„Egy öntudatos társadalomban az SNI-s gyerekek szülei már régen beperelték volna az oktatásirányítást”

„Nagyon kevés tipikus gyerek van már, akiknél az 50 évvel ezelőtt kitalált tanítási módszerek működnek. Ugyanabba a skatulyába akarjuk berakni az összes gyereket, de nem mindenki fér bele, a kilógókra adunk egy címkét, például, hogy sajátos nevelési igényű” – mondta a Telexnek Sólyom Brigitta, a Csodakapu Közhasznú Alapítvány szakmai vezetője, pszichopedagógus reagálva arra, hogy 2005 óta megtízszereződött Magyarországon az autizmussal diagnosztizált tanulók száma, és 27 százalékkal, megközelítőleg százezerre nőtt a sajátos nevelési igényű diákok száma az óvodákban, általános és középiskolákban. A közoktatásban minden harmadik gyerek küzd valamilyen tanulási vagy beilleszkedési nehézséggel.

Az SNI-s gyerekek azok a különleges bánásmódot igénylő fiatalok, akik mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékossággal, autizmus spektrumzavarral vagy más pszichés fejlődési (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartás-szabályozási) zavarral küzdenek, ezért különleges nevelésre, fejlesztésre szorulnak.

Hiába növekszik évek óta folyamatosan az SNI-s tanulók létszáma a közoktatásban, a valóságban a legtöbb intézmény inkább nem foglalkozik a speciális igényű gyerekekkel, mert nincs elég szakember, és nem is kötelezhetik az iskolákat arra, hogy befogadják ezeket a gyerekeket.

Mit mutatnak a számok?

2001-ben száz körül volt az autisták száma, mostanra majdnem 10 ezerre nőtt, vagyis szinte százszoros a növekedés – mondta a Telexnek Gyarmathy Éva, az Atipikus Fejlődés Módszertani Központ, a Diszlexia Központ és az SNI Tehetségeket Segítő Tanács alapítója. A beszédfogyatékos gyerekek száma 2001 óta meghétszereződött. A súlyos tanulási zavarral küzdők száma alig hétezerről több mint 45 ezerre nőtt. A magatartászavaros gyerekek is kétszer annyian vannak, mint 2001-ben.

Ha az elmúlt néhány évet nézzük, akkor is szembetűnő a változás: a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint csak az elmúlt évben több mint kétezerrel nőtt az oktatásban a sajátos nevelési igényű gyerekek száma, a 2012–2013-as tanévtől kezdve évről évre egyre több ilyen, speciális szükségletű diák van. A 2020–2021-es tanévben még 1096 enyhén értelmi fogyatékos és autizmus spektrumzavaros gyerek volt a közoktatásban, a 2022–2023-as tanévben már 1413. Az autizmus spektrumzavarral élő diákok létszáma még nagyobb mértékben nőtt az elmúlt három évben: megközelítőleg 24 százalékkal, 7480-ról 9737-re.

Éretlenül kerülnek a gyerekek az iskolába

A szakértők szerint több tényező is szerepet játszik az SNI-s gyerekek számának rohamos növekedésében:

• a 2019-ben módosított köznevelési törvény, amely alapján hatéves kortól kötelezővé vált a beiskoláztatás;
• a járvány negatív hatásai;
• a túldiagnosztizálás;
• környezeti tényezők.

Gyarmathy Éva, az Atipikus Fejlődés Módszertani Központ alapítója szerint a hatévesek több mint 20 százaléka nem képes megkülönböztetni beszédhangokat, így kellett sokaknak iskolát kezdeniük. Ez nagyban növeli a diszlexia kialakulásának esélyét. Az iskolaéretlenség elterjedését támaszthatja alá az az adat is, hogy míg a 2021–2022-es tanévben az elsősök 6,5 százaléka volt SNI-s, addig a 2022–2023-as tanévben már az iskolát kezdők 7,1 százaléka.

A cikkünk elején idézett Sólyom Brigitta szerint hiába lesz hatévesen tankötelezett egy gyerek, az nem azt jelenti, hogy iskolaérett is. Ennek ellenére beültetik őket az iskolapadba, ahol a hagyományos módszerekkel próbálják tanítani írni, olvasni ezeket a gyerekeket, és ha ez nem megy nekik, egyből azt mondják, hogy bennük van a hiba.

