ha fáradtan megyek is haza, este beszélgetünk, együtt vagyunk, így másnap ismét feltöltődve tudok nekiindulni a következő feladatnak.”
  • „A gyerekvállalásra nincs tökéletes időpont. (…) Amikor arról van szó, hogy bátorítani kell a fiatalokat a családalapításra, azt is őszintén el kell mondani, hogy anyának lenni gyönyörű, de sokszor az elviselhetőség határáig fárasztó feladat.”
  • „Nehezen hittem el, hogy lesz visszaút a munka világába. Annyit tudtam, hogy a gyermekvállalásnál kicsúszhatunk az időből. Ilyen a biológia. Olyan ez, mintha lenne két sínpár, az egyik a családi élet, a másik a karrier. Előbbin egy megbízhatóan közlekedő gyorsvonat jár, ami egy ponton elhagyja az állomást, és ha lemaradunk róla, többet nem tudunk rá felkapaszkodni. A másik sínen gyakran indulnak szerelvények, itt később is felszállhatunk akár egy személy-, akár egy gyorsvonatra.”
  • „Amikor az első két gyerek között visszamentem négy órában dolgozni, állandóan elfogott a kétség, gyötört a lelkiismeret-furdalás. Úgy éreztem, nem vagyok sem elég jó anya, sem elég jó munkaerő.”

Novák Katalin, a háziasszony

  • „A bevásárlást igyekszem diszkréten intézni, de néha valóban nehéz észrevétlennek maradni. Mostanra hozzászoktam, hogy megismernek az emberek, kedvesen köszönnek, majd mindenki vásárol tovább. Néha megszólítanak, készül néhány fénykép. Csodálkoznak, hogy én is járok boltba. Ilyenkor megkérdezem: mit gondolnak, nálunk miből lesz vacsora? Köztársasági elnök vagyok, de közben anya, feleség és háziasszony is.”

Novák Katalin, a köztársasági elnök

  • „Az állam abban tud segíteni, hogy a családalapításnak minél kevesebb anyagi akadálya legyen, és ne járjanak rosszabbul a gyermeket nevelők azoknál, akik nem akartak családot alapítani. Ezt a segítséget a többség szívesen fogadja. Mára Magyarország sokak számára követendő példává vált” – mondta a családalapításról.
  • Volodimir Zelenszkijről azt mondta, „bizonyára komoly ember”, és arról is beszélt, hogy ukrajnai látogatása óta már használták a kiépített közvetlen elnöki kommunikációs csatornát. „Elhangzott az ukrán elnök szájából, hogy ő kész megadni a kárpátaljai magyar kisebbség tagjainak azt, amit nálunk megkapnak az ukrán kisebbség tagjai. Ez elsőre talán nem hangzik túl jól, de valójában jó tárgyalási alap. Magyarország köztudomásúan nagyvonalú a nemzeti kisebbségeivel. (…) Az ukrán elnök bizonyára komoly ember, s ha mondott valamit, azt komolyan is gondolta. Ezt tekintem alapvetésnek, és várom a gyakorlati megvalósulását. Ezért bízzunk abban, hogy az, ami most Munkácson történik, nem felel meg az ő szándékainak, s a problémákat mielőbb orvosolni tudjuk. Határozottan ezt várom tőle.”
  • Meghívta Elon Muskot is a demográfiai csúcsra. Arra a kérdésre, hogy szerinte eljön-e, azt felelte: „Spontán ember hírében áll, még az is lehet, hogy berepül az űrhajójával. Szeretettel várjuk.”
  • A svéd NATO-csatlakozás szerinte erősítené a védelmi szövetséget, így „jobb mielőbb meghozni” a hozzájáruló döntést. „ És természetesen megértem azt is, hogy nem tetszik a döntéshozóknak, hogy prominens svéd politikusok tiszteletlenül beszélnek a hazánkról. Szövetségesek között meg kell adnunk egymásnak a tiszteletet, és ezt nem kaptuk meg tőlük. Ezzel együtt is határozottan úgy gondolom, hogy támogatnunk kell a svéd NATO-csatlakozást. Majdnem azt mondtam, hogy nem kellene hátráltatnunk – pedig tudjuk, hogy nem is Magyarország hátráltatja.”

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!