Talán az sem véletlen, hogy az előző tanévben majdnem ötezer elsős diák bukott meg az iskolában, az évfolyamismétlők aránya 5,2 százalék volt ebben a korosztályban. Ez növekedést jelent az előző évhez képest, amikor is az elsősök 4,6 százalékának kellett évet ismételnie.

Az első osztály után évet ismétlő diákok magas aránya annak fényében tűnik még érdekesebbnek, hogy az általános iskolában más évfolyamokon az évismétlők aránya 0,7 és 2,3 százalék között volt.

Az elsősök körében tapasztalt kimagasló bukások oka összefüggésben lehet azzal, hogy 2020 januárjától már hatévesen iskolába kell menniük a gyerekeknek, hacsak a szülő nem kérvényezi külön az óvodában maradást. Ezzel a nehézkes, sokszor kiszámíthatatlannak tűnő folyamattal korábbi cikkünkben foglalkoztunk.

Járvány, túldiagnosztizálás, környezeti tényezők

Ráadásul erre jött még rá a koronavírus-járvány hatása, amikor a gyerekeknek szembe kellett nézniük a távoktatás nehézségeivel. Gyarmathy Éva szerint akinek csak egy kis hajlama is volt a zavarok kialakulására, annál nagy eséllyel ez meg is történt, mert nem kapott még annyit sem, amennyit egy rossz iskolarendszerben a pedagógusok adni tudnának.

Sólyom Brigitta szerint a járvány hatásai már érezhetők: azok a gyerekek, akik a Covid alatt voltak elsősök, most 3., 4. osztályosok, nekik lényegében kimaradt az elsős tananyag megtanulása. Az alapítványnál foglalkoznak olyan negyedikes diákkal, aki nem tanult meg írni, olvasni, mert a speciális szükségleteit nem tudták figyelembe venni. Azok pedig, akik a koronavírus-járvány alatt voltak nagycsoportosok, az óvodában nem kapták meg a megfelelő felkészítést az iskolára.

„Az autizmus valószínűleg jelentősen túldiagnosztizált. Magam is több olyan gyereket vizsgáltam, aki autizmus papírt kapott, de inkább csak hiperaktivitás és figyelemzavar volt náluk. Az öntörvényűség még nem autizmus”

– mondta a Telexnek Gyarmathy Éva. Szerinte éppen ez a túldiagnosztizálás is közrejátszhat az SNI-s gyerekek számának növekedésében. Sólyom Brigitta szerint persze vannak gyerekek, akiknek szükségük van fejlesztésre, de szerinte kevesebb, mint ahányra most ráhúznak egy-egy diagnózist.

Gyarmathy Éva szerint az egyre kiugró adatok mögött állhat az is, hogy jelentősen megnövekedett az idegrendszer fejlődésére ható környezeti tényezők aránya: mint például az ipari és városi szennyeződés, vírusok, stressz, traumák, mozgáshiány, nem megfelelő táplálkozás és életmód. „A kutatások szerint például a várandós anyák vérében kimutatott méreganyagok mennyiségével arányos a születendő gyermek beszédfejlődésének késése” – mondta a Telexnek.

Sokkal több inger éri a gyerekeket, mint korábban, az agy viszont nem tud ezekhez az ingerekhez olyan gyorsan adaptálódni – véli Sólyom Brigitta, és egy egyszerű példát hozott fel ennek megértéséhez. Már a csecsemőket is sokkal több inger éri, elég csak arra gondolni, hogy korábban benne voltak egy bölcsőben, amiben esetleg hintáztatták őket. Most annyi játék van körülöttük, hogy sok gyerek, mire az iskolába kerül, egyszerűen megtelik az ingerekkel, és „nem fér be több”.

Elavult oktatási szemlélet

Általában egy sajátos nevelési igényű gyerek tanulásában két út létezik: az integrálás és a szegregálás, miközben például egy korábbi cikkünkben bemutatott család példáján látszik: van, akinek éppen a kettő között lenne a megoldás. Barabás Melindáék SNI-s ikerlányaikkal 28 iskolát kerestek fel, mire a 29. vállalta, hogy felveszi a gyerekeket.

„Nem is lehetséges az integráció, mert a jelen oktatás még az enyhébb esetekkel, nevezzük őket 21. századi gyerekeknek, sem tud mit kezdeni. Olyan elavult az oktatási szemlélet és gyakorlat, hogy lassan többet árt, mint használ”

– mondta lapunknak Gyarmathy Éva. Szerinte a pedagógusok nincsenek felkészülve a különleges gyerekekre. Ráadásul hiányoznak a pedagógus munkáját támogató szakemberek is – például logopédusok, pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek, szociális segítők stb.

Talán jól rávilágíthat, hogy a gyakorlatban milyen problémákat okoz az SNI-s gyerekek integrációja és a szakemberhiány, ha visszaemlékezünk az ötéves, sajátos nevelési igényű óvodás kislány esetére, akiről korábban írtunk. Fanni nem tudott beilleszkedni az óvodába, gyakran volt agresszív a csoporttársaival, ezért az intézmény a szülőket jelentette fel kiskorú veszélyeztetése miatt. A gyermekvédelem az óvoda mellé állt: alapellátásba kerültek a szülők, ami fél év után véget ért, mert nem találtak semmi problémát.

Bujdosó Balázs igazságügyi pszichológus és gyógypedagógus szakértő akkor azt mondta, meglepő, hogy ha egy gyerek nem tud beilleszkedni, vagy a többiek nem tudják őt befogadni az adott közösségbe, akkor a szülőket vonhatják felelősségre. „Mivel nincs megfelelő szakmai segítség, most az is megesik, hogy a gyereket kizárják az oktatásból, ezzel a szocializációja sérül, mert szocializálódni csak a gyermekközösségben lehetséges” – mondta lapunknak Bujdosó. Szerinte ez társadalmi szempontból sem jó, mert így a megfelelő szocializáció hiánya visszaüt, amikor ezekből a gyerekekből beilleszkedésre képtelen felnőtt lesz.

Integráció vagy szegregáció?

Éppen ezért is fontos, hogy akiket lehet, azokat integráltan tanítsák a közoktatásban – ezzel a legtöbb szakember egyetért. Gyarmathy Éva szerint ugyanakkor vannak olyan tanulók, akik nem integrálhatók, mert még a legjobb oktatási rendszerben sem elláthatók. Sólyom Brigitta tapasztalatai szerint elég kirívónak kell lennie egy gyereknek ahhoz, hogy ne integráltan oktassák. Egy oktatási intézmény alapító okiratában benne kell lennie, hogy fogad-e SNI-s gyerekeket, de a probléma az, hogy valójában azok az intézmények sem alkalmasak a speciális szükségletű gyerekek nevelésére, amik elvileg fel vannak erre készítve.

És milyen problémát jelenthet az, ha mégis integráltan oktatják az SNI-s gyerekeket, miközben nincsen ehhez elég szakember? Sólyom Brigitta ezt egy hasonlattal szemléltette: dolgozik egy szépségszalonban egy kozmetikus és egy fodrász, és ha az egyik szabadságon van, akkor a másik végzi el a munkáját. Ez két különböző szakma – mondta a szakértő. Szerinte ebből a helyzetből mindenki csak rosszul jöhet ki: a tanár frusztrált lesz, mert nincsenek meg a szakmai kompetenciái ahhoz, hogy kezelje a helyzetet. Az SNI-s gyerek nem tud fejlődni, közben a többi diák azért nem tud megfelelően tanulni, mert zavarják őket az SNI-s gyerekek. A szülőknek pedig délutáni fejlesztésre kell hordaniuk a speciális szükségletű gyerekeiket, mert az oktatási intézményben kapott fejlesztés kevés nekik.

„Hatalmas előny lehetne mindenki számára a befogadó környezet, hiszen a különlegeseknek megfelelő módszerek a többieknek is jobb fejlődési lehetőségeket biztosítanak. Mindenki sérül a megoldatlan problémahelyzetben”

– mondta Gyarmathy Éva. Szerinte egy öntudatos társadalomban az SNI-s gyerekek szülei már régen beperelték volna az oktatásirányítást, amiért nem felkészített pedagógusok foglalkoznak a gyerekükkel.